Tekintélyt parancsoló testsúlyáért tüntette ki 1806-ban III. György angol király a 39 éves Daniel Lambertet. A 335 kilós angol - akinek kabátjába a legenda szerint egyszerre 11 felnőtt férfi bújhatott bele - "hatalmas teljesítménye" akkor még a nemzet büszkeségének számított. A cirkuszban is felléptetett Lambertet bizonyosan diétára fognák ma már, amikor az emberiség egy része kövérségfóbiában és fogyókúra-mániában szenved. Egyes felmérések szerint az amerikai és európai nők 25 százaléka jelenleg is éhezéssel küzd a felesleges kilók ellen, 50 százalékuk pedig "éppen" megkezdi vagy befejezi diétáját. A túlsúlyosok száma egyes felmérések szerint az évezred elején érte utol először az alultápláltakét a földgolyón, s minden harmadik magyar is elhízottnak számít.

Daniel Lambert egy 1805-ös karikatúrán. A nemzet büszkesége © Corbis

A kövérség egyébként - mint Lambert példája is mutatja - sokáig leginkább a tekintély és a gazdagság fokmérője volt. "Az európai és amerikai átlagpolgárok csak a 18. század végén kezdtek kikerekedni, köszönhetően az új középosztályok felemelkedésének, meggazdagodásának és az ezzel az asztalukra kerülő sokkal több nassnak" - állítja Malcolm Evans, az egészséges fogyókúrák terjedéséért küzdő amerikai Testsúly Alapítvány titkára 2001-es tanulmányában. De arról már meglehetősen eltér a szakértők véleménye, hogy mikor indult meg a küzdelem a sokáig áhított kilók ellen. Evans szerint az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában már a 19. század végén, amiben szerinte az egészségügyi megfontolások mellett nagy szerepet játszottak a viktoriánus kor - meglehetősen prűd - erkölcsei is. Akkoriban a szélsőséges érzelmek és a testiség elítélése mellett ugyanis nem nézték jó szemmel a mértéktelen étkezést sem. A korszak végére - véli Evans - ezért nemhogy elegánsnak számított, hanem éppenséggel afféle táplálkozási paráznaságot képviselt az, aki túlméretezett idomaival hívta fel magára a figyelmet. A New Jersey-beli Sylvester Graham presbiteriánus lelkész - akinek nevét máig őrzi a teljes kiőrlésű grahamliszt és az abból készült péksütemény - az elsők között, már az 1830-as években hangsúlyosan prédikálta a mértékletesség örömét.

Az első tudatos fogyókúra és az annak alapján született könyv szintén e korszak terméke. Némi szépséghibája az említett közhangulatban óriási sikert aratott műnek, hogy korántsem az önmegtartóztatás vágyából fakadt. Az alacsony termetű, ám mázsán fölüli William Banting londoni temetkezési vállalkozó egyszerű kényelmi megfontolásból vágott bele a fogyózásba, amikor egyedül már nem tudta befűzni a cipőjét, és csak háttal tudott lemenni a lépcsőn. "A kártevők között, melyek az emberiséget pusztítják, nem ismerek szörnyűbbet a kövérségnél" - írta patetikusan 1862-ben kiadott s rögvest németre és franciára is átültetett műve előszavában. Miután kipróbált "tengeri levegőt és fürdőt, sétát és lovaglást", a nyerő ötletet egy bizonyos Harvey nevű orvostól kapta. A cukorbetegség diétájába Franciaországban korábban belekóstoló doktor javaslatára kerülni kezdte azokat az ételeket, melyekben túltengett a cukor és a keményítő (amibe nagy örömére akkor még a gin, a whisky és a brandy nem tartozott bele). A mai szóhasználattal élve alacsony szénhidráttartalmú diétával egy év alatt 20 kilónál is többet fogyott.

