Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az MNB rendkívül súlyos jogsértések miatt 20 millió forintos bírsággal sújtotta Töröcskei István volt ÁKK-vezér feleségét, Töröcskei Zsuzsannát, de a Széchenyi Bank volt vezérigazgatója és két másik igazgatója is közel ekkora büntetéseket kapott.
Augusztus végén írtunk arról, hogy elképesztő gazdasági trükkök sorát vetették be a Töröcskei István jobboldali pénzember által fiktív tőkeemeléssel életben tartott Széchenyi Banknál, és a szabálytalanságok azt követően sem szűntek meg, hogy az állam kisebbségi tulajdonos lett a bankban. A Széchenyi Bankot 2014 decemberében zárta be a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a betétesek és az állam sok milliárd forintot veszítettek a bank bukásával (idén augusztus közepén kezdték meg a pénzintézet felszámolását).
A súlyos törvénysértések gyanúját felvető történetben a kormány nagy valószínűséggel súlyos visszaéléseket követett el. De az üggyel kapcsolatos kormányhatározatot titkosította, az átvilágítás dokumentumait pedig titkolja. A pénzügyi felügyelet is komoly mulasztásokat követhetett el, az MNB-be olvadt Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jó ideje tudott a bank súlyos problémáiról, az MNB pedig elképesztő türelemről tett tanúságot Töröcskeiékkel szemben.
Az MNB végül idén márciusban tett feljelentést a Széchenyi Bank miatt a rendőrségen, ott most is tart a nyomozás hűtlen kezelés gyanúja miatt. Az MNB hónapok óta vizsgálta a bank vezetőinek személyes felelősségét is, ebből lettek a most kiszabott bírságok.
A jegybank 20 millió forint bírság megfizetésére kötelezte Szakács Tibort, a bank vezérigazgatóját és igazgatóságának elnökét, 19-19 millió forintnyi bírság megfizetésére kötelezték Deák Klárát, a bank volt általános vezérigazgató-helyettesét, igazgatósági tagját, illetve Lakatos Zsoltot, a hitelintézet volt üzleti vezérigazgató-helyettesét, igazgatósági tagját, felügyelőbizottsági tagját, s 18 millió forint bírság megfizetésére Töröcskei Zsuzsannát, a hitelintézet korábbi igazgatósági tagját.
A jegybank célvizsgálatában a 2011. december 31. és 2014. augusztus 1. közötti időszakra vonatkozóan tekintette át, hogy a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. volt vezető állású személyei a beosztásukkal járó fokozott szakmai követelményeknek megfelelően, elvárható gondossággal és szakértelemmel, a bank és az ügyfelek érdekeinek figyelembevételével és a jogszabályoknak megfelelően végezték-e feladataikat.
A célvizsgálat nyomán született határozataiban az MNB rendkívül súlyosnak minősítette a volt vezető állású személyek által elkövetett jogsértések jellegét, tárgyi súlyát és következményeit. Ezek magukban hordozták a megbízható és eredményes banküzemi működésben érdekeltek – kiemelten a betétesek, illetve a hitelezők, tulajdonosok – érdeksérelmének kockázatát, amely be is következett.Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.