Szó nincs arról, hogy csónakba emelgetnénk a 300-400 kilogrammos szarvasbikákat, hiszen ez nem lehetséges

– mondja a vadmentésről Sétáló János, Janibá, a Gemenc Zrt. vadgazdálkodási munkatársa, miközben kukoricával tölti fel a mellmagasságban álló vályúkat – a szarvasoknak –, és a földre is szór a magokból – a vaddisznóknak – pár száz méterre a rég elpusztult középkori Asszonyfalva egykori helyétől. Gemenc Szekszárd felé eső szélén vagyunk a fő árvízvédelmi gát mögött a mentett oldalon. Az itt kiszórt szemes- és szálastakarmány alapvetően Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében élő vadak élelmezését szolgálja, de most más funkciója is van: ideszoktatja őket, hogy biztonságban átvészelhessék a Dunán gyorsan érkező árhullámot. 

Sétáló János takarmányt szór ki a vadaknak

Lakos Gábor

Janibá most már nem a megszokott három rábízott körzetbe hordja kétnaponta a 4-8 mázsányi takarmányt a platós Uazzal, hanem csak kettőbe: az egyiket már elfoglalta a Duna. A gemenci árvízi vadmentés ennélfogva inkább látszik logisztikai műveletnek: a gátmenti mentett oldal melletti etetőket, az ártéri erdő magasabban fekvő részeit, a régről megmaradt gátak tetejét, a vadmentő dombokat szórják takarmánnyal, hogy a szarvasok, őzek és vaddisznók ide szokjanak, táplálékhoz jussanak, és erőt merítsenek ahhoz, hogy ha kell, tovább ússzanak a szárazon maradt területek felé. 

Mint a maratonfutóknak a frissítőpontok.

Ezek lennének az ilyenkor vízborította területeken fekvő vadmentő dombok, amelyekre a napokban már csak csónakkal lehet takarmányt hordani. Ez viszont különleges óvatosságot kíván: ellentétben az Uazzal – amelyet annyira megszoktak, hogy sokszor csak alig pár méterre húzódnak félre, ha érkezik az ellátmánnyal – a csónakot kevésbé ismerik a vadak. “Félő, hogy megijedve a vízbe ugranak, ahonnan nincs menekvés: nagy a sodrás, el vannak fáradva, kimerültek, biztos a pusztulás” – sorolja a kockázatokat Pálfy György Dániel, a Gemenc Zrt. erdőművelési és vadgazdálkodási műszaki vezetője.

Ezért is lesz zárva az elkövetkező napokban a terület: mind a bakancsos-, mind a kerékpáros-, mind a vízi- (mind a katasztrófa-) turizmus számára. Korábban előfordult, hogy a kíváncsiskodók miatt a gátról ugrottak vissza a vízbe a menekülő vadak. 

Vadnyomok Gemencen

Lakos Gábor

A természetvédelmi – itt fészkel a világ legnagyobb feketególya-állománya – és vadgazdálkodási – a gemenci gímszarvasok sokszor díjnyertes trófeáit világszerte nagyra tartják – szempontból is kiemelt terület kezelőjének koránt sem mindegy hogyan vészeli át az élővilág a gyorsan érkező magas árhullámot. A 2013-as rekordárvíz félmilliárdos kárt okozott még úgy is, hogy akkor jól vizsgázott a beetetéses módszer, és a vadak nagy részét sikerült védett helyre terelni, és ott tartani.

Persze nem csak a vadakat kell menteni: nagy erőkkel pakolják át az erdőben tárolt, korábban kitermelt kétezer köbméternyi faanyagot – szociális tűzifát, ipari fát –, pár napja dróthálóval borították be a kisvasút töltését, és körberakták homokzsákokkal többek között az egykor volt révet jelző Lassinál a Halászati Kiállításnak otthont adó épületeket. Az egyikből még egy ártéri terepasztalt is ki kellett pakolni. Csak a közvetlenül a Duna-parton álló Gemeci Vadászházat nem kellett ennyire bevédeni: a 19. századi épületet eddig egyetlen árvíz sem öntötte el – ami a korabeli mérnökök előrelátását dicséri –, bár megközelíteni már legfeljebb csónakkal lehet. 

