szerző:
MTI

Idén három százalékkal többen jelentkeztek elektronikus úton a felsőoktatásba mint tavaly. A 2008-as kérelmek beadásakor majdnem 12,5 ezren választották ezt jelentkezési formát.

Idén a jelentkezők 12,9 százaléka volt e-felvételiző, szemben a tavalyi 9,9 százalékkal. Volt, aki 37 helyet jelölt be - közölte Nagy Gabriella, az Educatio kht. munkatársa.

A 96 302 felvételiző közül minden nyolcadik jelentkező e-felvételizett, átlagéletkoruk 25 év volt. A jelentkezők két százaléka külföldi: ők főleg a szomszédos országokból érkeztek (román, szlovák, szerb és ukrán állampolgárságúak), de van köztük kínai, mongol, dél-koreai, kazahsztáni, sőt még a Finnországhoz tartozó Aland-szigetekről is érkezett egy elektronikus jelentkezés.

Az e-felvételizők átlagosan három és fél jelentkezési helyet jelöltek meg. Harmaduk (3818-an) nem használta ki az eljárási díjért "járó" három helyet, és csak egy vagy két szakot választott. A megjelölt képzések több mint háromnegyede alapképzés (nappali tagozatos alapképzésre az összes jelentkezés 54,6 százaléka érkezett).

Az eletronikus úton jelentkezők közül legtöbben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának mérnök informatikus nappali tagozatos alapképzését jelölték meg. Az összes jelentkezőt és jelentkezést figyelembe véve második az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának programtervező informatikus szakja, a harmadik pedig a Budapesti Műszaki Főiskola Neumann János Informatikai Karának mérnök informatikus szakja. Az elektronikus felvételi nemcsak a jelentkezésből áll, hanem a július 10-ig tartó elektronikus ügyintézés is beletartozik.

Az ügyintézési funkciók azok számára is elérhetők, akik hagyományos módon, postai úton jelentkeztek. Ekkor az egyszeri alkalommal elvégezhető sorrendmódosítást, a különböző személyes adatok módosítását és az időközben beszerzett dokumentumok feltöltését lehet megtenni a felvi.hu-ról elérhető felületen keresztül.

MTI Karrier

Bruttó átlagfizetések: hol adják a legtöbbet?

A magyarországi bruttó átlagfizetés 30 százalékkal alacsonyabb, mint Csehországban, és megegyezik a szlovák bérekkel - derül ki a Merces állás és bérinformációs portál közreadott statisztikájából.

hvg.hu Karrier

Megkaptad álmaid állását? Ott a banánhéj, amin elcsúszhatsz!

Sokan nem tudják elmagyarázni, mivel elégedetlenek, ha szóba kerül a munkájuk. Arra nem is gondolnak, hogy a kedvetlenség, a „valami másra vágytam”- érzés figyelmetlenségük következménye lehet, mert álláskereséskor nem mérlegelték az alapvető szempontokat. Messze van az iroda? Nem tudod kezelni a háklis főnököt? Tanácsok.

MTI Karrier

Melyek a legnépszerűbb hazai egyetemek?

Az első helyes jelentkezéseket tekintve általában emelkedett, míg összességében - az országos tendenciának megfelelően - csökkent idén a nagyobb egyetemekre jelentkezők száma.

Forma–1-től az atlétikai világbajnokságig – ezeket a sporteseményeket halasztották el a koronavírus miatt

Forma–1-től az atlétikai világbajnokságig – ezeket a sporteseményeket halasztották el a koronavírus miatt

Evolúciótagadó rajzpályázatot hirdettek magyar fiataloknak a kormány támogatásával

Evolúciótagadó rajzpályázatot hirdettek magyar fiataloknak a kormány támogatásával

Bérelt egy autót, ami azután magától elindult

Bérelt egy autót, ami azután magától elindult

Farkas Flórián is felbukkant Orbán évértékelőjén

Farkas Flórián is felbukkant Orbán évértékelőjén

200 ezer weboldal került veszélybe egy hibás WordPress-bővítmény miatt

200 ezer weboldal került veszélybe egy hibás WordPress-bővítmény miatt

Névtelen vádak után függesztették fel a Berlini Állami Balettiskola vezetőit

Névtelen vádak után függesztették fel a Berlini Állami Balettiskola vezetőit