Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

„Az elmúlt hónapokra úgy tekintek vissza, mint egy gyászidőszakra” – mozgássérült gyerekeket fogadó és etalon óvodát is bezárhat az önkormányzat Csepelen
Itthon

„Az elmúlt hónapokra úgy tekintek vissza, mint egy gyászidőszakra” – mozgássérült gyerekeket fogadó és etalon óvodát is bezárhat az önkormányzat Csepelen

„Mindig lesznek szülők, akiket érdeksérelem ér ebben az ügyben” – kommentálta Csepel önkormányzata, hogy egy átcsoportosítás keretében megszüntetik a gyerekek ellátását a kerület hat óvodájában. Közel 400 gyereknek kellene szeptembertől intézményt váltania, ami ellen a szülők egy csoportja tiltakozik. Borbély Lénárd polgármesternél több fórumon is próbálták már célt érni, petíciót is fogalmaztak.

MTI Itthon

Fodor szerint nem jó a program, Gyurcsány mégis tárgyalna

Fodor szerint a Megegyezés című program nem néz szembe egy alapvető problémával, az állami szerepvállalás túlterjeszkedésével. Gyurcsány mégis úgy reagált, hogy "elsősorban önökkel szeretnék megállapodni, drága liberális barátaim".

MTI Itthon

Navracsics számonkért, Dávid pozitívumokat is említett

A miniszterelnök napirend előtti felszólalására adott válaszában Navracsics Tibor (Fidesz) arról beszélt, a szocialisták a házbizottságban nem szavazták meg, hogy az Országgyűlés dönthessen a miniszterelnök cselekvési programjáról.

MTI Itthon

Biztosan lesz szavazás az önfeloszlatásról

A képviselők hétfőn támogatták a házszabálytól való eltérést a parlament feloszlásáról szóló MDF-es indítvány ügyében. A házszabály 371 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a házszabálytól való eltérést.

MTI/hvg.hu Itthon

Robin Hood adó lesz, közölte Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy izgalmasnak ígérkező parlamenti napon napirend előtt szólalt fel, a Fidesz-KDNP a hagyományos koreográfia szerint elhagyta az üléstermet.

MTI Itthon

A KDNP ismét benyújtja nyugdíjreform-tervét

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az ősz folyamán ismét benyújtja az Országgyűlésnek nyugdíjtörvény javaslatát, amelyet az elmúlt hónapokban a Barankovics Alapítvány a legfrissebb adatokkal korrigált, és ennek megfelelően elkészítette a háttérszámításokat is; mindez most egy kötetben jelent meg - mondta a párt elnök-frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Parlament

"Woodstockból jöttem ide" - fotógaléria Ozoráról

A cég-logóktól és reklámoktól mentes Ozora Fest az elektronikus tánczenék egyik legfontosabb hazai fesztiválja évről-évre. Idén közel húszezren jöttek össze a Balatontól délre. Hatvanéves hippik, örömtánc napfelkeltekor és rengeteg hazai és külföldi partizó: Ozorán jártunk.

hvg.hu Itthon

Mi történt Szikszón? Videók a Magyar Gárda demonstrációjáról

Hangos szóváltásokkal, de atrocitás nélkül fejeződött be a Magyar Gárda és a romák demonstrációja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón, a rendre legalább száz rendőr, köztük kommandósok vigyáztak. Videóstábunk a helyszínen járt, nézze meg felvételeinket!

MTI Itthon

Sólyom visszaküldte a Balaton-törvényt

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló törvény módosítását. Erről a Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatott.

MTI Itthon

Magyar-amerikai információcsere terrorgyanú esetén

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a magyar-amerikai információcseréről szóló megállapodást kihirdető törvényt. Az Amerikai Egyesült Államokkal a terroristák kiszűrését szolgáló megállapodás alapján a két ország hozzáférhet egymás, terroristákról vezetett adatbázisaihoz.

MTI Itthon

Név szerinti szavazást kér a Fidesz

A Fidesz név szerinti szavazást fog kérni az egészségbiztosítási törvény hatályon kívül helyezéséről döntő hétfői parlamenti voksoláson - jelentette be Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke szombaton Budapesten.

MTI Itthon

Egyre népszerűtlenebbek a kormánypolitikusok, stagnál az ellenzék

A februári felméréshez képest a kormánypárti politikusok szinte mindegyikének jelentősen csökkent a népszerűségi indexe; a legnagyobb esést - Lendvai Ildikó (MSZP) mellett - a koalíció felbomlásában személyesen közreműködő Kóka János (SZDSZ) szenvedte el, aki negyed év alatt 7 pontot rontott, így a lista utolsó helyére került - áll a Századvég-Forsense, közvélemény-kutatásábáan.

MTI/hvg.hu Itthon

Igazi biztosítóvá alakítható az OEP, vagy bele se fogjunk?

Székely Tamás miniszter szerint a pénztártörvény visszavonása után igazi biztosítóvá alakítható az OEP. Mikola szerint nem lehet belefogni a nagy rendszerek reformjába a konvergenciaprogram keretében. Vita a Parlementben az eü-törvény hatályon kívül helyezéséről.

MTI Itthon

Ötpárti egyeztetés az amerikai vízummentességről

Egyetértés van az öt parlamenti párt között abban, hogy meg kell teremteni a magyar állampolgárok vízummentes utazásának lehetőségét az Egyesült Államokba, az adatszolgáltatási és adatvédelmi részletekről pedig mihamarabb egyeztetés kezdődik a frakciók szakértői között - jelentette be a külügyi államtitkár a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

MTI Itthon

Trendfordulást ígér a miniszterelnök

Az idei év a trendfordulás éve akar lenni, a nyugodt építkezésé és a gyarapodásé - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn a parlamentben, az MDF elnökének napirend előtti felszólalására adott válaszában.

MTI Itthon

Kilép az SZDSZ a koalícióból

A Szabad Demokraták Szövetsége vasárnapi rendkívüli küldöttgyűlésén Budaörsön döntött a koalícióból való kilépésről, az alapszabály módosításáról és a második rendkívüli tisztújító küldöttgyűlés összehívásáról.

MTI Itthon

Kóka támogatást kért a kilépéshez

Kóka János, az SZDSZ elnöke a párt vasárnapi budaörsi rendkívüli küldöttgyűlésén azt kérte a küldöttektől, hogy támogassák a koalíció felmondását.

1
33 34 35 36 37
48
Nemzetközi lapszemle: Szertefoszlott Budapesten a Dubaj-álom

Nemzetközi lapszemle: Szertefoszlott Budapesten a Dubaj-álom

Zelenszkij: Az Egyesült Államok nélkül nincsenek biztonsági garanciák

Zelenszkij: Az Egyesült Államok nélkül nincsenek biztonsági garanciák

Kevesebb az Erasmus-diák, ez pedig lefelé húzza a budapesti albérletárakat

Kevesebb az Erasmus-diák, ez pedig lefelé húzza a budapesti albérletárakat

Kommandósok csaptak le arra a férfire, aki 30 éve lefejezett egy kisfiút, most pedig kislányokat erőszakolt meg

Kommandósok csaptak le arra a férfire, aki 30 éve lefejezett egy kisfiút, most pedig kislányokat erőszakolt meg

Esztergomi robbantás: kártérítési pert indított a TEK ellen az akcióban elhunyt kommandós családja

Esztergomi robbantás: kártérítési pert indított a TEK ellen az akcióban elhunyt kommandós családja

Hazaengedték az Oroszországban fogva tartott amerikai tanárt

Hazaengedték az Oroszországban fogva tartott amerikai tanárt

Kendrick Lamar félidei show-jának a Super Bowlon Drake lett a vesztese 

Kendrick Lamar félidei show-jának a Super Bowlon Drake lett a vesztese 

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Depressziódiétával és fizikai antidepresszánssal a lelkünkért

Depressziódiétával és fizikai antidepresszánssal a lelkünkért

A címlapról ajánljuk