szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Legyen Ön is milliomos, a Barátok közt és a Napló mellett már Arnold Schwarzenegger filmje is szóhoz jutott a 49. hét legnézettebb tévéműsorainak listáján.

Az esti főműsoridő hétfői és keddi abszolút nyertese az RTL Klub volt, az első nap a fél hatkor kezdődő Mónika-showtól kezdődően ebben a sávban végig vezetett a csatorna. Az egész hét nézettségi csúcsát Vágó István vetélkedőjének hétfői adása állította be, 2 és fél millió ember figyelte, amint a kvízmester egyik időhúzó játékosával küszködik. A TV2 Nagy alakítás című átváltoztatóműsorát 1,17 millió néző látta.

A szerdai Megasztár a Barátok köztnél ugyan csak a 18-49-esek körében bizonyult népszerűbbnek, a szappanopera végeztével a tehetségkutatót már a teljes népesség körében többen nézték, mint riválisait.

A Hajós Andrással és Ernyei Bélával megbolondított Esti Showder vitte a prímet csütörtök este, Fábry műsorát 1,75 millió néző követte figyelemmel, míg ennél 550 ezerrel kevesebben nézték az ugyanebben az időben a TV2-n futó amerikai vígjátékot. A határon túli magyar vezetőkkel folytatott pénteki Gyurcsány-vitát 1,13 millió néző, az összlakosság 12 százaléka nézte, a 18-49 évesek körében pedig mindössze hatszázalékos nézettséget ért el a műsor.

Szombaton a köztelevízió javított, kisebb sikerként könyvelhető el legalábbis, hogy a Nézz le rám, ó, Istenem című Zámbó Jimmy emlékkoncertet több mint másfélmillióan látták, akik közül 538 ezren tartoznak a 18-49-es korcsoporthoz. Csaknem ugyanennyien nézték meg a Taxi 2-t az RTL-en, a nézők fele azonban a hirdetői szempontból értékesebb korosztályhoz tartozott.

A népszavazás estéjén sugárzott Terminátor 3. című Andy Vajna-produkciót csaknem egymillió fiatal néző követte. A vele egyidőben adott Szuperbuli eredményei – úgy tűnik - nem hálálták meg a neki szánt műsoridőt, hiszen mindössze 406 ezren látták a 18-49-es korosztályból. Az este héttől sugárzott Napló ezen a héten kétmillió nézőt ültetett a képernyők elé.

A heti nézettségi ráta mutatószámai ismét az RTL Klub fölényét hozták: a csatornát mind a teljes lakosság, mind a kereskedelmi szempontból fontos 18-49-esek közül többen követték, mint a riválisokat.

Gazdaság

Az MTV legyűrte az RTL Klubot és a TV2-t

A nézettségi versenyben eddig a két országos kereskedelmi csatorna mögött álló Magyar Televízió (MTV) adását nézték a legtöbben a múlt hét végén zárult olimpia alatt.

hvg.hu Média

Újra szakítottak Berényiék

Az RTL Klub napi tévésorozata, a Barátok közt Vágó Istvánnal együtt az elmúlt héten is uralta a televíziós hétköznapokat, hétvégén azonban már a TV2 és az MTV is szóhoz jutott.

Média

Az RTL Klub ikrei lenyomták Bochkort

A hétvégi nézettségi csatában az RTL Klub Ikershowja lenyomta Bochkor Gábort, a Naplót viszont nem tudták megverni a Heti Hetes szereplői.

A Fideszt nem hatják meg a háborúban elrabolt ukrán gyerekek

A Fideszt nem hatják meg a háborúban elrabolt ukrán gyerekek

Nem a testsúlyán múlik, hogy vashiányos-e

Nem a testsúlyán múlik, hogy vashiányos-e

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank