Állandó cirkusz Budapesten 120 éve. Mi is ez?
Ükapai korba lépett a Fővárosi Nagycirkusz. A Városligetben működő műintézmény Városi cirkusz néven 1889 nyarán nyitotta meg kapuit. Világszerte ritka az ekkora időt megélő „kőszínház jellegű” állandó cirkusz. Voigt Vilmos folklorista számba veszi, mit jelent voltaképpen a magyar cirkusz szó.
Voigt Vilmos a 2000 folyóiratban közölt írása szerint ma, ha cirkuszról beszélünk, leginkább három dologra gondolunk. A legrégibbi réteg a római arénákhoz kötődik, ahol vérengző imperátorok töméntelen állatot és embert áldoztak fel a közönség legnagyobb gyönyörűségére. A folklorista úgy véli, hogy bár valóban rendszeresen történtek effélék az ókori stadionokban, versenypályákon, színházakban és cirkuszokban, ezek a műintézmények sokkal több dologra szolgáltak, mint az ma köztudott. Az ünnepek megülésének, katonai diadalmeneteknek, gigászi lakomáknak, költői és sportversenyeknek, látványos bemutatóknak és a tömegek politikai célú felheccelésének is helyet adtak a római s bizánci cirkuszok. Érdekesség, hogy az áhítattal kezelt „Lehel kürtje” nem harci kürt volt eredetileg, sokkal frivolabb célokat szolgált, a bizánci cirkuszi verseny rendezőjének vagy a pályabírónak a jeladója, korabeli „fütyölője” lehetett.
Az antik cirkuszok multifunkcionalitása tehát idővel kihullott a közös kulturális emlékezetből, megmaradt nekünk a tömeges és látványos keresztényirtás víziója. Mai „ókori cirkuszi” képünket leginkább a Ben Hur, a Quo vadis?, az Asterix vagy a Gladiátor filmek alakítják, nem Suetonius és más antik szerzők.
A kétkezi emberek azonban egyszerűen csak élvezik, borzonganak, nevetnek, tátott szájjal bámulnak, és szívesen igénybe veszik a szolgáltatást. A cirkuszt sokáig nem vált el élesen a színháztól vagy a vásári mulattatástól, a műfajok a XX. században divergáltak, de nem végletesen, mert Voigt is számos példát hoz a színház és a cirkusz közelítéseire. 1934-ben például a Vígszínház egy egész évadot közösen vitt a budapesti Cirkusszal, a közönség legnagyobb örömére. A XX. század elején még hozzátartozott a magyar színházi élet hátteréhez a nyersebb, közvetlenebb, vagyis „cirkuszi” hagyomány, amit hol megőrizni, hol háttérbe szorítani, hol modernizálni próbálták – figyelmeztet a szerző.
A cirkusz harmadik jelentésrétege a magyar nyelvben nem intézményhez, hanem magatartáshoz kötődik, és a „rendetlenség, zűrzavar, veszekedés, látványos összeütközés szinonimája”. Ordibálós veszekedés, botrány, arénázás, durva dühöngés, ilyesmik. Voigt úgy találja, ma leginkább erre gondolunk, amikor a szót halljuk vagy használjuk.
A tudós szerző hatalmas kultúrtörténeti apparátust mozgat meg ahhoz, hogy körüljárja a kérdést, mit is jelent ma a cirkusz. Közben természetszerűen néhány hiba is becsúszik. Egyik kisebb, hogy az Utazás a Holdba c. filmet (1902) nem a Lumière fivérek, hanem Georges Méliès készítette. Az viszont tényleg meghökkentett bennünket, hogy mint többször is írja: manapság „az állatvédők követelésére megszüntették az állatszámokat”. Akkor meg hogy lehet, hogy a 120 éves Fővárosi (nem pedig Budapesti, ahogyan szerzőnk írja) Nagycirkusz ünnepi műsorán az alábbi attrakciók szerepelnek: „a porondon afrikai elefántok, tevék, láma, zebra, kígyó, majom és kenguru is látható”. De elég legyen a kekeckedésből!
Az írás igaz témája, mi ma a cirkusz. A tudós folklorista nem titkolja, nem találkozott még számára kielégítő definíciókkal. Alapjában véve erősen szkeptikus az elméleti megközelítéssel („mindeddig még egyetlen cirkuszelméletnek sem sikerült teljesen megmagyarázni a clown lényegét” – írja), nem úgy a történeti kutatásokkal, így külön is kiemeli a magyar cirkusz históriáját szorgosan dokumentáló Orlóci Edit munkásságát. (Megjegyzendő, hogy a kiváló cirkuszkutató elméleti irányú írásairól Voigt említést sem tesz.)
Voigt Vilmos végül arra a következtetésre jut, hogy a színházhoz vagy a templomhoz hasonlóan a cirkusz sem lehet más, csak az, ami annak nevezi magát. Lehet elégedetlenkedni a definíció trivialitásán, de hát a definíció is csak az, ami annak nevezi magát.
