Csendes-Erdei Emese
Csendes-Erdei Emese
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

2,5 milliárd forint uniós támogatásból újult meg 2015-ben a Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) agárdi telephelye, ahol többek között a Pedagógia Szakszolgálat és Korai Fejlesztő Központ is működik. A beruházás során megújult a telepen található hotel is, amely teljeskörűen akadálymentes lett. Itt évek óta táboroztak súlyos izomsorvadásban szenvedő gyermekek és családjaik, idéntől azonban már nem vehetik igénybe ezt a lehetőséget, mert a hotelben az iváncsai akkumulátorgyár dél-koreai vendégmunkásai laknak.

„Tökéletes kilátás a tóra, hatalmas erkély, ahonnan gyönyörködhetünk a tájban” – így jellemzi egy korábbi vendég az interneten az agárdi Tópart utcai Tóparti Sport Hotelt, amely közvetlenül a Velencei-tó partján fekszik, saját strandja van, és nem mellesleg az épület teljesen akadálymentesített.

A Sport Hotel a 2015-ben átadott Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) agárdi telephelyének része. A kormány 2013-ban kiemelt projektté nyilvánította a VVSI fejlesztését, valamint rehabilitációs és koraifejlesztő-központtá alakítását. A meglévő ingatlanok felújítása és új létesítmények építése 2,25 milliárd forintos uniós támogatással valósult meg. Ebből a pénzből a területen létrejött a Korai Fejlesztő Központ (Tóparti Szakambulancia és Tóparti Pedagógiai Szakszolgálat), és a Tóparti Fogyatékos Személyek Nappali és Átmeneti Ellátó Központja, valamint a már említett Tóparti Sport Hotel és a hozzá tartozó, tópartra néző étterem. Az ingatlant a Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. üzemelteti, amely 2021-ig állami cég volt, azóta a Máltai Szeretetszolgálaté.

Fazekas István

Balog Zoltán akkori emberi erőforrások minisztere 2015-ben lenyűgözőnek nevezte az elkészült létesítményt, mint mondta, itt a gyermekek vannak a középpontban és velük együtt a családok is.

A szálloda 42 szobájából 10 akadálymentesített, amely egyszerre 20 kerekesszékes vagy mozgássérült személy elszállásolására alkalmas. Nem véletlen, hogy évek óta ide szervezett tábort a Gyógyító Jószándék Alapítvány, amely súlyos izomsorvadásban szenvedő gyermekek és családjaik szakmai, egészségügyi és lelki támogatásával foglalkozik immáron 21 éve.

Sok a vendégmunkás, kevés a hely

„A kiemelt övezetté minősített ipari park vonzáskörzetében hiánycikk a szabad szállás, mivel egyre több koreai és mongol vendégmunkás érkezik az ottani, jellemzően néhány ezer fős falvakba” – írtuk év elején az iváncsai akkumulátorgyárról, amelynek beruházását 78 milliárd forinttal, infrastruktúra kiépítését százmilliárddal támogatta a magyar kormány.

Az iváncsai háztulajdonosokat gazdaggá teszi az akkugyár, mások már kivannak tőle

A lakáskiadók rózsadombi árakat kérnek, de akik a mezőgazdaságból élnek, elkezdtek elvándorolni. Forgalmi dugók vannak, a zajtól sokan már aludni sem tudnak. A kormány 78 milliárd forinttal támogatta a magát a beruházást, százmilliárddal az infrastruktúra kiépítését. A kivitelezők között ott vannak Mészáros Lőrinc és Garancsi István cégei is.

Úgy tűnik, hogy annyira sok a vendégmunkás és annyira nincsen hely, hogy a beteg gyerekeket kiszorították az Iváncsától félórányi autóútra lévő agárdi hotelből – lapunk úgy értesült, hogy idéntől a gyerekek már nem vehetik igénybe az akadálymentes hotelt, mert az épület év eleje óta munkásszállóként funkcionál, méghozzá az iváncsai akkumulátorgyár dél-koreai vendégmunkásai lakják.

„Nagyon szomorú vagyok, mert szerettünk itt táborozni. Ez az egy hét nemcsak a gyerekekről szólt, hanem a túlterhelt szülőkről is, akik egy kicsit kikapcsolódhattak, hiszen a tábor ideje alatt önkéntes szakmai segítők is foglalkoztak a gyerekekkel” – meséli lapunknak egy érintett. Úgy tudjuk, hogy az alapítvány idén ezért Balatonra szervezte a tábort, de nem talált az eseményre olyan alkalmas helyet, mint az agárdi, ugyanis az alternatív helyszín csak részben akadálymentesített, ezért sok család nem is tud idén részt venni a programon.

Agárdon többféle súlyos izomsorvadásban szenvedő (Duchenne-féle izomdisztrófiás, azaz DMD-s, illetve spinális izomatrófiás, azaz SMA-s) gyermek táborozott.

