Természetes hullámok a Dunaparton
Philippe Herreweghe tíz éve vezeti az antwerpeni székhelyű Flamand Királyi Filharmonikus Zenekart – az utóbbi években megjelent felvételek alapján igen sikeresen. Felismerhető, karakteres hangzású, izgalmas produkciókra képes együttes lett a zenekarból.
Flamand Királyi Filharmonikus Zenekar, km.: Martin Helmchen (zongora); karmester: Philippe Herreweghe
Schumann és Beethoven művei
december 6., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Philippe Herreweghe – világos hangzáseszmény © www.collegiumvocale.com |
Az igen fiatal Martin Helmchen magabiztosan, pontosan és észszerűen rugalmasan szólaltatta meg a könnyen kásás vontatottságba fullasztható versenyművet. Viszonylag messze ültünk a pódiumtól, pianissimóit ennek ellenére szépnek, kifejezőnek és hallhatónak találtuk. Felfogásában sok előre rögzített elemre lettünk figyelmesek (tanult muzsikus, ami egyelőre tanítottságában nyilvánul meg), de volt eszköze a pillanatnyiság illúziójának felkeltésére is. Ebben elsőrangú partnere volt Herreweghe, aki már a versenyműben is számos jelét adta az általa követett hangzáseszménynek. Úgy tűnt, hogy a dinamikai pulzáció természetes – és ennek megfelelően kiszámíthatatlan – hullámoztatása zenekarvezetésének profilos tulajdonsága. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez Herreweghe karmesteri stílusjegye, amikor hagyományos szimfonikus zenekar élére áll, és XIX. századi repertoárt szólaltat meg. Bach- és Mozart-tolmácsolásai során (nem csak historikus együttesek élén) erre még nem figyeltünk fel. E dinamikai pulzáció leginkább egy hétköznapi élményhez hasonlítható: mindannyian tapasztaltuk már lábáztatás közben, hogy az egyenletesen és szelíden hullámzó tenger (tó vagy folyó) váratlan meglepetésekre képes; két, távolról azonosnak tűnő „pukli” korántsem azonos mennyiségű vízzel teríti be a gyanútlan sütkérezőt. Valahogy így voltunk Schumann Zongoraversenyével is. Az hamar kiderült, hogy Herreweghe zenekarában minden hangnak hosszú utóélete van, a csillapított lecsengést többnyire crescendónak hallhattuk, ám ennek mértéke állandó meglepetés-forrásként szolgált. Mindez csupán fűszer, mert Helmchen és Herreweghe a kompozícióba kódolt (így elvileg várható) meglepetéseket is élményszerűen közvetítette, példaként csak a II-III. tétel átvezetését hozzuk fel. Ráadásként egy számunkra ismeretlen, de nagyon is pompás Mendelssohn-etűdöt hallottunk, a magunk részéről vevők lennénk egy Helmchen-szólóestre is.
A szünet után Beethoven Eroica-szimfóniája következett. Részben azt kaptuk, amit a lemez alapján vártunk. De érdekes módon az első tételt a lemezhez képest túlbiztosítottnak éreztük. Leginkább a lassú tétel hozott újat. Herreweghe szertartás-zenének, azaz: színpadi muzsikának fogta fel, s mint ilyen, kifejezetten pompásra és szórakoztatóra (gyászinduló!) sikeredett. A scherzóban megmutatta, hogy a trió kürt-állásásai akkor is zamatosak, ha nem fújnak félre. S ha már itt tartunk, meg kell említeni, hogy az együttesben remek szólóklarinétos ült, tetszett az oboista, jók voltak a nagybőgő alapok, kicsit vékony volt viszont a második hegedű és a brácsa. A szimfónia negyedik tételében a g-moll, magyaros epizódig volt Herreweghének ötlete; ekkor még oldalra nézve meg is erősítette az erre figyelmes közönségben az érzést: ezt most nekünk játsszák. A folytatásban az előadás ellaposodott. Bennem egyre inkább mocorog a kisördög, hogy erről nem Beethoven tehet-e.
Molnár Szabolcs
Gramofon Zenekritikai Műhely
Az év legjobb klasszikus- és jazz produkciói a Gramofon szerint
A Gramofon című zenei szaklap - amelynek kritikai műhelye rendszeresen publikál a hvg.hu-n - klasszikus zenei és jazz produkciókat díjazott. Az év, lemezen megjelent magyar klasszikus zenei produkciója Kurtág György: Játékok II. című albuma lett, a legjobb jazz lemeznek járó díjat Oláh Kálmán kapta.
Instant Carmen: könnyen oldódó dráma
Igazán nem meglepő, hogy az egyadagos porlevesek, anyatej-pótló tápszerek, kávé- és teagranulátumok, liofilizált kutya- és macskaeledelek, kanálnyi vízzel hígítható szószalapok és egyéb gyorsító eljárások korában elkészült Bizet négyfelvonásos opéra-comique-jának, a Carmennek másfél órás, instant változata. A sűrítés azonban még nem konyhakész.
Miért lötyög a régi köntös?
November végén, a Puccini-évforduló alkalmából a hét és fél évvel korábban (2001 tavaszán), az Erkel Színházban bemutatott Manon Lescaut-előadást újították föl. A bezárt népoperából mindenképp át kellett hozni az Ybl-palotába a darabot, hogy (majdnem) teljes legyen a Puccini-repertoár. Az új főszereplők – Lukács Gyöngyi és Sümegi Eszter, illetve Kiss B. Atilla és Fekete Attila – nem varázsolták sokkal vonzóbbá Valló Péter rendezését.
Operaverseny – fesztivál nélkül
Pironkodásra okot adó gálaesttel fejeződött be az első Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval című eseménysorozat. A kéthetes szegedi döntőt – öt operaelőadás bemutatásával – fesztiválként hirdették, a városban azonban minden volt, csak fesztiválhangulat nem.
Másfajta játékkultúra Szegeden
Az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval című kulturális újdonság a finisbe ért – csaknem kétéves előkészítés után. A házigazda, a Szegedi Nemzeti Színház rukkolt elő az első versenyprodukcióval. Nem is akármilyennel: egy ritkán hallható operát, Francesco Cilea Adriana Lecouvreur című művét mutatták be.
