Állásra jelentkezők között válogatva nem tulajdonítanak nagy jelentőséget az MBA-diplomának a magyar óriásvállalatok, alkalmazottaikat viszont előszeretettel küldik ilyen tanfolyamra.

A magyar cégek még a vezetői pozícióra pályázó jelöltektől sem várják el, hogy a vállalatirányítás tudományában való jártasságot bizonyító MBA-diplomával rendelkezzenek. Legalábbis ez derül ki a HVG által tucatnyi magyar óriáscéghez intézett körkérdésre adott válaszokból. "A tapasztalat, a hozzáállás és az emberi kvalitások a fontosak a számunkra. Ez érvényes a kívülről jelentkezőkre és a házon belül kinevelt vezetőkre is" - hangsúlyozta Kiss Enikő, az IBM Data Storage Systems Kft. humánerőforrás-igazgatója. Egyes cégeknél azért hozzátették: bizonyos pozícióknál előnyt jelenthet, ha a jelölt rendelkezik e bizonyítvánnyal. Felsővezetői pozíciók betöltésekor a MÁV Rt.-nél és a Magyar Telekom Rt.-nél pluszpontot hoz a jelöltnek, ha van MBA-diplomája, de ha minden más szempontból megfelelőnek látszik a pozícióra, akkor náluk sem kizáró ok e diploma hiánya.

Ha a felvételnél nincs is kiemelkedő fontossága a menedzsmenttudományok felsőfokú ismeretének, a cégek azért évente néhány kollégának megadják a lehetőséget, hogy effajta kurzust a cég kontójára elvégezzen. A Magyar Telekomnál évente öt-tíz főt - többségében vezető beosztásban lévő munkatársat - iskoláznak be, jellemzően távközlés-specifikus MBA-képzésre. A MÁV Rt. többfordulós meghallgatás során választja ki a résztvevőket: 2003-ban 42-en, 2004-ben 11-en találtattak MBA-érettnek a cégnél. Az IBM évente egy-három főt írat be ilyen képzésre, melynek teljes költségét állja. A tanulmányoknak nem előfeltétele bizonyos pozíció betöltése: gyakorló vezetőket és ígéretes menedzserjelölteket egyaránt beiskoláznak. A Magyar Villamos Művek Rt.-től évente általában két-három fő vesz részt MBA-képzésben, s ezt itt sem kötik beosztáshoz: a vezetőkön kívül fiatal - de már munkatapasztalattal rendelkező - kollégák is jelentkezhetnek a kurzusokra. A költségeket, tanulmányi szerződés alapján, a cég állja, de ennek feltételei vannak - elsősorban az, hogy a friss diplomával felértékelt munkatárs bizonyos ideig nem hagyhatja ott a céget.

Melyik a legjobb hazai képzés a nagyvállalatok szerint? - ezt is tudakoltuk körkérdésünkben. A Metro Holding Magyarország Kft.-nél nem tesznek különbséget az egyes iskolák között. "Munkatársainkat nem küldjük MBA-képzésre - mondta Tokaji Zsolt marketingmenedzser -, de akik önként jelentkeznek, és munkájukban hasznát vehetik az ott tanultaknak, azok részvételét anyagilag támogatjuk." Az IBM-nél viszont a szó másik értelmében nem értékelik a magyar iskolákat: a képzésre kijelöltek az anyacég által kiválasztott külföldi MBA-programon vehetnek részt.

Más cégek viszont egyértelmű preferenciával rendelkeznek. "Tapasztalataink szerint - mondta a HVG-nek Tringer Ágoston, a villamos művek kommunikációs osztályvezetője - az angolszász képzések egyszerű átvételénél hasznosabbak azok, amelyek az anyagot a hazai viszonyokra adaptálják, és kiegészítik sajátos gyakorlati ismeretekkel, továbbá azok, ahol az oktatás jelentős részét kiváló magyar oktatók végzik. Így elsősorban a Budapesti Corvinus Egyetem, illetve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem MBA-képzéseit értékeljük nagyra." A Magyar Telekom is döntően e két intézmény, továbbá a Számalk Open Business School képzéseiben bízik, és a MÁV-nak is a Corvinus a favoritja. Az Elmű Rt. - tudtuk meg Terényi Nándor személyzetfejlesztési igazgatótól - a Corvinus angol nyelvű kurzusában bízik leginkább, bár a korábbi években a vállalat két középvezetője a Műegyetem magyar nyelvű kurzusáról is kedvező tapasztalatot szerzett.

SCHWEITZER ANDRÁS

Trend

Az MBA-diploma megtérülése

"A menedzsmenttudományban való jártasságot bizonyító MBA (Master of Business Administration)-diploma megszerzése...

Múzeumba kerül a Donald Trumpon gúnyolódó lufi

Múzeumba kerül a Donald Trumpon gúnyolódó lufi

Túlélik-e a boltok az online vásárlás térnyerését?

Túlélik-e a boltok az online vásárlás térnyerését?

Bocsánatot kért a hongkongi kormányzó a tüntetőktől

Bocsánatot kért a hongkongi kormányzó a tüntetőktől

Önnél is megvan? Átlépte az 5 milliárd letöltést a legnépszerűbb e-mail-alkalmazás

Önnél is megvan? Átlépte az 5 milliárd letöltést a legnépszerűbb e-mail-alkalmazás

Korábban bezárnának vasárnap a boltok

Korábban bezárnának vasárnap a boltok

Elkapta a rendőrség a zalaegerszegi parkerdőben megtalált nő gyilkosát

Elkapta a rendőrség a zalaegerszegi parkerdőben megtalált nő gyilkosát