A DMD az izomsejtek fokozatos pusztulásával járó veleszületett, örökletes betegség, amely idővel súlyosabbá válik. Az életkor előrehaladtával egyre több izomrost épül le az egész testben, a betegek pedig körülbelül tízéves korukra kerekesszékbe kerülnek. Gyakori, hogy idővel lélegeztetőgépre is szorulnak. Az, hogy meddig él egy ilyen gyermek, a légzőizmok és a szívizom állapota határozza meg, de általában a húszas éveikben légzési elégtelenség miatt halnak meg.

 

MTI / Koszticsák Szilárd

Az SMA pedig egy örökletes, gerinc eredetű izomsorvadás, amelynek négy fajtája van, ebből három csecsemő-, illetve gyerekkorban jelenik meg, a betegek pedig jellemzően nem érik meg a felnőttkort.

Az alapítvány tevékenységi körébe tartozik többek között a Duchenne-féle izomsorvadással élő gyermekek diagnosztikus vizsgálatainak és a gyógyító tevékenység szakmai és tárgyi feltételeinek hatékonyabbá tétele, az érintett gyermekek gyógykezeléseinek anyagi támogatása és nyári rehabilitációs táborozások szervezése. Az agárdi tábor korábbi programjaiban szerepeltek esti vízitorna órák melegvizes medencében, emellett terápiás kutya bevonásával tartottak foglalkozásokat, de terapeuta is rendelkezésre állt, akivel a szülők a veszteségek elfogadásáról beszélgethettek.

A fenntartó gazdasági kényszerűségre hivatkozik

A helyszínen járva többen is megerősítették értesülésünket, miszerint az SK On Hungary dél-koreai akkugyár vendégmunkásai lakják a pazar vízparti hotelt, amelynek erkélyes, tóra néző szobái is vannak. Az épület földszintjén van a hotel üvegfalú étterme, ahonnan kerekesszékkel is könnyedén ki lehet menni az akadálymentesített teraszra, ahonnan már csak karnyújtásnyira van a tó. Ottjártunkkor néhány láthatósági mellényt viselő, koreai munkás ebédelt éppen a kilátást csodálva. Az interneten már év eleje óta nem lehet foglalni a hotelben szobát, a helyszínen pedig megtudtuk, hogy ez még sokáig így is lesz, „két évig biztosan” – mondták a recepción.

Fazekas István

Az ügyben megkerestük Deák Csabát, a VVSI épületeit fenntartó cég ügyvezetőjét, akitől szerettük volna megtudni, hogy hány vendégmunkásnak adnak jelenleg otthont, miért pont ebben az épületben működik munkásszálló és mennyit fizet az iváncsai akkumulátorgyár tulajdonosa mindezért. Deák reagált a megkeresésünkre, és bár ezekre a kérdéseikre nem kaptunk választ, az ügyvezető gazdasági nehézségekre hivatkozott a funkcióváltást illetően.

„A Társaság a piaci alapon üzemeltetett turizmus és vendéglátás tevékenységeinél jelentős veszteséget volt kénytelen elszenvedni a koronavírus-járvány gazdasági következményei, majd az energiaárak 2020. évhez képest tízszeresére növekedése miatt. A Társaság annak érdekében, hogy veszteségeit megszüntesse és a fejlesztésre szoruló gyermekeknek és a felnőtt mozgássérülteknek nyújtott szolgáltatásokat kompromisszumok nélkül, változatlanul kimagasló színvonalon tudja nyújtani, a turisztikai jellegű szálláshely nyújtás tevékenységét kénytelen volt felfüggeszteni. Ezért a Gyógyító Jószándék Alapítvány nyári táborának az idei évben nem tudunk helyszínt biztosítani, amiről februárban tájékoztattuk őket” – írta válaszában Deák.

Az ügyvezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a korai fejlesztő központ és felnőtt korú mozgássérültek rehabilitációs központja a fenntartási idő letelte után is teljes kapacitással üzemel. „Csupán az elmúlt évben majd 9 ezer érintett gyermek számára nyújtottunk diagnosztikai és fejlesztő szolgáltatásokat, esetenként a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által finanszírozottakon felül is” – áll Deák tájékoztatásában.

Fazekas István

Ami az árakat illeti, a bezárás előtt, 2022 szeptember vége és december vége között 20 ezer forintba került a Sport Hotelben egy szoba fejenként és éjszakánként, ellátással. Ellátás nélkül 16 ezer forintba, az egyágyas szoba felára 4 000 forint/fő/éj volt, a franciaágyas szoba pedig 48 ezer forint/szoba/éj ellátás nélkül. Deák arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Gyógyító Jószándék Alapítványnak „piaci keretek között, de a piaci ár alatt” tudtak szállást biztosítani, azonban a világgazdasági folyamatok miatt a turisztikai célú szálláshely szolgáltatásra vonatkozó működési engedélyüket visszaadták.

„Azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy a világban mindenkivel egyetértésben várjuk és imádkozunk érte, hogy újra béke legyen Európában és visszatérhessünk a háború előtti működésünkhöz”

– tette hozzá Deák.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!