szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nemzeti hőbörgést tömegsporttá fejlesztő radikális párt kénytelen elhatárolódni hónapokkal, hetekkel vagy akár napokkal ezelőtt tett kijelentéseitől - olvasható a Konzervatórium blogon.

Néhány példa: a korábban két kézzel az IMF-hitel visszafizetésének megtagadását hirdetők már „újratárgyalásról” beszélnek, Vona Gábor pedig immáron nem adna semmiféle választójogot a határon túli magyaroknak. Mindezt megkoronázza, hogy a pártelnök hiába irányzott elő választási győzelmet, majd a két forduló között minimum 50 fős frakciót, 47, esetleg 48 képviselő fog ülni a Jobbik padsoraiban. Azaz dugába dőlt Morvai Krisztina államfővé jelölésének terve. Többet megtudhat a Konzervatórium blogon.
Petri Lukács Ádám Vélemény

Összefogás a Jobbik ellen

Elemi érdek, hogy szövetségeseket keressünk a protonácik és az általuk terjesztett eszmék elleni harcban. A baloldali/lehet más parlamenti ellenzéknek meg kell értenie, miközben gyakorolniuk kell kontroll szerepüket, és a lehetőségek határáig meg kell akadályozniuk a kormány demokráciát sértő intézkedéseit, a Jobbikkal szemben kooperációra kell törekedniük a Fidesszel.

MTI Itthon

Szerdán alakít frakciót a Jobbik

Szerdán tartja alakuló ülését a Jobbik leendő országgyűlési képviselőcsoportja, a párt képviselői a nap folyamán megválasztják a frakcióvezetőt is - mondta Novák Előd, a párt alelnöke.

MTI Világ

New York Times: a Jobbik nemzetközi megvetés tárgya lett

Az új magyar kormány számára a szilárd többség azt jelenti, hogy nem kell majd tárgyalnia a Jobbikkal és megkísérelheti csökkenteni annak befolyását - írta egy elemzőt idézve a hétfői New York Times azzal kapcsolatban, hogy a jobbközép párt kétharmados többséget szerzett a parlamentben.

Nehammer lemond az ÖVP vezetéséről és a kancellári tisztségről is, miután elakadtak a tárgyalások az Osztrák Néppárt és a szociáldemokraták közt

Nehammer lemond az ÖVP vezetéséről és a kancellári tisztségről is, miután elakadtak a tárgyalások az Osztrák Néppárt és a szociáldemokraták közt

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Kigyulladt egy Boeing futóműve felszállás közben Melbourne-ben, tűzoltók oltották el a lángokat – videó

Kigyulladt egy Boeing futóműve felszállás közben Melbourne-ben, tűzoltók oltották el a lángokat – videó