A korábban tanítóként dolgozó Gál Magdolna levele – amit a valasz.hu közölt – úgy kezdődik, tudomására jutott, hogy a XVII. kerületi Újlak utcai kéttannyelvű általános iskolában az egyik nyolcadik osztályban egy dán írónő, Janne Teller regényét kapták a tanulók kötelező olvasmányként, amelynek a címe: Semmi.

„Én is magyartanár vagyok, húsz évet tanítottam, általános iskolában és gimnáziumban. A könyv elolvasása után kötelességemnek tartom, hogy a leghatározottabban tiltakozzam eme mű – amely még irodalmilag se jelentős – olvastatása ellen” – írja.

Ezután összefoglalja – a maga értelmezésében – a regény történetét, továbbá megjegyzi, hogy Dániában is először betiltották, majd kötelező olvasmánnyá tették azt. ”Remélem, ott is utálják a gyerekek, ami kötelező, és nem olvassák el. Az írónő hihetetlen leleménnyel merítget és tocsog a kamaszlélek (vagy az emberi lélek?) sötét és félelmet keltő bugyraiban, hogy mindezt irgalmatlanul a képünkbe, illetve a gyerekek! képébe vágja.”

A regényről a pagony.hu korábban megkérdezett egy magyartanárt, egy pszichológust és egy gimnazistát. Íme, a véleményük.

Azt is felhánytorgatja a volt pedagógus az igazgatónak és az államtitkárnak, hogy Móricz Légy jó mindhaláligja helyett kell ezt olvasnia a diákoknak, ami – bár elismeri, hogy távol áll annak világa a mai gyerekektől – „a gyerekek számára gyökér-mű ebben a gyökértelen világban. Remek alkalom arra, hogy hazáról, családról, iskoláról, barátságról, hazugságról, szerelemről és árulásról jót beszélgessünk az órán, úgy, hogy a gyerekek nem is veszik észre, hogy nem Misiről, hanem róluk van szó. De pontosan erre való az irodalom.”

És mit kapnak – teszi fel a kérdést a volt magyartanár – a dán írónőtől? „Egy mindenétől megfosztott világot, annak bizonyítását, hogy nem csupán lúzerek, ha akarnak valamit kezdeni az életükkel, hanem egyenesen gonosztevők, és ahogy az értelmet keresik, egyre inkább azzá válnak. És hogy még ez se számít, mert az élet vállrándítással továbbhalad mindezen.”

„Tanárként és szülőként (négy felnőtt gyerek anyja vagyok) is azt gondolom, nagyon hibás, sőt ártalmas ennek a kollégának a tanári gyakorlata, amennyiben ezt a művet olvastatja el tanítványaival. Várom szíves válaszát, hogy mi történt ebben az osztályban, mert a gyerekeink nevelése nem magánügye egy iskolának.”

A kötelező olvasmányokról többek között itt (Tantervet tanítunk vagy gyereket?), és  itt (Miért kell a gyerekekkel megutáltatnunk az olvasást?) írtunk korábban.