Száraz lábbal már nem bejárható túraútvonal

Lakos Gábor

Most a 11 évvel ezelőttihez képest alacsonyabb szinten tetőzhet a Duna, de az árhullám sokkal gyorsabban érkezik. Ezt a saját bőrünkön is megtapasztaltuk, amikor Pálfy Dániel pickupján bejutottunk az ártéri erdő még szárazon fekvő részeire: az egyik töltésen húzódó erdészeti úton átbukó víz az egyik pillanatban még csak egy 3-4 méteres szakaszt borított be, de 10 percen belül 6-7 méteresre nőtt, és az előbb még biztos távolságban leparkolni remélt jármű hátsó gumijait kezdte nyaldosni. Lassinál gumicsizmában lábaltunk át a kisvasút töltése felé (a töltéshez már legfeljebb mellkasig vízálló halásznadrágban lehetett volna eljutni), az odaúton még szárazon lévő száz méteres középső szakasz keréknyomaiban visszafelé már víz csobogott, és gyarapította a nagy árvízvédelmi töltés tövében éppen megszülető kis tavat, amiben eddigre már bokáig ért a víz. 

A kisvasút töltése

Lakos Gábor

Holnapra egy méterrel magasabb lesz, aztán még eggyel, még eggyel és még féllel

– mondta Pálfy Dániel. Amikor pedig másodjára kellett visszatolatni hosszan a szűk erdészeti utak egyikén, mivel előre már járhatatlan volt, óhatatlanul is felmerült a kérdés: vajon elérjük még a töltést, mielőtt ellepi a víz a kifelé vezető utat?

Ez bizonyára a vadakat is foglalkoztatja, csak ők hamarabb észlelték, még az erdészet szakemberei előtt, akik pedig folyamatosan figyelik az előrejelzéseket és a passaui vízmérce állását. “Hatodik érzékük van hozzá” – így a műszaki vezető.

Lakos Gábor

Százával mozdulnak meg ilyenkor az állatok, legyenek bár növényevők – szarvas, vaddisznó vagy őz –, dúvadak – rókák, aranysakálok és borzok – a 18 ezer hektáros területen, amely 30 kilométer hosszan, 2-7 kilométeres szélességben terül el a Duna jobb partján. Tucatjával gyülekeznek a különböző fajok a vadmentő dombokon, és megférnek egymás mellett, még – párzási időszak lévén – a szarvasbikák is félreteszik ellentéteiket, ahogy Pálfy Dániel megjegyzi:

A létfenntartási ösztön erősebb, mint a fajfenntartási.

Viszont a szokottnál nagyobb számban merészkednek ki a környező mezőgazdasági területekre, közutakra is, váratlan helyeken, szokatlan időpontokban feltűnve. Keselyűsi találkozóhelyünkre igyekezve is két őzzel néztünk farkasszemet, amikor mi ki, ők pedig be próbáltak hajtani (ügetni) az egyik körforgalomból(ba), alig egy percre az M6-ostól. Nem véletlenül kér fokozott figyelmet a környező utakon közlekedőktől a Gemenc Zrt., ami nyomán extra sebességkorlátozást vezettek be, de az 55-ös Baja és Pörböly között húzódó szakaszának részleges vagy teljes lezárását és a környékbeli vadászatok felfüggesztését is kezdeményezték.

Az út ahol most már a dzsip sem birkózik meg a terepviszonyokkal

Lakos Gábor

Gemenc területe eredendően nem ősvadon: a folyószabályozás idején a kalocsai érsek birtoka volt. Mára mégis az egész kontinens legnagyobb egybefüggő ártéri erdejévé, Európában egyedülálló természetes élőhellyé vált. Az érsek ugyanis kifejezetten ellenezte annak idején, hogy birtoka közepén építsék meg a gátat, és szűkre szabják a Duna hullámterét.

Lakos Gábor

A gát végül csak több kilométerrel a kiegyenesített medertől nyugatabbra épült meg, amivel viszont – legalább részben – megőrizték a Duna egykori kanyarulatait, öbleit, és tudatos erdőtelepítéssel alakították ki mai formáját: sok helyen emberi zavarástól mentes védett fajoknak otthont adó vadont. Ártéri ligeterdő lévén pedig embernek vadnak egyaránt természetes, hogy időnként elönti a víz, bár – mint a minket kísérő dolgozók megjegyezték –, szerencsésebb volna, ha nem ilyen hirtelen jönne, és nem ilyen sok.

Nyitóképen a gemenci erdő 2024. szeptember 19-én. Fotó: Lakos Gábor