Örömteli hír, hogy bár az UNESCO szerint ronda, nem veszélyezteti a budapesti látkép világörökségi besorolását a Batthyány térnél a Duna medrébe épített és még legalább három évig ott éktelenkedő óriástoronyugró-komplexum betonaljzata. Halad ugyanakkor a Városligeti-tóban felállított szinkronúszó-medence bontása is. A ligetvédők most attól tartanak, hogy ott is megmarad a betonaljzat a tómederben – árgus szemekkel figyelik a bontási folyamatot, és egyáltalán nem tetszik nekik.

A kérdés azért is fontos, mert a Városligeti-tó felülete a Liget Projekt értelmében megnő, és természetes medre lesz. Ez a beruházó számára is hasznos, mert a tó méretének megnövekedését hozzászámolhatja a zöldfelületi arány növekedéséhez. Márpedig a több zöld ígérete az, amit mindenütt hangsúlyoz a Várolsiget Zrt. (A kommunikáció természetesen sántít: a zöldfelületi növekmény legnagyobb része a tó növekedéséből fakad, nem pedig a zöldellő területek gyarapodásából). 

A központi kérdés az: természetes medre van-e a tónak? Ha igen, akkor a ligetvédőknek le kell nyelniük, hogy a jog szerint a víz is zöld. Ha nincs, akkor kisebb százalékban számít bele – és akkor Baán Lászlóék érvelése kap léket.

Az aggodalmakról értesülve írtunk a vizes vb-t szervező Bp2017 Kft.-nek, hogy mi várható az aljzattal kapcsolatosan, de nem válaszolt. Írtunk a beruházásokért felelős Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek is, azt válaszolta, nem illetékes, forduljunk a Bp2017-hez. És írtunk a Városliget Zrt.-nek is, amely átadta használatra a tómedret a Bp2017-nek.

A szerződésben minden bizonnyal az eredeti állapot helyreállítása szerepel – de ezzel még nem vagyunk kint a vízből, ugyanis ilyen kötelezettséget az óriástoronyugró-szerkezetet építő-bontó cégek szerződése is tartalmazott. Aztán, mégis, mi lett a vége.