szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több száz diák tüntetett hétfőn Ungváron az őszi szünidő elhalasztása ellen. A felháborodott fiatalok tojásokkal és cukorkával dobálták meg a polgármesteri hivatal épületét.

Olekszandr Ledida, Kárpátalja megye kormányzója a múlt hét utolsó tanítási napjának délutánján körlevélben javasolta a helyi önkormányzatok vezetőinek, hogy a meleg időjárásra tekintettel – energiatakarékossági megfontolásból – az iskolák ne tartsák meg a hétfőtől esedékes őszi tanítási szünetet, hanem helyette majd a téli vakációt hosszabbítsák meg.

Az őszi szünet elmaradásáról az ungvári és más kárpátaljai települések oktatási intézményei már csak telefonon tudták értesíteni a tanulókat. Az eset miatt hétfőn Ungváron több száz diák vonult a törvényes őszi tanítási szünet visszaadását követelő transzparensekkel a polgármesteri hivatal elé.

A polgármester nem volt hajlandó találkozni velük, ezért tojással, cukorkával és aprópénzzel dobálták meg a hivatal épületét. Ezután a Kárpátalja megyei állami közigazgatóság épületéhez vonultak, ahol a kormányzóval akartak találkozni, de csak alacsonyabb beosztású tisztségviselők fogadták őket.

A tiltakozók kilátásba helyezték, hogy ha a hatóságok nem teljesítik követelésüket, lezárják Ungvár fő közúti hídját, és ezzel megbénítják a város forgalmát. Ettől végül elálltak, de a több főútvonalat érintő vonulásukkal komoly fennakadásokat okoztak a közlekedésben.

A diákok abban állapodtak meg, hogy szerdán Viktor Janukovics ukrán elnök ungvári látogatásának napján folytatják a tiltakozást.

Letartóztatták a nagybani piac egyik legnagyobb befolyású vállalkozóját

Letartóztatták a nagybani piac egyik legnagyobb befolyású vállalkozóját

Tovább nőtt a Spar vesztesége

Tovább nőtt a Spar vesztesége

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

Elon Musk: Mondtam a kis X-nek, hogy gyerünk, üss meg! Erre megütött

Elon Musk: Mondtam a kis X-nek, hogy gyerünk, üss meg! Erre megütött