Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az amerikai elnök döntése alapján február 4-től felszámítják a Mexikóval, Kanadával és Kínával szemben már bejelentett vámokat. Kanadának viszont ismét felajánlotta a csatlakozást az USA-hoz, mondván: így elkerülhetik a vámokat.
Az Egyesült Államok február 4-től, keddtől alkalmazni fogja a Mexikóval, Kanadával és Kínával szemben korábban bejelentett vámokat – áll Donald Trump elnök rendeletében. Kanada és Mexikó esetében a vám mértéke 25 százalék, a Kínából érkező áruk után 10 százalék, amit felszámítanak minden, az országokból érkező árura.
Az amerikai elnök a fenti büntetővámok kivetésével elindította kereskedelmi háborúját, ráadásul az EU is sorra kerülhet. Válaszul Kanada és Mexikó is 25 százalékos ellenvámokat rendelt el, intézkedésekre készül Kína is, továbbá Dirk Jandura, a német külkereskedelmi szövetség elnöke is a lehetséges veszélyekre figyelmeztette az amerikaiakat:
Donald Trump döntése sokba fog kerülni az amerikaiaknak, a vámok mindig mindkét oldalra hatnak”
Az amerikai elnök ugyanakkor vasárnap megismételte, hogy szeretné, ha Kanada az Amerikai Egyesült Államok 51. államává válna, noha ezt Justin Trudeau korábban határozottan elutasította. Trump közölte: az Amerikából érkező százmilliárd dollárok nélkül “Kanada, mint életképes ország megszűnik létezni.” Javaslata szerint
ezért Kanadának a mi megbecsült 51. államunkká kellene válnia. Sokkal alacsonyabb adók, és sokkal jobb katonai védelem a kanadaiak számára – ÉS NINCS VÁM!”
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.