szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A pekingi vezetés is szigorítja a bankmenedzsereknek járó prémiumokra vonatkozó szabályokat - írta szerdán a China Daily.

Az angol nyelvű kínai lap szerint a prémium nem haladhatja meg az alapfizetés háromszorosát, és legkevesebb 40 százalékát három évvel a vonatkozó időszak után szabad csak kifizetni. A tervezett jogszabályban szerepel továbbá, hogy vissza is lehet követelni a prémiumot, vagy akár a kifizetést is meg lehet tagadni, ha a bank teljesítménye gyenge. Az új szabályokat várhatóan még márciusban bevezetik.

A szigorítás célja, hogy a bankmenedzserek ne vállaljanak túlzott kockázatot a hitelezésben. Tavaly összesen 9500 milliárd jüan vállalati és lakossági hitelt, az egy évvel korábbinak a dupláját helyezték ki a bankok Kínában, idén pedig már januárban elérték az 1400 milliárdot. A lázas hitelezést fokozódó aggodalommal figyeli a gazdaság túlfűtöttségétől, az infláció elszabadulásától és részvény-, valamint ingatlanpiaci buborékok kialakulásától tartó pénzügyi vezetés, amely az idén 7500 milliárd jüan új hitel kihelyezését tartaná megfelelőnek.

A kockázatvállalási hajlandóságot és a rövid távú nyereségben való érdekeltséget erősítő, csillagászati összegű bankárprémiumokat a világméretű gazdasági válság egyik előidézőjének tartják széles körben. A világ 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdasága, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport tavaly szeptemberben az amerikai Pittsburghben tartott ülésén a résztvevők a bónuszokra vonatkozó szabályok szigorítását határozták el. Azóta Nagy-Britanniában és Franciaországban különadót vetettek ki ezekre a juttatásokra, Németországban pedig a bankok vállalták, hogy átalakítják a premizálási rendszert úgy, hogy tegye érdekeltté a menedzsereket a vállalat fenntartható fejlődésében, hosszú távú nyereségességében.

 

MTI Karrier

2006 óta most bocsátanák el a legkevesebb alkalmazottat Amerikában

2006 júliusa óta legalacsonyabb szintre estek februárban az amerikai cégek tervezett elbocsátásai: a vállalatok összesen 42 090 fős létszámcsökkentést terveztek múlt hónapban, ez a 2006 júliusi 37 178 óta a legalacsonyabb szám, és egyértelműen jelzi az amerikai munkaerőpiac kilábalását a válságból.

Veszteséget hozott Tiborcz Istvánnak a turai kastély, de így is összejött 31 millió forint osztalék

Veszteséget hozott Tiborcz Istvánnak a turai kastély, de így is összejött 31 millió forint osztalék

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Új képességgel bővült az Instagram, vége a fotók vagdosásának

Új képességgel bővült az Instagram, vége a fotók vagdosásának

Egyre nagyobb a feszültség Parajdon, a felelőst keresik a helyiek

Egyre nagyobb a feszültség Parajdon, a felelőst keresik a helyiek