Kelet lánya és fia
Puccini születésének 150. évfordulóját a Művészetek Palotája félig szcenírozott előadások sorozatával ünnepelte meg. A záróesten A Nyugat lánya hangzott el, ezúttal teljesen koncertszerű verzióban, a három főszerepben vendégekkel. Minnie-t Olga Romanko, Dich Johnsont Lee Yeon-Won, Rance seriffet pedig Alexandru Agache énekelte.
Puccini: A Nyugat lánya – koncertszerű előadás
Karmester: Carlo Montanaro
december 15., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Alexandru Agache: magabiztos seriff © Gramofon |
A Metropolitan Opera megrendelésére komponált opera különös stáció a Puccini-életműben, mert a más zenedrámáiban megszokott „áldozat-hősnők”, a gyengédek és gyengék után Minnie győztesként fejezi be a drámát. Ha kell, kemény, de női mivoltát egy pillanatig sem rejtegeti. Sőt, anyáskodva próbálja megszelídíteni a könnyen kést ragadó aranyásókat. Puccini zenekara A Nyugat lányában talán a többi darabjánál is erősebb, wagneribb méretű. Olga Romankónak a mögötte ülő Nemzeti Filharmonikusokat kellett áténekelnie. Az orosz énekesnő kellően harcedzettnek bizonyult, győzte a szintén wagneri méretű szoprán szólamot. A zenei alapokat Moszkvában kapta, így a tökéletes technikai képzettség biztos tudatában kísérletezhetett a lány alakjának megrajzolásával. Ez kevésbé volt tetszetős, mert egy régebbi, negédeskedő orosz gesztusrendszert használt eszközül.
Lee Yeon-Won, a koreai tenorista másfaja, de ugyancsak keleti eszköztárral lépett színre, a jó fiú mosolygós álarca mögé rejtette az általa elképzelt hőst. Aki – valljuk be – mégiscsak rablóvezér, ha a javulás útjára is lépett Minnie kedvéért… Pedig a hangmatéria hősies és fényes, a technikája stabil, forszírozás nélkül énekel, és az ember azt érzi, van még tartaléka. Ezzel a tartalékkal szívesen ismerkednénk más szerepekben, egy őt színészileg is jobban próbára tévő előadásban. Jack Rance negatív figuráját Alexandru Agache impozáns egyéniséggé alakította. A keserű és méltósággal vesztő seriff szólama Agache magvas, sötét baritonját nem terhelte meg. Bölcs választás volt mellé Palerdi Andrást Ashby szerepére fölkérni, mert a két hang kitűnően érvényesült egymás mellett. A kisebb szerepekben Wowkle epizód-jelenetében Lehőcz Andrea és vándorénekesként Kovács István maradt emlékezetes.
A karmesteri dobogón vendég állt: Carlo Montanaro, aki csodálkozva hajlongott a vastapsos siker hallatán, pedig szerte Európában dolgozik, ha nem is a legnagyobb házakban. A rutinja és az ambíciója gyaníthatóan termékeny harmóniában van, mert a kitűnően játszó zenekar – nyilván a műhelymunka tapasztalatait bekalkulálva – külön ünnepelte az olasz dirigenst.
Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely
Az év legjobb klasszikus- és jazz produkciói a Gramofon szerint
A Gramofon című zenei szaklap - amelynek kritikai műhelye rendszeresen publikál a hvg.hu-n - klasszikus zenei és jazz produkciókat díjazott. Az év, lemezen megjelent magyar klasszikus zenei produkciója Kurtág György: Játékok II. című albuma lett, a legjobb jazz lemeznek járó díjat Oláh Kálmán kapta.
Operaverseny – fesztivál nélkül
Pironkodásra okot adó gálaesttel fejeződött be az első Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval című eseménysorozat. A kéthetes szegedi döntőt – öt operaelőadás bemutatásával – fesztiválként hirdették, a városban azonban minden volt, csak fesztiválhangulat nem.
Cosí fan tutte – tájelőadásban
Mozart nagyszerű operai életművének is kiemelkedő darabjai a Da Ponte-librettókra készült darabok: a Figaro házassága, a Don Giovanni és a Così fan tutte. Ünnep, ha ezeket láthatja-hallhatja a nagyérdemű. A Cosít három estén játszották el a Művészetek Palotájában, Fischer Iván vezényletével, a Budapesti Fesztiválzenekarral és „import” énekesekkel.
Miért lötyög a régi köntös?
November végén, a Puccini-évforduló alkalmából a hét és fél évvel korábban (2001 tavaszán), az Erkel Színházban bemutatott Manon Lescaut-előadást újították föl. A bezárt népoperából mindenképp át kellett hozni az Ybl-palotába a darabot, hogy (majdnem) teljes legyen a Puccini-repertoár. Az új főszereplők – Lukács Gyöngyi és Sümegi Eszter, illetve Kiss B. Atilla és Fekete Attila – nem varázsolták sokkal vonzóbbá Valló Péter rendezését.
Természetes hullámok a Dunaparton
Philippe Herreweghe tíz éve vezeti az antwerpeni székhelyű Flamand Királyi Filharmonikus Zenekart – az utóbbi években megjelent felvételek alapján igen sikeresen. Felismerhető, karakteres hangzású, izgalmas produkciókra képes együttes lett a zenekarból.
