Egy séf Sanghajban vajat adagol a mártáshoz, egy kecskeméti háziasszony hiába keres a csirkepaprikáshoz tejfölt a kisboltban. A káoszelmélet legismertebb alapvetését, a pillangóhatást ugyan elsőre túlzásnak tűnhet a tejiparban tapasztalható vajparára vetíteni, ám szakértők szerint a kínaiak megnövekedett tejéhsége igenis létező kockázatokat jelent.

Kezdjük mindenesetre innen, ez ugyanis nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egyre nagyobb a kereslet a világban a tejtermékek iránt. A kínaiak ugyan az európaiakhoz képest magasabb arányban szenvednek laktózérzékenységben, az ázsiai nagyhatalom mára mégis az Európai Unióból érkező tejtermékek legnagyobb felvásárlója lett.

Svájci tejtermékek egy sanghaji vásáron

AFP / Imaginechina / Bai Klein

A kínaiak tejtermék-fogyasztása természetesen a töredéke az Európában élőkének, de ha az egy főre vetített, évi nagyjából 30 kilót az 1,4 milliárdos populációval megszorozzuk, máris 42 millió tonnánál vagyunk – ez pedig az európai termelésnek a negyede. Mellesleg a 35-37 millió tonnás kínai tejtermelést is meghaladja – persze az is sokat számít, hogy a kétezres évek tejporhamisítási botrányai miatt sokan nem bíznak a helyi termékekben.

A margarin lenne a megmentő?

A vaj nem bébitápszerhez adalék, népszerűsége is sokkal inkább a nyugati étkezési stílus divatját jelzi, nem annyira az étkezési szükségletek alakulását. Az, hogy Európában már korábban visszatért a vaj, részben annak tudható be, hogy a dietetikusok már visszavonulót fújtak az állati eredetű zsiradékok elleni hadjáratukban.

A kereslet növekedése szó szerint nem ismer határokat: a vaj ára a németországi árutőzsdéken év eleje óta a másfélszeresére, tonnánként 6000 euróra ugrott, Chicagóban is nagyjából ennyit kérnek érte, igaz, dollárban. A forintban kilónként számolt 1600-1800 körüli ár rekordnak számít, egy éve a felénél is kevesebbet kínáltak a börzéken.

A vajmánia odáig jutott, hogy félő, az európai piacokon nemsokára csak igen magas áron vagy egyáltalán nem lehet majd elérni a terméket. Az igazi para azonban nem Magyarországon tombol, hanem néhány nyugat-európai országban, ahol a vajfogyasztás többszöröse a magyarnak.

Egy francia átlagosan 8 kilót eszik meg belőle egy évben, egy német hatot, az uniós átlag pedig 3,8 kiló. Nálunk ehhez képest csupán 1,4 kiló az egy főre jutó fogyasztás, ettől csak a bolgárok és spanyolok maradnak el. (Mellesleg ennek háromszorosát vesszük a jóval olcsóbb és korábban ugyan egészségesnek titulált, ma transzzsírsavtartalma miatt már inkább kritizált margarinból.)

Boldog gazdák, szomorú tehenek

Nem csak a vaj, hanem alapanyaga, a tejzsír és a tejszín iránt is őrületes tempóban nő a kereslet. A 40 százalékos tejszínért az európai piacokon ma majdnem a dupláját adják – kilónként csaknem 3 eurót – a tavalyi árnak. A sajt tőzsdei ára szintén szárnyal: 2016 első felében még 2,8 euró volt, ma már közelebb van a 4 euróhoz.

Az árakat persze nem csak az hajtja fel, hogy mindenki crème brûlée-t akar enni még Kínában is. A magyarázatért elég Európában körülnézni, nem csak amiatt, hogy az EU a világ legnagyobb tejtermelője, itt állítják elő a világ 500 millió tonnás tejtermelésének csaknem a harmadát. A termelést az unió korábban korlátozta, a piac azonban 2015 áprilisában felszabadult – és nem sokkal később a pokol is elszabadult: 150 millió tonnáról csaknem 170 millióra nőtt a kibocsátás.

