Mindannyiunk zsebére megy az uniós országok szuverenitási játszmája
A technológiai feltételek sok területen adottak lennének, hogy sokkal egységesebb, sokkal versengőbb, és így olcsóbb legyen a (digitális) szolgáltatások piaca az unióban. Ehhez azonban sokkal egységesebb szabályozásokra és adórendszerekre lenne szükség.
Az európai projekt elvileg a határok lebontásáról, az emberek, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlásáról szól. Ehhez képest épp az áramlik a legnehézkesebben, aminek nincs – fizikai – súlya: a szolgáltatások.
Ezek öt különféle módon értékesíthetők határokon átívelően:
- A szolgáltatás nyújtója új leányvállalatot létesít a vevő tagállamában.
- A szolgáltatás nyújtója ideiglenesen a vevő tagállamába utazik.
- A vevő ideiglenesen a szolgáltatásnyújtó tagállamába utazik.
- Mind a vevő, mind az eladó egy harmadik országba utaznak, ahol a tranzakciót bonyolítják.
- A szolgáltatás nyújtója és a vevő a saját tagállamukban maradnak, a szolgáltatásnyújtás pedig digitális csatornákon történik.
A turizmus az egyetlen, ami igazán jól működik
A fenti variációk közül a 3-as számú ha nem cégek közt, hanem cégek és fogyasztók közt (B2C) valósul meg, akkor nem más, mint a turizmus, az jól bejáratottan és kiválóan működik – már ha éppen nincs pandémia.
Ebben a helyzetben felmerülhetnek határon átnyúló fogyasztóvédelmi kérdések, a helyzet azonban alapvetően egyszerű, mivel az üzleti tevékenység az eladó-vállalkozás saját tagállamában történik, így ő úgymond otthon adózik, kis szerencsével ismeri a helyi jogi környezetet, jogorvoslati lehetőségeket, egyszóval mindent, ami a vállalkozási tevékenység folytatásához szükséges.
A határon átívelő szolgáltatásnyújtás esetében ugyanis fontos, hogy a helyi jogszabályokat be kell tartani. Beleértve az adózási, fogyasztóvédelmi, munkavédelmi, munkajogi, környezetvédelmi szabályokat. Továbbá az adott szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos különleges szabályokat, ha vannak ilyenek.
Ennek megfelelően az 1-es verzió is alapvetően jól működik. Persze nem triviális, és nem könnyű feladat leányvállalatot létrehozni egy másik tagállamban. A helyi jogász, könyvelő, alkalmazottak ismerik a helyi viszonyokat, odáig azonban el kell jutni.
Bonyolultabb a helyzet, ha a szolgáltatás nyújtója utazik a vevő tagállamába, vagy ha mindketten egy harmadik tagállamba utaznak, és ott kerül sor (ideiglenesen) a tranzakcióra. Például egy magyar építész vagy mérnök ideiglenesen, egy megbízás erejéig Németországban tervez egy épületet vagy egy gépet.
Internet határok nélkül
A digitális, határokon átívelő szolgáltatásnyújtásnak elvileg olajozottan kellene működnie, hiszen fizikai akadályok nincsenek, a digitális eszközök és csatornák használata pedig mára egyre több vállalkozás és magánszemély számára napi rutin. Az interneten lényegében nem számít, hogy a szolgáltató és a vevője 10, 100 vagy 1000 kilométerre vannak egymástól.
A gyakorlatban az Európai Bizottság 2015-ben tűzte zászlajára a Digitális Belső Piac Stratégiát, amely jelenleg is a bizottság tíz legfontosabb prioritása közt szerepel. Ez persze üdvözlendő, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a Digitális Belső Piac nem, vagy legalábbis nem kielégítően működik – hiszen ha működne, nem szorulna fejlesztésre.
