Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Lengyel Tibor Itthon

Több százmilliós buktával adta el ingatlanait a végrehajtói kar Schadl elfogása idején, de a rendőrség szerint ez nem hűtlen kezelés

Biztos, hogy ráfizetett Schadl György elnöksége idején a végrehajtói kar arra, hogy eladta két budapesti ingatlanát. Hogy
Váci út 201. szám alatti ingatlant 2021 őszén 142 millió forintért adta el. A végrehajtói kar egy másik, most is
... őszén került a végrehajtói kar másik cégéhez, a Városliget-Ház 13. Zrt.-hez, 490 millió forintért. Erről a kar
... Mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni, még a végrehajtói kar hivatalvezetőjének is – körülbelül így fordítható le a szállóigévé

Lengyel Tibor Itthon

Elmarasztalta, majd mégis felmentette az időközben lemondott rektort a Corvinus belső vizsgálata a vizsgabotrány-ügyben

tudta meg a hvg.hu. A negyedik vizsgálat egy másik egyetemi vezető ellen
felmentette Takáts Elődöt. Vagyis ugyanaz történt, mint az eddig nyilvánosságra került másik két belső vizsgálat esetében
.... Az egyik elmarasztaló vizsgálat érintettje maga végezte a vizsgáztatást, a másik érintettje elősegítette azt. A fenti

HVG HVG Hetilap

Vám a réven

Elvehetik Budapest állami támogatását, ha a főváros nem fizeti be a szolidaritási adót. Egy elfogadott fideszes törvénymódosítás szerint
..., a törvényalkotási bizottság DK-s tagja szerint „ha Budapest nem fizeti be a többszörösére emelt szolidaritási adót Orbánnak, elvehetik

HVG HVG Hetilap

Megadeficit minden mércével

márciusban és áprilisban kifizetett béreket, kereseteket veszi figyelembe az első negyedévre, hiszen azokat a ledolgozott hónapok után
..., amit a PM közöl, például azért, mert nem kifizetés-, hanem eredményszemléletű, és egyes kiadásokat más időpontban számol el: például

HVG HVG Hetilap

Számontartanak

értelemben is megágyaztak annak a lehetőségnek, hogy a különböző megfigyelési rendszerekből (térfigyelő kamerák, rendőrségi traffipaxok

HVG HVG Hetilap

Ismétlődő provokáció

propagandatelevízió, az RT egyik korábbi újságírója, Chang Frick fizette ki a török nagykövetség közelében végrehajtott

Bankmonitor Gazdaság

Befektetne? 10 dolog, hogy a legtöbb pénzt tudjuk kihozni a TBSZ-ből

Az egyik kulcsfontosságú feladat, hogy legális kereteken belül minimalizáljuk az elért hozamok után fizetendő adó mértékét. Ebben lehet
is fizetni kell utána. A tartós befektetési számla lényege éppen az, hogy a keretein belül megvalósított befektetések hozama teljes
... hízik, akkor 2 millió forint adómentes haszon keletkezik, azaz nem kell befizetni 300 ezer forint szja-t, valamint 260 ezer forint
... adókedvezményre tehet szert, tehát ebben az esetben már csak 10% szja-t kell fizetnie a számlán elért nyereség után. (Szochót ilyenkor

Galicza Dorina, Lengyel Tibor hvg360

"31 év tanítás után ősztől már a helyi járaton találkozhatnak majd velem buszsofőrként"

messze nem az alacsony fizetéseket tartják a legnagyobb problémának, a ki nem fizetett túlórák, használhatatlan tankönyvek és elavult
ha elhagyja a tanári pályát, több lehetőséget is vizsgál. A másik nagy érdekképviselet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
...) a felmondás mellett egy másik jogi lehetőségre, a lemondásra is felhívja a figyelmet. Ez a közalkalmazotti státuszról való lemondással
... gyakran nem fizetik ki a helyettesítéseket, túlórákat, pedig a szabályok szerint a négy napon belül elrendelt ilyen túlmunka rendkívüli

hvg.hu Itthon

Csaknem félmillió végrehajtás zajlik, a Párbeszéd politikusa államosítaná a feladatot

