Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Plázs

Milyen élelmiszerektől félünk?

A tavalyi élelmiszerbotrányok jelentősen befolyásolták a magyar lakosságot az élelmiszerkockázatok megítélése terén. Ugyanakkor a valódi kockázatok felismerésében, az egészséget veszélyeztető tényezőket illetően számos tévhit él, s még mindig alulinformáltak a fogyasztók - ez derült ki egy friss felmérésből.

MTI Plázs

A túlsúlyosoknál elmaradhat a kívánt gyermekáldás

A túlsúlyos pároknál nehezebben valósul meg a fogamzás, mint a normál súlyúaknál, vagyis az elhízottság egy újabb hátulütőjére derítettek fényt amerikai tudósok. A kutatásról a Human Reproduction című szakfolyóiratban jelent meg tanulmány.

MTI Plázs

Mégis egészséges az Atkins diéta

Az Atkins diéta kitűnő osztályzatokat kapott egy a népszerű fogyókúrákat összehasonlító tanulmányban: még az amerikai kormány által megfogalmazott ajánlások szerinti diétát is lekörözte a Stanford egyetem legfrissebb publikációja szerint.

MTI Gazdaság

Megbetegedhetünk a túl sok fénytől

Az idén március 8-án indul az a világméretű megfigyelőakció, amelynek keretében önkéntesek bevonásával mérik fel két héten át az éjszakai égbolt állapotát, a világ különböző részeinek fényszennyezettségét – közölte a Magyar Csillagászati Egyesület.

MTI Plázs

Egzotikus betegségek jelenhetnek meg Európában

Az éghajlatváltozás következtében egzotikus betegségek és eddig ismeretlen paraziták jelenhetnek meg Közép-Európában, és a pollenhelyzet is fokozódhat - figyelmeztetnek szakértők.

MTI Plázs

Több mint ezer gyógyszer lesz olcsóbb

Több mint ezer tb-támogatott gyógyszer ára és térítési díja csökken április 1-jén, az árváltozás átlagosan 16 százalékos lesz, és 141 készítmény ára növekszik - jelentette be Molnár Lajos egészségügyi miniszter.

MTI Plázs

Szív- és érrendszeri betegségeket okozhatnak a rossz fogak

A fogak és az íny találkozásának vonalában felhalmozódó lerakódás, vagy más néven plakk számos baktérium számára biztosít élőhelyet. Ezek a baktériumok bármilyen apró sérüléssel bekerülhetnek a véráramba, megfertőzve így az egész szervezetet.

MTI Plázs

Új módszer a tüdőrák kiszűrésére, csak lélegezni kell

Onkológus szakemberek várakozása szerint egyes rákfajták diagnosztizálását forradalmasíthatja egy új vizsgálati eljárás, amely a kilégzéskor kifújt levegő elemzésére alapul. A módszert alkalmasnak tartják a rákszűrésre.

MTI Tech

Mi teszi szexivé a nőket és a férfiakat?

A nőket a termékenység külső jelei és a szépség, a férfiakat a nemi hormon által formált arc teszi vonzóvá a másik nem szemében, legalábbis egy texasi kutató szerint.

hvg.hu Itthon

A magyar nők hagyományosan gondolkodnak

A magyar nők mintegy 70 százaléka szerint a családról és a háztartásról való gondoskodás továbbra is az ő feladatuk – derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet kutatásaiból. A többség szerint ez áldozatokkal is jár. A magyar nők jellemzően kevéssé mozdulnak ki a négy fal közül szabadidejükben is, táplálkozásukban tudatosak, a vásárlás pedig örömet szerez nekik.

hvg.hu Plázs

Bőrdaganatok: melyik a jó- és a rosszindulatú?

A bőrdaganatokról az év minden szakában érdemes szót ejteni: nyáron a napozás, télen pedig a szolárium miatt. A fényvédelem szinte mindenkinek ajánlott, akár síelni megyünk, akár forró égövön kapcsolódunk ki. Összeállításunkbók kiderül, mikor érdemes orvoshoz fordulni.

Plázs

Miért télen támad az influenza?

A jelenlegi védőoltások újragondolásához vezethetnek azok a kutatások, amelyek a még mindig sok szempontból rejtélyes influenzajárványok és a D-vitamin-háztartás közti összefüggésekre hívják fel a figyelmet.

Négy magyarnál mutatták ki a HMPV-fertőzést

Négy magyarnál mutatták ki a HMPV-fertőzést

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

„Az apámnak a börtönben kellene meghalnia” – megszólalt Gisèle és Dominique Pelicot lánya

„Az apámnak a börtönben kellene meghalnia” – megszólalt Gisèle és Dominique Pelicot lánya

Tilos jelzésen ment át egy vonat a Keletiben

Tilos jelzésen ment át egy vonat a Keletiben

Zelenszkij azt állítja, elfogtak két sebesült észak-koreai katonát Oroszországban

Zelenszkij azt állítja, elfogtak két sebesült észak-koreai katonát Oroszországban

Álhíreket küld az iPhone-okra az Apple?

Álhíreket küld az iPhone-okra az Apple?

Miért kerül 300 millió forintba ez a 40 éves Audi?

Miért kerül 300 millió forintba ez a 40 éves Audi?

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Nem kell laborba mennie: megjelent a hormonszintjeit megmutató otthoni teszt

Nem kell laborba mennie: megjelent a hormonszintjeit megmutató otthoni teszt

A címlapról ajánljuk