szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bár a Telenor Magyarország az idén nyár közepére ígérte a teljes hálózati modernizációt, ez már a jövő hónap végére megvalósul úgy, hogy tavaly év végére már elkészültek a harmadik generációs (3G) beruházással, s most a második generációs (2G) rendszer fejlesztése folyik.

Huszlicska József, aki a Telenor hálózatmodernizációját irányította, szerdán Törökbálinton sajtótájékoztatón elmondta, lényegében mindenhol bekapcsolták az országban a gyors internetet (3G), ami névlegesen másodpercenként 42 megabites sebességet (Hipernet) tesz lehetővé. 

A hálózati fejlesztés során a Telenor 2400 bázisállomást cserélt le, s 200 újat telepített. A társaságnak több mint 3000 bázisállomása van, ami 99,15 százalékos 2G-és és 68 százalékos 3G-és lefedettséget tesz lehetővé. A fejlesztés során, kevesebb mint egy év alatt, több mint a tízszeresére nőtt az átviteltechnikai hálózat kapacitása.

A Telenor hálózatának fizikai cseréje tavaly januárban kezdődött, míg az eszközök szállítására vonatkozó és 5 éves támogatási szerződést 2010 nyarán kötötte a cég a kínai ZTE-vel. A szerződés listaáron 200 millió euró értékű, de a nemzetközi tapasztalatok szerint az új eszközökből 20-80 százalékos kedvezményt is ad a szállító. A cég a hálózat-fejlesztésre a szerződéses összeg mintegy 60 százalékát költi. 

A Telenor kész arra is, hogy 4G-s (LTE) szolgáltatást nyújtson az ügyfeleknek, ám ennek kereskedelmi bevezetését még nem teszi szükségessé a kereslet, illetve a cég hálózata még bírja a folyamatosan növekvő adatforgalmat. A számítások szerint körülbelül három év múlva lesz akkora az adatforgalom, ami már szükségessé teszi a viszonylag drága LTE-használatát. 

A Telenornak több mint félmillió mobilinternet felhasználója van, akiknek a száma 2015-re legalább 1-1,5 millióra nő. Az ügyfelek száma tavaly duplázódott. Világszinten 2010 végén 940 millió mobilnetes felhasználó volt, akiknek a száma az előrejelzések szerint 2015-re 2,6 milliárdra nő.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!