szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A rendőrség után a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ellen is pert indít Kármán Irén újságíró, ha nem hajlandók kiadni azokat az adatokat, amelyek egy titkosítás alól feloldott, olajszőkítési ügyekkel foglalkozó rendőrségi aktában szerepelnek.

Kármán Irén
© Mizik Marcell
Kármán Irén pénteken nyilatkozott, hangsúlyozva: társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a helyi közösségek megtudhassák, kik azok, akik benne voltak az "olajügyekben", akik a közösség kárára vagyonosodtak. Elmondta, pénteken elküldte az adatokra vonatkozó kérdéseit a NNI-nek, és ha nem érkezik meg a kérdéseire a válasz, pert indít az iroda ellen is. Az 1990-es évek olajszőkítési ügyeivel foglalkozó újságíró az adatok megszerzése érdekében korábban a rendőrség ellen indított pert, amelyet első- és másodfokon is elvesztett.

Kármán Irént a perben Baltay Levente, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvivője képviselte, aki az ügy előzményeiről elmondta: az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) nyilvánosságra hozta honlapján az "olajos aktákat", miután feloldották azokat a titkosítás alól, ám bizonyos részek ki voltak takarva. Az újságíró arra volt kíváncsi, mit rejtenek a kitakart adatok - azaz mely cégek és helyszínek szerepelnek a jelentésben, illetve indultak-e büntetőeljárások e cégek ellen. A rendőrség az adatok kiadására vonatkozó kérését azzal utasította el, hogy azok nem közérdekűek. 

A TASZ ügyvivője közölte, hogy a társaság az eset kapcsán arra is kíváncsi volt: ha a rendőrség felold valamit a titkosítás alól, van-e arra jogi lehetősége, hogy a közzététel előtt bizonyos részeket töröljön. A per elsőfokú tárgyalásán a rendőrség arra hivatkozott, hogy bűnüldözési és bűnmegelőzési célból megtagadhatja ezen adatok kiadását, a bíróság pedig helyt adott az alperes érvelésének.  Kármán Irén fellebbezett, de a pert másodfokon is elveszítette. A bíróság abban nem foglalt állást, jogosan takartak-e ki egyes részeket, ám azt megállapította: bár az ORFK honlapján jelent meg a dokumentum, az adatkezelő az NNI, amelytől a rendőrség az adatokat megkapta.

Baltay Levente elmondta: nem értettek egyet ezzel, mert a rendőrség hierarchikus szervezet, és a NNI az ORFK alá tartozik. Ezzel szemben a bíróság azt mondta ki, hogy a NNI önálló, elkülönült szerv; a Nemzeti Nyomozó Iroda az illetékes, ő jogosult az adatokat kezelni. A felperes pedig nem tudta bizonyítani, hogy az NNI nem kitakarva adta oda a dokumentumokat a rendőrségnek. A jogi képviselő szerint az ügy további érdekessége, hogy időközben az Alkotmánybíróság megsemmisítette a rendőrségi törvény azon rendelkezését, amely szerint meg lehet tagadni adatok kiadását bűnüldözési és bűnmegelőzési okokra hivatkozva.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Kármán Irén bíróság elé citálta a rendőrséget

Kötelezte a Fővárosi Bíróság az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK) a Kármán Irén által indított perben arra, hogy megismerhetővé tegye számára azokat az olajügyekkel kapcsolatos dokumentumokat, amelyeket kitakarva nyilvánossá tettek, majd nem sokkal később levettek a rendőrség honlapjáról.

hvg.hu Itthon

Szilvásy: a szolgálat nem hallgatta le Kármán Irént

Találkozón járt Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszternél a június 22-én megvert újságírónő, Kármán Irén, hogy megtudja, kik hallgatták le a telefonját a megveretése előtt három hónapon át. A miniszter úgy tájékoztatta Kármánt, hogy az NBH nem.

Vélemény

Kármán: „Tamás nem az informátorom volt”

A Nemzeti Nyomozó Iroda bizonyítékokra hivatkozik, és azt állítja, hogy Kármán Irént nem ott, nem akkor és nem úgy bántalmazták, ahogy korábban vallomásában elmondta. Interjúnk a riporternővel még e megdöbbentő bejelentés előtt született, de már ebben fény derül arra a sajátos kapcsolatrendszerre, amely Kármán Irén körül létrejött.