A helyzetet kiválóan példázza a Revolut neobank/pénzügyi platform, amely 2021 őszén jelentette be, hogy Magyarországon is elkezdi használni európai banki engedélyét, vagyis a szó teljes értelmében banki szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek. Igen ám, de a Revolut nem létesített magyar fiókot, hanem Litvániából nyújtja a szolgáltatást. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) sietett is közleményben figyelmeztetni a lakosságot, hogy ebben a felállásban fogadó országbeli felügyeletként csak korlátozottak a jogosítványai (a felügyeletet a litván hatóság látja el), a litván betétbiztosítási rendszer áll helyt a magyar betétesek pénzéért, nem a magyar, az ügyintézés pedig se a Revoluttal, se a litván szervekkel nem lesz lehetséges magyar nyelven. Vagyis a jogosultságok egyformák (például a betétbiztosítás minden uniós államban százezer eurónak megfelelő összegig áll helyt), de az ügyintézés nem annyira egyszerű.
A Revolut egyébként komolyan gondolja a magyarországi terjeszkedést, néhány nappal ezelőtt kinevezett itteni vezetője Léder Tamás lett, aki korábban a Magyar Nemzeti Bankban vezette a digitalizációs politika és szabályozási főosztályt.
Egy szó, mint száz, hiába nincsenek fizikai akadályok a digitális szolgáltatások határon átívelő nyújtása előtt, a szolgáltatók számára komoly akadály, hogy tisztában kell lenniük a vevő országában érvényes jogi környezettel, adózási szabályokkal. Ugyanez fordítva is igaz, a vevőnek – ha más tagállamból vásárol – tisztában kell lennie vele, az eladóra milyen szabályok vonatkoznak hazájában, így őt milyen jogok illetik meg, ha üzletel vele.
Mindezt a nyelvi nehézségekkel tetézve – egyik fél sem lehet benne biztos, hogy a másik tud kommunikálni az ő nyelvén, vagy legalább találnak közös nyelvet, amin kielégítően képesek kommunikálni.
A roamingdíjak eltörlése nem siker, hanem hatalmas kompromisszum
És vannak olyan esetek, amikor maguk a tagállamok fekszenek keresztbe a virtuális határok lebontásának vélt vagy valós protekcionalista okokból. Sőt, előfordul, hogy maga az EU tesz tevékenyen a korlátok fenntartásáért. E helyzet állatorvosi lova a telekommunikáció, egész pontosan a roamingdíjak eltörlése.
A roamingdíjak eltörlése és az ahhoz kapcsolódó enyhén szólva versenykorlátozó szabályok 2017-es életbe lépésük után 2022 közepén futottak volna ki, de sikerült őket tíz évvel, 2032 közepéig meghosszabbítani. Boštjan Koritnik, a hosszabbítás letárgyalásáért felelős szlovén miniszter egyenesen a digitális közös piac legnagyobb sikertörténetének nevezte a roamingdíjak eltörlését.
Holott valójában minimum a digitális közös piac legnagyobb kompromisszumáról, ha nem kudarcáról van szó. Természetesen örvendetes, hogy az ideiglenesen más tagállamokba utazó uniós polgároknak immár nem kell borsos felárakat fizetniük minden lebeszélt percért, leforgalmazott megabájt adatért. Azonban az eredeti cél nem ez volt, a roamingdíjak eltörlése jelen formában lényegében puszta kényelmi intézkedés, és alig mozdítja előre a digitális közös piacot.
A telekomcégek persze így sem adták könnyen magukat, hiszen komoly bevételektől esnek el a roamingdíjak eltörlésével. Azt már igazán nem akarták, hogy különböző tagállamok cégeinek kelljen egymással (illetve hát sok esetben saját magukkal, az egyes tagállamokban működő leányokkal versenyezniük). A közös, szabadon versenyző piac szempontjából persze az lenne az ideális, ha mondjuk egy magyarországi ügyfél szabadon választhatna, hogy az unió összes szolgáltatója közül melyikkel köt szerződést. Ilyen kemény verseny garantáltan jelentős árcsökkenésekhez vezetne – jelenleg a tagállamok közt elég nagy különbségek vannak az árakban.
A verseny kiküszöbölése érdekében az a megoldás született, hogy a roaming csak korlátozottan pluszköltségmentes, a „visszaélésszerű” barangolásért már fizetni kell. Lényegében akkor, ha valaki életvitelszerűen a szolgáltató hazai tagállamától különböző országban, vagyis összefüggően túl sok ideig használja az előfizetését. Vagyis a rendszer nem teszi lehetővé például azt, hogy valaki mondjuk Franciaországban egy német szolgáltatónál kössön szerződést, mert az ugyanazért a szolgáltatásért kedvezőbb díjat kínál, mert ha hazájában használja az előfizetést, akkor az visszaélésszerű barangolásnak számít.
