Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Koncesszióba szervezi ki a kormány az autópályákat; megszavazták a homofóbtörvényt, amely sokak szerint a gazdaságra is rossz hatással lehet; váratlanul arra kezdett el mindenki figyelni az Eb-n, hogy hova rakják a focisták az üdítőket és söröket a sajtótájékoztatón. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Az összes autópályát, autóutat és gyorsutat kiszervezné a kormány 35 évre az M5-ös és M6-os autópályákról ismert ppp-konstrukcióban. A koncessziók felelőse egy új hatóság lesz, amelynek vezetőjét még a mostani miniszterelnök nevezheti ki 9 évre. A hivatalos indoklás minderre annyi, hogy Magyarország várhatóan se a normál uniós költségvetés, se a járvány utáni helyreállítási alap forrásaiból nem tud majd „önállóan” autópályát építeni, illetve hogy a fejlesztések költsége így nem az államadósságot növeli majd.
Miután a kormány éveken át szidta a ppp-megoldást, Rogán Antal most azt magyarázta: tíz év alatt jelentős fejlesztéseket fog végrehajtani, akárki is nyeri a koncessziós pályázatot, ráadásul úgy tervezik a konstrukciót, hogy a befolyó útdíjak összege mindig valamivel magasabb legyen, mint a rendelkezésre állási díj, amit az állam kifizet. Egyelőre nem tudni, lesz-e olyan gazdasági szereplő, aki ilyen összegű díj fejében elviszi a koncessziót, vagy csak drágább ajánlatok érkeznek majd.
A Fidesz és a Jobbik megszavazta a készítője által pedofíliaellenesnek nevezett törvényjavaslatot annak ellenére, hogy abba bekerült egy olyan pont, amellyel egyenlőségjelet tettek a homoszexualitás és a pedofília közé. A számtalan tiltakozó között volt a Nyitottak Vagyunk nonprofit tömörülés több mint ezer tagja is, - mint pl a Prezi, a Google, a GE, az Auchan stb - akik üzleti érvekkel próbálták meggyőzni a kormányt. Ők úgy számolnak: az LMBT+ emberekkel szembeni megkülönböztetés Magyarországnak már most akár évi 100 milliárd forint veszteséget jelent - ami a GDP 0,23 százaléka - , főként az egészségügyi egyenlőtlenségek és a termelékenységkiesés miatt, és persze azért, mert felgyorsulhat az elvándorlás.
Azt sok közgazdász számszerűsítette már, hogy a diszkrimináció rossz a gazdaság számára is. A téma egyik legtöbbet idézett kutatása szerint ha egy ország egyetlen fokkal feljebb lép a kilenc fokozatú skálán az elfogadás felé, akkor átlagosan 2065 dollárral emelkedik az egy főre jutó GDP.
A hét képe: a világ leghosszabb csúszdáját építhetik meg Eplényben.
Ha a foci-Eb előtt arra kellett volna fogadni, hogy mi lesz a rendezvény első néhány napjának egyik nagy híre, kevesen mondták volna be, hogy Cristiano Ronaldo arrébbrak egy kólásüveget. Az ügy odáig fajult, hogy már az UEFA-nak kellett figyelmeztetnie a játékosokat, hogy egy Eb résztvevőjeként vannak a szponzorok felé vállalt kötelezettségeik. Igaz, az kiderült, hogy a Coca-Cola árfolyamát nem Ronaldo rángatta meg.
Nem csillapodnak a szegedi Napfényfürdő áremelései miatti elégedetlenkedések, a nyugdíjasok már tüntetnének is. Mivel az egész éves korlátlan belépést biztosító bérletet megszüntették, így az nem jelenik meg az árlistában, hogy ezerszer magasabb árat kell fizetni, de ha valaki eddig minden nap elment a fürdőbe, és ezután is ezt tenné, akkor annak valóban a horribilis, egymillió forintos árat kellene megfizetnie.
Mészáros Lőrinc Hunguest Hotels Zrt.-je három évvel ezelőtt vette meg a fürdőt. Az új tulajdonos a vásárlás után nem emelt túlzó mértékben árakat, ekkor még 30 százalékos kedvezményt kaptak mindenből a Csongrád-Csanád megyéből érkezők, és a többi belépő ára is a tűréshatáron belüli pár száz forinttal emelkedett az elmúlt években. A pandémia utáni nyitás után szembesültek a vendégek a horror árakkal.
Sokkal többe kerülnek az idénygyümölcsök, mint tavaly, és a következő időszakban sem várható nagy áresés. A termés kisebb a vártnál, ami miatt keresleti piac alakult ki, és innentől magától értetődő az áremelkedés – értékelte az árakat Hunyadi István, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) ügyvezető igazgatója, aki szerint a magas árak hátterében az időjárás szempontjából kedvezőtlen évkezdet áll.
Mint mondta, nincsenek arra utaló jelek, hogy jelentősebben esni fognak az árak, a piacra ugyan érkezik a frissen beérő áru, de csak lassan, és nem látni, hogy dömping lenne, ami feltétele a komolyabb árcsökkenésnek. Egyedül dinnyéből lehet még jó a szezon.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.