(2000, 2009/8)
zádori
Újmódi húsvéti locsolóversek
Jó dolog az öntözködés, főleg fiúknak, férfiaknak. A hétpróbás locsoló a kölni mellett verssel is készül. Az internet és mobil ontja az új versezeteket, de vigyázat, a többségük csak annak látszik, használatuk ellenjavallott. Nem árt, ha tudjuk, honnan indult az öntözködés története, és miért vagyunk ennyire dévajok Krisztus feltámadásának ünnepén.
Színes halál, látszatos halál, álhalál, tetszhalál
Meglehet, már a halottvirrasztásnak, a siratásnak is az volt a szerepe, hogy megfigyeljék az elhunytat, vagy hogy felverjék „mély álmából”. A tetszhaláltól és az élve eltemetéstől való félelem azonban csak a XIX. században sarkallta ésszerű válaszokra az államot és az orvoslást. Ha nincs ez a fóbia, nem lennének mentőszolgálatok, nem volna hamvasztás vagy halottkém, végső soron az életről és a halálról is kevesebbet tudnánk.
„Félek, nem voltunk beszámíthatóak!”
A polgárfruska átmenet nélkül jut el a lányregényektől a modernizmusig. Művészettörténész lenne, csakhogy zsidó. Azért terve sikerül. Mentora egy antiszemita gentleman. Férjét, testvérét megölik. Egyetemi tanár lesz, a klasszicizmus elismert kutatója. A sorstól hosszú életet kap, amelybe sok magyar történet beleékelődik. Zádor Anna mesél.
„Akkora épp farkad, mint orrod”
Ma is virul az a balhiedelem, hogy egyes testrészekből következtethetünk a férfiak hímtagjának, illetve a nők vulvájának nagyságára és alakjára. A néphit gyökerei, naná, hogy az ókorba nyúlnak vissza.
„Büszke a magyar, különösen arra, hogy ő nem tót”
A legnagyobb jószándék és a bravúros előadásmód dacára hogyan válik Petőfi kultusz-Petőfivé? Miként működik a kultusz rituáléja Illyés Gyula nagyszerű könyvében? Miért tűnnek el a „legnagyobb magyar költő” szlovák gyökerei? Margócsy István magyarázatai.
Emberi sperma + nőstény csimpánz = homo sovieticus
Az őrült tudós, Dr. Moreau szigetén förtelmes keresztezett lények, kimérák lépnek túl genetikán, józanságon és erkölcsön. Ilyesféle kreatúrákkal régóta kacérkodik az emberiség. Soha nem volt közelebb a géntechnológia és a mesterséges intelligencia kutatása humanoidok előállításához, mint ma, és holnap még közelebb lesz. Mindez nemcsak tudományos vagy etikai, de jogi kérdéseket is felvet.
Az életnek semmi értelme, semminek semmi értelme
Novemberben ünnepli századik születésnapját Claude Lévi-Strauss, a XX. századi antropológia óriása. Ez alkalomból a Cicero magazinnak adott interjút. A mitologikus gondolkodás visszaszorulásáról és a kultúrák közötti dialógus nehézségeiről beszél. Meg az élet értelméről, miszerint az életnek semmilyen értelme nincs.
„Négerek az állatkertben!” Kiállítás a Néprajziban
Strucctojás húsvéti nyuszi díszítéssel, Bakonyban készült indiándíszek, egy magyar parasztcsalád kapakészlete, pigmeusnak nézett csimpánz, csimpánznak nézett pigmeus, ürgét főző cigányok, háromfejű istenek, kétarcú magzat, kutyahúsfogyasztás Kínában és Svájcban. Egzotikumok egy pesti kiállításról, amely nagyon is hétköznapi fenoménnal foglalkozik: a kultúrával.
Ondó és romantika
A szerelmesek és tébolyultak nyugtalansága mindaddig megmarad, „ameddig a vérnek megigézés által kapott fertőzése bensőjükben fennmarad” – írta Marsilio Ficino olasz humanista a XV. században. Egy népdaltól meg azt tudhattuk meg, hogy a szerelem sötét verem. Azt hihetnénk, azóta se sejtünk többet a szerelem és a sóvárgás kémiájáról. Pedig dehogynem. A szerelem varázstalanítása korát éljük.
Reneszánsz rogyásig 2008-ban
A reneszánsz éve kiállításai sok nyersanyagot tártak fel, de értelmezésükhöz nem adtak elég kulcsot. Újat biztosan nem, s régieket is csak elvétve – summázta megsemmisítő kritikáját Marosi Ernő művészettörténész a tavalyi év kulturális megaprojektjéről.
„A magyar hangya a legintelligensebb”
Invázió, beszivárgás, fertőzés, rombolás, aláásás. Titkos háború, amelyet egy idegen hatalom indított egy mit sem sejtő magyar város ellen. A „titkos férgek” a termeszek, a felszabadító erők a magyar hangyák. Egy elfeledett gyerekkönyv tudós újraolvasása.