Levél a kövérségről című könyvét az angol orvosok társasága azonban rögvest megtámadta, mondván, a mű nélkülöz minden tudományos alapot, és nem határozza meg a kúrához felsorolt ételek pontos mennyiségeit. A kritizált Banting-módszerrel mégis sokan vékonyodtak, és ezrek írtak neki köszönőlevelet, nevéből pedig később a diéta angol szinonímája lett. A metódust egyébként néhány évvel később Felix Niemeyer német belgyógyászprofesszor fejlesztette tovább, az alacsony szénhidráttartalmú ételek mellé hozzávéve a csökkentett zsírtartalmúakat is, s ezzel megteremtve sok mai - így például az Atkins-féle - fogyókúra alapelvét (ezekről lásd Fogyasztottak még című írásunkat).

A kezdetekkor azonban a tudatos diéta még nem vált tömegjelenséggé, az első fogyókúra-őrületre szakértők szerint csak az 1920-as években került sor. Magyarországon legalábbis - véli Magyar László András orvostörténész, Márai Sándor visszaemlékezéseit hozva fel példának, aki szerint a 19-20. század fordulóján az ifjak még igyekeztek minél előbb pocakot ereszteni, hogy külsejük tekintélyesebbé terebélyesedjék, és a hölgyek is előszeretettel "hizlalták széppé magukat". Amerikában ugyanekkor már megtörtént az ízlésváltás, amit jelez, hogy a 19. század elején alapított Kövér Üzletemberek Connecticuti Klubja ennek következtében már nem érte meg fennállása centenáriumát. A változás legfontosabb mozgatórúgója Magyar szerint továbbra sem egészségügyi aggodalom, de még csak nem is az aszketikus életszemlélet, hanem az akkoriban egész Európában megváltozott szépségeszmény következménye volt. E szerint az első világháború sokkja után az "élj a mának" életérzés térhódításával került előtérbe a fiatalságkultusz - s egyúttal divatos lett a vékonyabb, tinédzseres testalkat.

Diétázási láz. Van miből válogatni © sxc.hu

Egészen másra vezeti vissza a jelenséget Naomi Wolf amerikai feminista történész A szépség kultusza című, magyarul nyolc éve olvasható bestsellerében. "A fogyókúrázás akkor vált női foglalatossággá, amikor a nyugati nők 1920 körül szavazati jogot kaptak, és ezzel párhuzamosan 1918-1925 között meglepő gyorsasággal váltotta fel a gömbölydedebb alakot az új, lineáris alak." Szerinte nem véletlen, hogy az akkor kitörő diétázási láz elsősorban a nőkre volt jellemző, és annak hátterében a gyengébb nem "kordában tartásának" igényét véli felfedezni. Akkortájt már sem a vallás, sem a jog nem volt alkalmas a nők háttérbe szorítására - így Wolf -, ezért nőiességük állandó megkérdőjelezése révén lehetett őket alárendelt szerepbe kényszeríteni. A történésznő odáig megy, hogy az ekkor (legalábbis a vágyak szintjén) megszülető "nagy testsúlyeltolódást" a 20. század egyik legfontosabb történelmi változásának tartja.

Akárhogyan is, tény, hogy az 1920-as években már a kúrák széles palettájából választhattak a fogyni vágyók. Igen elterjedt volt például a homályos eredetű és meglehetősen bizarrul hangzó bélféregkúra: ennek során egy bélféregpetét tartalmazó pasztillával fertőzte meg magát a súlyával elégedetlen. A féregpete kifejlődve a bélrendszerben növekedni és szaporodni kezdett, és gyakorlatilag elette gazdája elől az ételt - tudható meg Haraszti Lászlónak a fogyókúra történetével foglalkozó, nyolc évvel ezelőtti tanulmányából. Eredeti magyar módszerként pedig kéznél volt a bicsérdizmus is, mely Bicsérdy Béla gasztroguru kizárólag növényi eredetű étrendjén keresztül nemcsak egészséget, de éteri testet is ígért hívei számára (HVG, 2006. október 28.). Az alapítóról cikkben beszámoló Kosztolányi Dezső Három szatíra című versében már úgy rajzolja meg az úrinő portréját, mint akinek fő ismérve, hogy állandóan koplal: "kenyeret nem eszik soha, csak aszpikot, grapefruit-ot, káviárt", nem csoda, hogy: "ebéd után éhes", "negyven kiló, s nagyon boldogtalan".

SINDELYES DÓRA