szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Néhol akár 20 Celsius-fok is lehet napközben, de éjjelente még hidegre kell számítani. A hét elején még borúsabb idő lesz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat heti előrejelzése szerint hétfőn hajnalban az ország nagyobb részén gyengén felhős időre lehet számítani, napközben a főváros környékén és az Alföld középső részén valószínű a legtöbb napsütés. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 5 fok között, a legmagasabb hőmérséklet 11-16 fok között alakul.

Kedden északon változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, délen a nap első felében ugyanakkor még erősen felhős lesz az ég, majd ott is szakadozik a felhőzet. Nappal 8-13 fokig melegszik a levegő. Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat, jellemzően a déli határ mentén. A leghidegebb órákban 0, napközben 10 fok körül alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön több órára kisüt a nap, de néhol kisebb zápor még előfordulhat. Ugyanakkor nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és plusz 5, a legmagasabb hőmérséklet 9-13 fok között valószínű.

Pénteken eleinte napos idő várható, majd délutántól északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem várható. A leghidegebb órákban 0 fok körül, napközben 10-14 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton a több-kevesebb napsütés mellett csak elvétve fordulhat elő jelentéktelen zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet 1-6, a legmagasabb hőmérséklet 14-17 fok között valószínű.

Vasárnap túlnyomóan napos idő várható, csapadék nem lesz. A minimumhőmérséklet 0 és plusz 6, a maximumhőmérséklet 16-20 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Adrien Brody nemcsak egy Oscar-díjat kapott, hanem egy hatalmas csókot is

Adrien Brody nemcsak egy Oscar-díjat kapott, hanem egy hatalmas csókot is

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?