Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Itthon

Néhány óra alatt elfogták a szilveszterkor késelő férfit

Hajnalban a szomszédját szúrta mellkason a 20 éves férfi, a rendőrök gyorsan
a helyszínen végzett adatgyűjtés segítségével azonosították az elkövetőt, akit a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei a 63-as főúton, Vajta és

Kovács Gábor Gazdaság

Kiszámolta a kormány, milyen hatása lesz annak, ha szétszórnak 1800 milliárdot a választások előtt

A Pénzügyminisztérium rendkívül optimistán tekint előre 2025-ig, növekvő gazdaságot, csökkenő éves hiányokat és államadósságot
... megdobja majd a háztartások fogyasztását és a GDP-t. 2025-ig folyamatosan csökkennek a lakásépítési támogatások és folytatódik az
százalék lesz, 2025-ben pedig már csak 1,5 százalék. Az előrejelzés szerint az éves hiányokért nagyrészt maga a kormány (vagyis a
...-alapok költségvetési támogatása, 2022-ben és 2023-ban 2,3 ezer milliárdra. De még 2025-ben is 2 ezer milliárd fölött lesz. Vagyis a
..., 2024: 72,4 százalék, 2025: 69,3 százalék. Utóbbi adat azt jelenti, hogy az államadósság szintje 2025-re éri el

HVG HVG Hetilap

Peking nyert

bizottságnak. A törvényhozás (Legco) létszámát 70-ről 90 főre bővítették, ám a közvetlenül választható helyek számát 35-ről 20-ra

HVG HVG Hetilap

Bizalmi kezek

A teljes projektet egykor az állami MFB finanszírozta, a jelzálogjoggal védett követelés kamatostul több mint 20 milliárd forint. Ezt

HVG HVG Hetilap

Bűnös város

választja el egymástól. A határvonalon billegni érdekes érzés. Az előzményekhez 20 évet kell visszamenni, amikor Tamás, Ákos és András

hvg.hu Tech

Ígéretes új alkalmazást fejleszt a TikTok, sokan örülhetnek majd

A mobilokon túlra terjesztené ki az élő közvetítést a TikTok, megakadályozva, hogy tartalomkészítőinek végül a Twitchre vagy a YouTube
hogy magához vonzza a Twitchet (a játékosok kedvenc videómegosztóját) és a YouTube-ot kedvelő játékstreamelőket. A TikTok Live Studio
... belül maradjanak, ahelyett, hogy átvinnék a Twitchre vagy a YouTube Gamingre a közönségüket. Emellett ez a streamingszoftver

hvg.hu Kult

„Van valami a Harry Potterben, ami fényt hoz az életünkbe” – Előzetes érkezett a jubileumi műsorhoz

Január legelején a magyarok is láthatják, ahogy 20 év után újra találkoznak a Harry Potter-filmsorozat szereplői. Megjelent az első
a Jóbarátok-reunion mintájára – készített, jubileumi műsorban, amelynek Harry Potter 20. évforduló: Visszatérés Roxfortba lesz a
... mérhetetlen hatását”. A műsor az HBO GO-n január első napjaiban lesz elérhető. Az első Harry Potter-film 20. évfordulójára írt

Lengyel Tibor Itthon

Fudan: Mintegy húszezer aláírást gyűjtött az ellenzék, miközben a kormány folytatja a projekt előkészítését

Pár tízezer, a hvg.hu információi szerint kérdésenként mintegy 20 ezer aláírás gyűlt össze az első napokban az ellenzék
hétfő délelőtt kérték be először a részeredményeket, és meg nem erősített információink szerint 20 ezer körüli szignóról futottak be
... dupláját, 400 005 aláírást jelent. Muszáj egyébként jóval többet – 20-30, de akár 50 százalékkal is többet – gyűjteni, mivel az NVI

hvg.hu Tech

Használja a YouTube-ot? Nézzen rá, új szűrő jött a hozzászólásokhoz

A YouTube mobilos alkalmazásában mostantól az időbélyegek alapján is megnézhetjük a videóhoz érkező
Még 2020 végén lehetett először hallani arról, hogy a YouTube megújítaná a kommentelést a videók alatt . A cég olyan funkciót kezdett
... a YouTube böngészős változatában még nem működik, így aki használni szeretné, annak az androidos  vagy az iPhone-ra elérhető appot

1
85 86 87 88 89
535
Mutatjuk a matekérettségi második felének nem hivatalos megoldásait

Mutatjuk a matekérettségi második felének nem hivatalos megoldásait

Jégeső, zivatarok és szeles idő vár ránk jövő héten

Jégeső, zivatarok és szeles idő vár ránk jövő héten

Az RMDSZ elnöke Nicusor Dan támogatására szólította fel a romániai magyarokat

Az RMDSZ elnöke Nicusor Dan támogatására szólította fel a romániai magyarokat

Gondolkozz velünk: Kavicsok háromszögben – Szexi a matek 18.

Gondolkozz velünk: Kavicsok háromszögben – Szexi a matek 18.

Tavaly a dolgozók harmada távozott a gyermekvédelemből

Tavaly a dolgozók harmada távozott a gyermekvédelemből

A Radio Free Europe című lemezének újrakiadásával támogatja az R.E.M. a Szabad Európát

A Radio Free Europe című lemezének újrakiadásával támogatja az R.E.M. a Szabad Európát

Az RMDSZ elnöke Nicusor Dan támogatására szólította fel a romániai magyarokat

Az RMDSZ elnöke Nicusor Dan támogatására szólította fel a romániai magyarokat

Trump vámjai miatt választhatnak a szlovákok, tömeges kirúgások jöjjenek-e az autógyárakban vagy rövidített munkaidő

Trump vámjai miatt választhatnak a szlovákok, tömeges kirúgások jöjjenek-e az autógyárakban vagy rövidített munkaidő

A kedvezményeket nyirbálhatják meg a bankok, ha már a díjakon emelniük nem szabad

A kedvezményeket nyirbálhatják meg a bankok, ha már a díjakon emelniük nem szabad

A címlapról ajánljuk