szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Daimler jövő év végére elkészülő kecskeméti gyárába idén 2009 közepén kezdi meg a munkavállalók toborzását.

Első körben 300 emberre tart igényt a Daimler, akik várhatóan a kecskeméti üzem középvezetői posztjait fogják betölteni, a későbbiekben ők tanítják majd be az újakat - mondta Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere.

A nagyobb volumenű munkaerő-toborzás 2010 végén indul - tette hozzá az alpolgármester, aki az önkormányzatnál a beruházással kapcsolatos döntéseket koordinálja. A 800 millió eurós beruházással felépülő Mercedes gyár közel 2500 dolgozónak biztosít majd munkahelyet.




Karrier

„A menedzseri szinteken a pozíciók 30 százalékát szüntettük meg”

Sok változást élt meg a Magyar Telekom: megszüntették a menedzseri szintek 30 százalékát és a párhuzamos feladatokat, jelenleg a teljesítményalapú kultúra megteremtésén dolgoznak. Somorjai Éva humán erőforrás vezérigazgató-helyettes mesélt a HR osztály felépítéséről, stratégiájáról, az utánpótlás-kezelésről.

Újra Budapesten forgat Russell Crowe

Újra Budapesten forgat Russell Crowe

Ha Androidja van, olyat kap, amit imádni fog: két mozdulattal szabadulhat meg az idegesítő üzenetektől

Ha Androidja van, olyat kap, amit imádni fog: két mozdulattal szabadulhat meg az idegesítő üzenetektől

Ferenc pápa is megjelent és felszólalt a virágvasárnapi misén a Szent Péter téren

Ferenc pápa is megjelent és felszólalt a virágvasárnapi misén a Szent Péter téren

Magyar Péter megígérte, a Tisza győzni fog a választáson, mert bár a haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben

Magyar Péter megígérte, a Tisza győzni fog a választáson, mert bár a haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben