Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Kult

Törölték a Fortepanról a képeket, amik miatt perelt volna az MTVA

Összesen harminc képet távolítottak el az MTVA felszólítására a szabad felhasználású, közösségi fotóarchívumból
kilátásba. Az érintett képek esetében a szerzői jogra hivatkoztak . Az archívum alapító főszerkesztőjével, Tamási Miklóssal a Válasz
... interjút a témában; ebből kiderül, hogy letörölték azokat a fényképeket, amelyekre az MTVA igényt tartott. „Levettük a képeket. Úgy
... áll, ebből harminc képet távolítottak el az MTVA felszólítására. „Olyan hatalmas nyereség számukra sem lehet, hiszen az MTI-archívum

hvg.hu Tech

Betolták az fMRI-gépbe az önkénteseket, a mesterséges intelligencia kiolvasta, mire gondolnak

A Texasi Egyetem kutatói egy olyan algoritmust fejlesztettek ki, ami képes az ember agyi tevékenysége alapján megmondani, hogy mire
használták. A dekóder képes volt az agyi minták alapján értelmezni azoknak a történeteknek a lényegét, amelyeket az alanyok néztek
... hallgattattak meg velük. A dekóder képes volt szöveggé konvertálni a hallottakat, igaz, a narratíva néhol eltért az eredetitől. Például

Tóta W. Árpád hvg360

Tóta W.: Kapitány úr, ha felül a gálya

"A rezsim az unión belül fenntarthatatlan, azon kívül meg éhenhal. Feltétlen híveid öreg, félrevezetett, buta emberek. Örökké tartó többség belőlük
félrevezetett, buta emberek. Örökké tartó többség belőlük nem képezhető, akkor se, ha megszüntetitek az oktatást – ami szemmel

hvg.hu Autó

Szelfikamera, TikTok és pulzusfigyelés: itt az utolsó belsőégésű motoros új Mercedes E-osztály

Megérkezett a közel 5 méter hosszú új E-Klasse, mely később kombiként is elérhető újdonság plugin hibridje több mint 100 kilométert
a sofőr pulzusát is képes figyelni, a szívveréssel kapcsolatos adatokat egy vezeték nélkül csatlakoztatott okosóra szolgáltatja. A 21
... 4D hi-fi kívánság szerint nemcsak az üléseket rezegteti, hanem a hangulatvilágítás LED-fényeit is képes a zene ritmusára

hvg.hu Tech

Szabad szemmel is lehetett látni a sarki fényt Magyarországon

Vasárnap éjszaka Magyarországon is látható volt a sarki fénynek nevezett légköri jelenség. Aki lemaradt róla, az most képeken nézheti
„lobogott”. Az Időkép észlelői csodaszép képeket készítettek róla. A sarki fényt a Napból érkező töltött részecskéknek a Föld

hvg.hu Autó

Elkészült a legnagyobb hatótávú új elektromos Hummer

A hegyomlásnyi méretű 4 tonnás újdonság egy töltéssel több mint 550 kilométert képes
szerint ideális esetben mintegy 570 kilométert képes megtenni egy töltéssel, vagyis körülbelül 50 kilométerrel többet, mint az első

Deutsche Welle Élet+Stílus

A szülőnek cuki, a gyereknek ciki – van, ahol már törvénnyel szabályoznák a gyerekfotók internetes posztolását

Tömegével posztolnak képeket gyerekeikről a szülők az interneten, pedig ez nemcsak személyiségi jogokat sért, hanem kockázatos is. A
... a franciák vezetnek be új szabályozást a veszélyes tendencia ellen. A bíróság nemcsak közbeléphetne ezekben az esetekben, hanem a gyerekük
... pénzt kereső felnőtteket arra is köteleznék, hogy a képekből származó bevételt a gyerek kapja meg 16 éves kora után
jelentésében arra figyelmeztetett, hogy átlagosan 1300 kép kering egy gyerekről az interneten, mire betölti a 13. életévét. A jelenség
.... „És, ha egy kép egyszer már kint van a világhálón és bárki számára elérhető, akkor nyilván támadási felületté is válhat: zaklatások
..., aki szerint, ha valaki magáról nem posztolna valamilyen fotót, akkor a gyerekéről se kellene. További problémát vet fel, hogy a posztolt

hvg.hu Tech

Ezzel az ingyen letölthető alkalmazással felturbózhatja iPhone-ja kameráját

Ha egy baráti társaságban vagyunk, és csoportképet készítenénk, nem szeretnénk, ha a fotós lemaradna a képről. Az alábbi „időzítő”
...-ra) számos beállítási lehetőséget kínál ahhoz, hogy egy „szellemfotós” a lehető legjobb képeket készítse
amúgy 3 mp a legkevesebb idő), bőven van idő arra, hogy kényelmesen elfoglaljuk a helyünket. Meghatározhatjuk, hogy hány képet
..., hogy értékeljük az elkészült képeket az alkalmazáson belül, ami segíthet a legjobbak megőrzésében vagy exportálásában. Az app iPadre

hvg.hu Tech

Vége az okostelefonoknak? Itt a viselhető eszköz, ami a tenyérre vetíti az információkat – videó

két volt alkalmazottja készített. A Humane elképesztő dologra képes az eddigi információk
algoritmusokkal követni képes szemüveggel , illetve egy másik csapat olyan szemüveget tesztel, ami figyeli a párbeszédet, és a
... képes a meetingeket is összefoglalni, és listázni, hogy mik azok a fontos dolgok, amiket kihagyhatott a viselője. Emellett felismerni
... készülék azért képes ezekre, mert kamerával, mikrofonnal és különféle szenzorokkal is fel van szerelve. Abban is el fog térni mondjuk

1
74 75 76 77 78
729
Exit poll: a szélsőjobbos George Simion nyerte a román elnökválasztás első fordulóját

Exit poll: a szélsőjobbos George Simion nyerte a román elnökválasztás első fordulóját

Kesztyűbábbal etetik a keselyűfiókát, hogy ne a gondozójához kötődjön – videó

Kesztyűbábbal etetik a keselyűfiókát, hogy ne a gondozójához kötődjön – videó

Egy hét alatt 10 milliós bírságot termelnek a horrorkaravánok

Egy hét alatt 10 milliós bírságot termelnek a horrorkaravánok

Arany János és Zrínyi Miklós is bekerült az idei középszintű magyarérettségi első részének feladatai közé

Arany János és Zrínyi Miklós is bekerült az idei középszintű magyarérettségi első részének feladatai közé

„Nézzen körbe, lát itt drogosokat? Hány zombival találkozott amióta itt van?” – riport Tarnazsadányból

„Nézzen körbe, lát itt drogosokat? Hány zombival találkozott amióta itt van?” – riport Tarnazsadányból

Európába csábítanák a Trump elől menekülő amerikai tudósokat

Európába csábítanák a Trump elől menekülő amerikai tudósokat

Tuningolt Rolls-Royce-ból lett rendőrautó

Tuningolt Rolls-Royce-ból lett rendőrautó

Megszűnt a Skype

Megszűnt a Skype

Terézváros szigorított a kukák kihelyezésének szabályain a „palackvadászat” miatt

Terézváros szigorított a kukák kihelyezésének szabályain a „palackvadászat” miatt

A címlapról ajánljuk