Csikász Brigitta Itthon

Kármán Irén: a szakértő jelentése az én állításaimat erősíti

Nem kötözhette meg magát az első szakértői jelentés szerint Kármán Irén, akinek megveretéséről a rendőrség illetékese néhány héttel ezelőtt azt mondta, hogy úgy és olyan körülmények között, mint azt az újságíró állította, biztosan nem történt meg.

Csikász Brigitta Itthon

Véget érhet a nyomozás a Kármán-ügyben

Valószínűleg lezárja a rendőrség a Kármán Irén ügyében végzett nyomozást, amint megkapja a fizikus szakértő véleményét. A szakembert annak a kötélnek a vizsgálatára kérték föl, amellyel az újságírónő kezét összekötözték. Kármán szerint a rendőrök nem sok eredményt várnak ettől a vizsgálattól.

MTI Itthon

Kihallgatják Kármán Irént

Megkezdte Kármán Irén újságíró kihallgatását a Budapesti Rendőr-főkapitányság -mondta Unger Pál sajtóügyeletes

Hét nap

A Kármán-ügy

A Nemzeti Nyomozóiroda megszüntette a személyes szabadság megsértése miatt indított büntetőeljárást a Kármán Irén...

Vélemény

Kármán Irén vádol: marketingtrükk?

Kármán Irén oknyomozó újságírónő "Szemben a maffiával – olajozott viszonyok" című dokumentumfilmjének bemutatója mérsékelt érdeklődést keltett, hasonlóan tavasszal megjelent kötete fogadtatásához. Pedig közben a szerző áldozatként is belekeveredett a saját ügyébe. A sok kételkedő ellenében arról kívánta meggyőzni a közvéleményt, hogy amikor ez év június 22-én ismeretlen tettesek súlyosan bántalmazták, majd megkötözve, életveszélyes állapotban magára hagyták, oknyomozó tevékenységét torolták meg rajta, mivel tényfeltárása túl sok érdeket sértett.

Itthon

Tasnádi mellett tűnt fel Kármán Irén szerzőtársa

Maga Kármán Irén vetette fel, hogy megveretése kapcsolatban állhat az egykori Cattani-csoportról szóló filmje készítésével. A hvg.hu forrásai kételkednek ebben. Az 1991-ben létrejött bűnüldöző csoportról Kármánnak ugyanis elsősorban Labancz Ferenc szolgáltatott adatokat, így az újságíró aligha juthatott a maffiakörök érdekeit sértő információkhoz.

hvg.hu Itthon

Kármán Irén nem kért bocsánatot

Nem kért bocsánatot Kármán Irén a II-III. kerületi bíróságon Cs. Zsigmondtól, a kecskeméti maffia-perben és az Energol-ügyben nem rég elítélt férfitól, aki egy tévényilatkozat kapcsán rágalmazás miatt beperelte őt.

hvg.hu Itthon

Visszavonták a nyomravezetői díjat Kármán Irén ügyében

Valószínűleg hamarosan megszünteti a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Kármán Irén újságíró bántalmazása kapcsán indított eljárást. Erre utalhat az, hogy visszavonták a korábban kitűzött ötmillió forintos nyomravezetői díjat.

hvg.hu Itthon

Börtönt kért magára Kármán Irén, de megúszta

Felmentette a bíróság Kármán Irén dokumentumfilmest, akit nagy nyilvánosság elkövetett rágalmazás vétsége miatt jelentett fel az úgynevezett kecskeméti maffiaperben elítélt Csüllög Zsigmond.

Csikász Brigitta Itthon

Kármán: „megfigyeltettek a feljelentés kapcsán”

Egyik kerületi bíróságról a másikra került át a Kármán Irén ellen indult rágalmazási per, amelyet a kecskeméti maffia-per egyik elítéltje indított az újságíróval szemben. Szerdán csak az illetékes bíróságot állapították meg, így a tárgyalás csak hónapok múlva folytatódhat.

hvg.hu Itthon

Kármán Irén továbbra is az olajos alvilágot vádolja

Kármán Irén ügyében a nyomozás megszüntetéséről hozott határozat nem felel meg a törvényi előírásoknak – ez szerepel a Legfőbb Ügyészség pénteken meghozott döntésében. Kármán Irén a hvg.hu-nak elmondta, mindez azt igazolja, hogy ő igazat mondott, tényleg megtámadták.

Vélemény

Kármán Irén reagál Pelle János cikkére

Kármán Irén nyílt levélben válaszol Pelle Jánosnak a Szemben a maffiával – avagy olajozott viszonyok című film sajtóbemutatója alkalmából írt cikkére. A levelet az alábbiakban közöljük.