Nem elég szoros az integráció
A telekomcégeknek azért voltak, vannak jobb érveik annál, hogy a kemény verseny elvinné a profitjukat. A határokon átívelő árverseny lehetetlen helyzetbe hozná őket, hiszen a pálya nem egyenletes, így képtelenség egységes árképzést alkalmazni.
Tagállamonként különbözik ugyanis a teljesség igénye nélkül:
- Az árszínvonal (a beszerzett áruk és szolgáltatások árán keresztül költség),
- A bérszínvonal (a foglalkoztatottaknak fizetett béreken keresztül költség),
- Az adók (nem csak mértéküket tekintve, az sem egységes, milyen adók érintik egyáltalán a telekomcégeket, például közműadók, különadók).
A fentiek természetesen a fizetőképes keresletet is meghatározzák, az egyes tagállamokban nem igazán lehet ugyanakkora összeget elkérni ugyanazért a szolgáltatásról. Arról nem beszélve, hogy nem minden tagállam használja a közös pénzt. Ha egy magyar vevő januárban ugyanannyi eurót fizet ugyanazért a szolgáltatásért, mint egy német, akkor februárban már nem ugyanannyit fizet forintban számolva, hiszen a forint értéke jó eséllyel változott az euróhoz képest. Ha a cég forintban kéri a havi díjat, akkor is van árfolyamkockázat, csak épp ezt magára vállalja.
Végül, de nem utolsó sorban jelentős különbségek vannak a használt infrastruktúrában, annak amortizáltságában, megtérültségi állapotában. Általánosságban véve a keleti tagállamokban jobb (helyenként sokkal jobb) a telekommunikációs infrastruktúra, egész egyszerűen azért, mert újabb, modernebb. Nyugaton a régebben kiépített hálózatok rosszabb teljesítményt nyújtanak. Ugyanakkor olcsóbban, egyrészt mert jórészt már kitermelték a saját költségüket (ez persze bonyolult egyenlet, ezek a hálózatok folyamatos karbantartásra és fejlesztésre szorulnak), másrészt a gyatra szolgáltatásért nehéz magas árat elkérni. Cserébe keleten a szolgáltatások drágábbak – euróban, és főleg az árszínvonalak közti különbségeket kiküszöbölő vásárlóerő-paritáson összehasonlítva.
Egy szó, mint száz, van abban ráció, amikor egy telekomcég azt mondja, nem reális, hogy európai szinten versenyezzenek a szolgáltatók és egységes árszabást alkalmazzanak. Ez persze többé-kevésbé más szektorokra is igaz, és leginkább arra mutat rá, hogy az európai belső piac csak akkor lehet igazán egységes, ha előtte sikerül legalább nagyjából eltüntetni a tagállamok közti adózási, ár- és bérszínvonalbeli különbségeket.
Az áfaszabályokban történt nagy előrelépés
Történnek azért érdemi előrelépések. 2021 közepén léptek életbe az új uniós áfaszabályok. A sokak számára kellemetlen fejlemény az volt, hogy megszűnt az unión kívülről rendelt teremékek 22 eurós szintig érvényes vám- és áfamentessége.
A nagy előrelépés pedig az, hogy sokkal egyszerűbbé vált a webshopok (és egyéb vállalkozások) határokon átnyúló működésének megkönnyítése. Korábban ha egy webshop egy másik tagállamba is szállítani akart, akkor be kellett jelentkeznie az ottani adóhatásághoz, adószámot kellett igényelnie stb. Ez időben és pénzben komoly plusz adminisztratív terhet jelentett. Főleg a kisebb vállalkozások számára, amelyek ezzel nagyrészt nem is strapálták magukat. Különösen ha olyan kis piacokról volt szó, mint mondjuk Magyarország.
2021 közepe óta azonban a cégeknek lehetőségük van egy OSS (egyablakos ügyintézés) típusú bejelentést kitölteni negyedévente, amelyben az összes megfelelő, EU-n belüli fogyasztók számára történő értékesítést fel tudják sorolni. Az áfát a hazai adóhatóságuknak kell megfizetniük, amely ezután továbbítja azt az illetékes országoknak.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
