"Az ember, ha turista, akkor pihenni akar. Szép tájakat látni, helyi kaját enni, felszínesen ismerkedni, homokozni, úszni, aludni, ponyvaregényeket olvasni, otthont, bajokat elfeledni, telefont nem felvenni, emailt nem olvasni, flörtölni, szeretni, magát jól érezni. Legalábbis ez igaz az emberiség 90 százalékára. Például, ha a homokos tengerparton strandlabdák helyett aknák gurulnak, és a vízben halak helyett hullák; ha a városközpontban az ünnepi tűzijáték nem más, mint sortűz, és a helyi cuki kölykök játéka a Molotov-koktél, akkor a normális ember oda nem megy. Megelégszik azzal, hogy otthon, a tévé előtti kényelmes fotőjből szörnyülködjön.
De van, akit mindez nemhogy visszatartana, sőt. Megszületik az új fogalom: politikai turizmus.
Ez persze nem azt jelenti, hogy szervezett buszok vonulnak turistacsoportokkal az öldöklések helyszíneire, de bizony egyre több az olyan önálló utazó, aki nem újságíró, nem tudósító, és még csak nem is író, hanem vagy tüntetésének jeléül, ismeret szerzés céljából, vagy talán egyszerűen unalomból a fegyveres konfliktusok által sújtotta területeket választja a két hetes szabadságának eltöltésére.
Az egyik fő ilyen célpont Izrael, ahol a turista, mint (elviekben) elfogulatlan párt a duálisan egymásnak feszülő izraeli és palesztin területek között viszonylag szabadon mozoghat. Ha az ember tényleg nem azért megy, hogy – mint mentős körül a tömeg – álljon és bámuljon, akkor beleláthat a média és a hírcsatornák meg az újságok címlapjai mögött meghúzódó plurális és bonyolult helyzetbe. És már többet nem veszi be, amit a nyolcórai hírek közölni bír az ottani helyzetről.
Ennek a vicces Kelet Európai változatát dolgozta fel egy román website, ahol bemutatják az oda látogató turistáknak, hogyan lett kommunista országukból egy szabad és demokratikusan működő ország. Vagy mégsem? Nagyon szórakozató..."

A teljes cikk a Bedouin Blog-ban olvasható.