”, ezért új végrehajtási törvényt sürgetett. Felvetette a végrehajtói rendszer államosítását, illetve azt, hogy legyenek
...További 1,25 millió inaktív ügy is van, ami nincs lezárva. Jámbor András ellenzéki képviselő szerint ez már-már egy “végrehajtási
a Párbeszéd országgyűlési képviselője. Hozzátette: Brutálisak ezek a számok!” Az ellenzéki politikus, aki a Magyar Bírósági
... a végrehajtói rendszerre vonatkozó törvényi szabályozást, most azt mondja, teljesen új végrehajtási törvény kell.
... rendszer valódi problémáiról.” A videóban javaslatokat is megfogalmazott: sürgette a végrehajtási rendszer “államosítását” és akár a

hvg.hu Tech

Vége van: megszűnik az egyik népszerű podcasthallgatós szolgáltatás

Egy podcastos felülettel kevesebb lesz néhány héten belül, ugyanis a Sirius XM bezárja a tulajdonában lévő Stitcher platformot, hogy a jövőben
üzemelő szolgáltatására kíván koncentrálni a jövőben, ez azonban nem ingyenes: előfizetés-alapú modellben működik, ebbe kívánja
... tartalmakat, még az idei évben – vette észre a BGR . Jó hír lehet azonban, hogy nem feltétlenül kell előfizetni az ilyen tartalmak

hvg.hu Autó

Éjjel-nappal fizetős lesz a kelenföldi P+R parkoló szombattól

Éjjel-nappal, vasár- és ünnepnapokon is csak fizetés ellenében lehet itt parkolni
már korábban döntött a Fővárosi Közgyűlés. A parkolás éjjel-nappal fizetős lesz, reggel 6 és este 10 óra között alkalmanként 350
... is fizetős P+R parkolóban – Köki Terminál, Kőbánya-Kispest, Hűvösvölgy P1, Örs vezért tere, Pillangó utca, Újpest-Városkapu – is

hvg.hu Tech

Erőszak- és meztelenségszűrőt épít be az Instagram az üzenetekbe

Egyre nagyobb problémát jelentenek a kéretlen erőszakos, meztelen képek és videók az Instagram-üzenetek engedélykérései között, ezt már
üzenetváltásra engedélyt kérni, aki minket nem követ, akkor csak szöveges üzenetet hagyhatunk. Azaz, fotókat vagy videókat csak akkor
... egy ilyen embernek, ha ő jóváhagyta a beszélgetést, így ismeretlen emberek nem küldhetnek majd csak úgy kéretlen tartalmakat. Mint a

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Egy hatalmas zsírszörny miatt lefújták Bryan Adams koncertjét

Egy hatalmas zsírszörny miatt lefújták Bryan Adams koncertjét

Kunetz Zsombor: A mentőszolgálat az esetek felében nem tudja biztosítani a 25 perces kiérkezési időt sem Budapesten

Kunetz Zsombor: A mentőszolgálat az esetek felében nem tudja biztosítani a 25 perces kiérkezési időt sem Budapesten

20 milliárdnyi áfát szippanthatott ki csöves céghálón keresztül két gázos vállalkozó

20 milliárdnyi áfát szippanthatott ki csöves céghálón keresztül két gázos vállalkozó

85 éve kezdődött a világ legismertebb macska-egér háborúja

85 éve kezdődött a világ legismertebb macska-egér háborúja

Törvénytelenül gyűjtik az adatokat a felhasználókról a brit szerencsejáték-weboldalak, erre épít hirdetéseket a Facebook

Törvénytelenül gyűjtik az adatokat a felhasználókról a brit szerencsejáték-weboldalak, erre épít hirdetéseket a Facebook

Vitézy Dávid bemutatta, milyen feltételeket kell teljesítenie a kormánynak a főváros második részletfizetéséig Rákosrendezőn

Vitézy Dávid bemutatta, milyen feltételeket kell teljesítenie a kormánynak a főváros második részletfizetéséig Rákosrendezőn

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

Zelenszkij: Trumptól olyan béketerv kell, amely után Putyinnak nincs esélye újra háborúzni ellenünk

Zelenszkij: Trumptól olyan béketerv kell, amely után Putyinnak nincs esélye újra háborúzni ellenünk

A címlapról ajánljuk