A piacliberalizálás komoly áresést idézett elő, amit csak tetézett, hogy az orosz embargó miatt hirtelenjében új vevőket is fel kellett kutatniuk a termelőknek. Magyarországon a nyerstejet például 70 forint körüli áron vették át, ami még a támogatásokkal is csak a veszteséges termelésre volt elegendő.

Tejtermelők tüntetése a fővárosban 2016-ban

Stiller Ákos

A tejkiöntésekkel, tehenek felvonultatásával tarkított tiltakozások, az állatok leölésével való fenyegetés nyomán az EU végül az intervenció visszaállítása és rendkívüli támogatások mellett döntött – ilyet a magyar kormány is biztosított a termelőknek.

A fenyegetések ellenére nálunk viszonylag kevesen hagytak fel a tejtermeléssel, az EU-ban azonban több mint félmillióval csökkent a korábban 23 millió feletti tehénállomány (aminek a globális felmelegedés miatt aggódók örülhetnek, hiszen kevesebb tehén kevesebb metángázt juttat ki a környezetbe). Más kérdés, hogy mindez az össztermelésben nem mutatkozott meg.

Akkor örülniük kellene a termelőknek a mostani felfutás miatt – mondhatnánk, ám van még egy csavar: ma olyan magas zsírtartalmú tejet keresnek ugyanis a piacon, amilyet a magyarok nemigen tudnak produkálni. És lassan mások sem: a globális felmelegedés ugyanis a tehenek életét is megnehezíti, a „kevésbé boldog” tehén pedig kevésbé zsíros tejet ad. A különbség persze ennek ellenére szembetűnő: nálunk 3,5 százalékos az átlagos zsírtartalom, Európa nyugati részén viszont meghaladja a 4 százalékot.

A trappista örülhet

A tejzsírmánia a magyar vásárlókat is kellemetlenül érintheti a közeljövőben, ám a hazai boltokból nem a tejszín vagy a vaj tűnhet el, az inkább csak drágul. Az igazi para a tejfölnél jöhet. A tejzsírt ugyanis Magyarországon inkább ennek a készítéséhez használják fel, így ha valamiből hiány lehet, az ez a termék – mondta a hvg.hu-nak Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója ezt részben azzal magyarázta, hogy a magyar termelők külföldön jobb árat kaphatnak a tejért, így kevesebb nyersanyag állhat rendelkezésre.

Az export nem csak a felpörgő kereslet miatt lehet csábító. Magyarországon ugyan jobb árat tudnak kialkudni a termelők a nyerstejért, mint tavaly, ám a 90 forint körüli átvételi ár még mindig csak néhány, modern eszközparkkal rendelkező, hatékonyan termelőnek elég arra, hogy nyereség is maradjon a zsebében.

Ennél kecsegtetőbb megoldás, ha külföldön próbálnak meg vevőt találni a termékükre, hiszen legalább tíz százalékkal magasabb áron tudják értékesíteni a tejet. Nem beszélve Kínáról, ahol több magyar cég is próbálkozik – információink szerint többen nem is hiába, a kínai hatóságok auditján három társaság is megfelelt.

Fazekas István

A mostani helyzet aligha kedvez a hazai sajtgyártásnak is. Sajtból már most csupán a 44 ezer tonnás éves fogyasztás 45 százalékát állítják elő a magyar termelők, pedig Mélykuti Tibor szerint ennek akár a dupláját is le tudnák gyártani.

Ehhez persze vélhetően több segítség kellene a kormány részéről, mint hogy védetté akarják nyilvánítani a magyar fogyasztás döntő többségét kitevő, de amúgy kifejezetten jellegtelen trappistát. Arról nem is beszélve, hogy miért fontos eredetvédelmet adni a francia Port-Salut sajt lebutított magyar változata számára.