Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Dzindzisz Sztefan Gazdaság

„Csak azt szeretném tudni, hol fogok meghalni, mert akkor nem megyek oda" – egy rendkívüli üzletember rendkívüli élete

világban. Buffett szerint jobb ember lett általa, de visszaemlékezésünkből kiderül az is, miért fontos jól kártyázni, miért kell egy
hogy Munger egy 1 milliárd dollárba kerülő kollégiumot tervezett, amely több mint 4500 diáknak adott volna helyet a Kaliforniai
... az épület olyan volt, mint egy „társadalmi és pszichológiai kísérlet". Az intézmény végül elvetette az „ablak nélküli kollégium"

hvg.hu Kult

Csepregi Éva arca bélyegre került

A Magyar Posta Zrt. Csepregi Éva öt évtizedes munkássága és januári életműkoncertje tiszteletére tematikus bélyeget bocsátott

Csatlós Hanna hvg360

Egyre nehezebb azt az iskolát építeni, amelyről mi itt álmodunk – interjú a Piarista Gimnázium igazgatójával

Gimnázium igazgatója. Ugyanakkor az iskola falai között zajló intenzív hitélet miatt a gimnáziumot inkább a vallásos
középiskola rangsor 11-20. helyezettje 11. VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium (Budapest) 12. Kazinczy Ferenc
... Gimnázium és Kollégium (Győr) 19. Miskolci Herman Ottó Gimnázium (Miskolc) 20. Debreceni Egyetem Kossuth
...: Ha ki kellene emelnie a Piarista Gimnázium több mint 300 éves történelméből két fontos momentumot, melyek lennének azok? Horváth

HVG HVG Hetilap

Váltás-békesség

Új elnököt választott a Magyar Orvosi Kamara (MOK); a leköszönő Kincses Gyulát az eddigi alelnök, Álmos Péter váltja. A kamara és

HVG HVG Hetilap

Zsarolási kísérlet

A magyar cirkusz folytatódik – közölte hírlevelében lakonikusan a brüsszeli politico.eu című lap, miután megtudták, hogy Orbán Viktor
... levelet írt Charles Michelnek, az Európa Tanács elnökének. Ebben a magyar kormányfő egy Ukrajnáról szóló európai stratégiai megbeszélés
..., de Brüsszelben nem rejtik véka alá, hogy a visszatartott magyar uniós pénzek miatti zsarolásként értékelik Orbán

HVG HVG Hetilap

Életre ítélve?

harcomat vívom” – érvelt ügye mellett, és idézte a legújabb (a HVG-ben a múlt héten megjelent) közvélemény-kutatást is, amely szerint
..., hogy Magyarországon öt évre is börtönbe kerülhet, aki segít egy életvégi döntés végrehajtásában, akár passzívan is. Hozzátették
... szerepelt, hanem az is, hogy „a magyar társadalom nem bátorítja a betegeket a halál keresésére, éppen ellenkezőleg: gondoskodik róluk”

HVG HVG Hetilap

Oda-vissza

A magyar állam tulajdonosi döntése nyomán az MVM 309 milliárd forint osztalékelőleget fizet 2023-as várható nyeresége terhére – tette
... eredményessége azóta sem csökkent, így az ebből származó bevétel a féléves eredmény óta tovább nőtt”. A magyar állam gyakorlatilag
... kifizetett rezsikompenzáció (a lakossági energiaszolgáltatáson keletkező veszteség ellentételezése) egy részét veszi vissza. Az energiacég a

Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

Videó: ezt látja, akit megtámad és lenyel egy tigriscápa

Videó: ezt látja, akit megtámad és lenyel egy tigriscápa

Felvásárolná a Prada a Versace-t, több mint 1,5 milliárd euró lehet az ára

Felvásárolná a Prada a Versace-t, több mint 1,5 milliárd euró lehet az ára

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

A címlapról ajánljuk