szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A férfi akár életfogytiglanit is kaphat, ha bebizonyosodik a bűnössége.

A bíróság három hónappal, 2021. július 16-ig meghosszabbította annak a külföldi férfinak a letartóztatását, akit emberöléssel gyanúsítanak, miután bántalmazta betegtársát egy budapesti kórházban – közölte a Fővárosi Törvényszék. A letartóztatás helye továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet.

Az ügyészség szerint fennáll a veszélye, hogy a férfi elszökik, elrejtőzik, esetleg megismétli tettét, ezért indítványozták az intézkedés meghosszabbítását. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a férfi követte el a cselekményt, 10-től 20 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

A bíróság a fentiek alapján úgy határozott, hogy a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása a továbbra is szükséges. A végzés nem végleges.

A gyanú szerint a 37 éves külföld férfi március 13-án egy sebészeti ollóval bántalmazta – többször arcon és mellkason szúrta – az altatásban lévő 54 éves nőt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy gépek tartották életben,  majd március 17-én elhunyt. A férfit március 16-án tartóztatták le.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Dezső András Itthon

Életfogytiglanra ítélték első fokon a kíméletlen csantavéri gyilkost

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte Dér Csabát, aki a vád szerint Amszterdamban és Budapesten hajtott végre gyilkosságokat. Noha Dér Csabát most "csak" két eset miatt ítélték el, Szerbiában is tárt karokkal fogadnák a hatóságok egy belgrádi emberölés miatt.