szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Európában is hirtelen haltak ki a dinoszauruszok - erre a következtetésre jutott az elmúlt két évtizedben előkerült leletanyag vizsgálata alapján egy nemzetközi tudóscsoport, amelynek tanulmánya a ZooKeys nyílt hozzáférésű tudományos folyóiratban látott napvilágot.

Általánosan elfogadott az az elmélet, amely szerint a Földbe becsapódó kisbolygó okozta a dinoszauruszok vesztét. Mindezidáig azonban a késő kréta időszakból származó dinoszaurusz-fosszíliák csaknem kizárólag az észak-amerikai kontinensen kerültek elő. Ennek alapján felvetődött, hogy lokális, az Egyesült Államok és Kanada mai területére korlátozódó kihalási eseményről volt szó - olvasható a PhysOrg hírportálon.

A kutatócsoport a Spanyolország, Franciaország, Románia és más államok területén az elmúlt két évtized során előkerült fosszíliákat tanulmányozta. A megkövesedett maradványok korát és sokszínűségét vizsgálva a paleontológusok arra a következtetésre jutottak, hogy az európai ökorendszerekben a dinoszauruszok fajgazdagsága egészen a késő kréta időszakig megőrződött. Így például a leggazdagabb európai lelőhelyek közé sorolható  Pireneusokban a becsapódást megelőző néhány évezred során a növényevő és ragadozó dinoszauruszok számtalan faja élt. 

"Kutatásaink megerősítik azt az álláspontot, miszerint az aszteroida-becsapódást globálisan pusztította el a dinoszauruszokat" - hangsúlyozta Steve Brusatte, az Edinburghi Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.

Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!

Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!

A NASA történetének legnagyobb költségcsökkentését tervezi a Trump-kormány, törölhetik az egyik legfontosabb holdprojektet is

A NASA történetének legnagyobb költségcsökkentését tervezi a Trump-kormány, törölhetik az egyik legfontosabb holdprojektet is

Hajtóvadászat indult egy magyar férfi ellen Ausztriában, akit volt barátnőjének megölésével  gyanúsítanak

Hajtóvadászat indult egy magyar férfi ellen Ausztriában, akit volt barátnőjének megölésével gyanúsítanak

Magától merült el egy hadihajó, amelyet az USA és a Fülöp-szigetek közösen akart elsüllyeszteni

Magától merült el egy hadihajó, amelyet az USA és a Fülöp-szigetek közösen akart elsüllyeszteni