szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Vadon élő csimpánzok csoportjának életéről, benne párzásáról készült dokumentumfilmeket vetítenek Csehországban egy tapasztalatlan állatkerti csimpánzfiúnak, hogy megtanítsák az udvarlás fortélyaira.

A hodonini állatkert igazgatója, Martin Krug elmondta a CTK hírügynökségnek, hogy a pozsonyi Comenius Egyetem tudósaival közösen végzett, egyedülálló projekttel szeretnék elérni, hogy majmaiknak utódai szülessenek. A tapasztalatlan hím, a 13 éves Sherley nem tudja, hogyan közeledjen a vele együtt élő két nőstényhez.

Az állatkert mindhárom csimpánza a nyugat-afrikai alfajt képviseli. Az egyetlen hímet valószínűleg orvvadászok ejtették rabul a vadonban, később egy cseh magánszemélynek adták el. Néhány évvel ezelőtt a cseh természetvédelmi hatóság megállapította, hogy tulajdonosa nem megfelelő körülmények között tartotta a kis csimpánzt, mely végül így került a hodonini állatkertbe.

Krug elmondta, hogy Sherleyt pólóban és nadrágban, kézen fogva sétáltatta a gazdája. A majom egyáltalán nem tudta, milyen más csimpánzokkal együtt élni.

A jelenleg is zajló kísérletben Shirley házának falára a csimpánzok életéről szóló filmeket vetítenek, hadd lássa, hogyan kell vonzóvá válni a csimpánzlányok szemében, hogy utódaik születhessenek.

A filmnézés már három hónapja folyik, a majmok újra és újra megnézik a felvételeket. Sherley lassan, lépésről lépésre fejlődik. Azt azonban senki sem meri megjósolni, elérik-e végül a célt, és mennyi időbe fog ez még telni.

Meglódult 2024-ben a legnépszerűbb TikTok-duó, 2,5-szeresére nőtt a bevételük

Meglódult 2024-ben a legnépszerűbb TikTok-duó, 2,5-szeresére nőtt a bevételük

Repülőrajt a Hungary Airlinesnál: 200 milliós veszteség tavaly, de bankbetétben tízszer ennyi

Repülőrajt a Hungary Airlinesnál: 200 milliós veszteség tavaly, de bankbetétben tízszer ennyi

Bűnösnek mondta ki korrupcióban a bíróság a Szlovák Nemzeti Bank elnökét

Bűnösnek mondta ki korrupcióban a bíróság a Szlovák Nemzeti Bank elnökét

Önámítás, hogy havi 20 ezer forintból elég nyugdíj-kiegészítés összejöhet

Önámítás, hogy havi 20 ezer forintból elég nyugdíj-kiegészítés összejöhet