Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

MTI Karrier

Sztrájkolnak a görög közalkalmazottak

Több tízezer közalkalmazott lépett sztrájkba hétfőn Görögországban, így tiltakoznak a tervezett megszorítások ellen, amelyeket Athénnak be kell vezetnie a nemzetközi hitelezők mentőcsomagjáért cserébe.

MTI Itthon

Akár öt hosszú hétvége is lehet jövőre

Jövőre öt hosszú hétvége lehet, egyebek mellett május elsejéhez, október 23-hoz és december 24-hez kapcsolódóan. Az ünnepek körüli szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell majd ledolgozni.

hvg.hu Karrier

Így segíthetnek az önkormányzatok a nyári munkát keresőknek

Egy új program keretében az önkormányzatok és önkormányzati fenntartású intézmények legfeljebb 2 hónap időtartamra bérköltségtámogatást igényelhetnek a 16 és 25 év közötti, nappali tagozaton tanulói, hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok foglalkoztatásához.

MTI Oktatás

Több ezer pedagógust rúgnak ki Lengyelországban

Több mint 7700 tanár veszíti el munkáját Lengyelországban a szeptemberben kezdődő új tanévben, és legalább kétszer ennyi pedagógusnak csökkentik az óraszámát – írta a Rzeczpospolita című lengyel napilap hétfőn.

Gergely Zsófia Itthon

Táppénz alatt a házát építette – magánnyomozók a lebuktatott munkavállalókról

A magánnyomozókat leggyakrabban a párkapcsolati és családi viszályok valamelyik résztvevője keresi fel megbízással, őket viszont gyakoriságban azok a munkáltatók követik, akik szeretnék lebuktatni a vélhetően színlelt betegszabadságon lévő alkalmazottjukat. Rendszerint már pár napos profi megfigyeléssel találnak is bizonyítékot a táppénzcsalásra, kaptak már el szimulánst házépítés közben, wellneshotelben, de a konkurenciánál is. Egyre több cég veszi igénybe a szolgáltatást, ami teljesen törvényes.

hvg.hu Karrier

Három nagyon kínos szituáció, amikor állást keres

Az álláskeresés során a jelöltek számos kellemetlen élménnyel találkoznak, ilyen például az, ha hiába jelentkezik valaki egy munkára, nem kap visszajelzést. Az US News azonban most három, ennél sokkal durvább dolgot gyűjtött össze.

MTI Világ

Csak románul beszélhetnek betegeikhez - vizsgálat indult a magyar orvosok ügyében

A felek meghallgatásával kezdődött hétfőn a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vizsgálata a magyar tannyelvű orvosképzés ügyében: a panaszosok azt kifogásolták, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) tanuló magyar hallgatóknak csak románul szabad kommunikálniuk a páciensekkel.

hvg.hu Karrier

Nettó kétszázezret is fizetnek a Balatonnál

A nyári szezonban a Balaton partján több ezer fiatal keres és talál magának állást. Legtöbbjük a vendéglátásban helyezkedik el, de sok pénztárost, hoszteszt is keresnek, sőt kertészekre is van igény. A munka sokszor kemény, de aki jól beszél egy idegen nyelvet, akár nettó 200 ezer forintot is kereshet havonta – olvasható a Metropolban.

hvg.hu Karrier

Íme a legnépszerűbb Erasmus célpontok

A magyar hallgatók elsősorban Németországba, Spanyolországba, Franciaországba, Olaszországba és Hollandiába pályáznak, míg hozzánk Németországból, Törökországból, Franciaországból, Spanyolországból és Romániából érkeznek a legtöbben.

MTI Karrier

Felvételizők, figyelem! - Szerdáig még van lehetőség módosítani

Jövő szerdáig, július 10-ig módosíthatják - egyetlen alkalommal - a korábban megjelölt szakok sorrendjét a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezők, ugyanaddig nyújthatják be a még hiányzó dokumentumaikat - közölte az Oktatási Hivatal (OH) és az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. pénteken az MTI-vel.

MTI Karrier

MKIK: csökkent a munkanélküliek száma

Az idei második negyedévben jelentősen, mintegy 42 700-zal csökkent a munkanélküliek száma az első negyedévhez képest, ami főként szezonális hatásoknak tudható be - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) pénteken az MTI-vel saját becslésére hivatkozva.

MTI Világ

Érettségi botrány: 250 diákot állítanak elő Romániában

Kétszázötven diákot állítanak elő a román hatóságok az egyik korrupciós érettségi botrány nyomán, a diákok péntekre tervezett csoportos kihallgatásáról lemondtak, miután a hatósági eljárás felháborodást keltett a szülők körében.

MTI Karrier

Jó hír jött az amerikai munkaerőpiacról

Az Egyesült Államokban váratlanul nagy mértékben nőtt júniusban a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma, ugyanakkor a munkanélküliségi ráta nem csökkent – közölte az Egyesült Államok munkaügyi minisztériumának statisztikai hivatala, a BLS pénteken.

1
63 64 65 66 67
814
Megjavította a hibás szkafandereket a NASA, fél év után újból lesz űrséta a Nemzetközi Űrállomáson

Megjavította a hibás szkafandereket a NASA, fél év után újból lesz űrséta a Nemzetközi Űrállomáson

70 millió forint baráti ár az 1000+ lóerős új Corvette-ért

70 millió forint baráti ár az 1000+ lóerős új Corvette-ért

Nyüzsgő síparadicsomok és eldugott alpesi falvak

Nyüzsgő síparadicsomok és eldugott alpesi falvak

Ascher Tamás és Forgács Péter vezetésével indít színészképzést a Freeszfe

Ascher Tamás és Forgács Péter vezetésével indít színészképzést a Freeszfe

Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján

Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Már most több mint 20 ezer milliárd forint kárt okozott a kaliforniai tűzvész

Már most több mint 20 ezer milliárd forint kárt okozott a kaliforniai tűzvész

Jogi lépésekkel fenyeget Brüsszel, ha a Facebook Európában is leáll a tényellenőrzéssel

Jogi lépésekkel fenyeget Brüsszel, ha a Facebook Európában is leáll a tényellenőrzéssel

Összezavarodott az önvezető autó, körbe-körbe ment az utasával – videó

Összezavarodott az önvezető autó, körbe-körbe ment az utasával – videó

A címlapról ajánljuk