A Nature című brit természettudományi folyóiratban közölt tanulmányuk több évtizedes talányra, a vörös bolygóval foglalkozó kutatások egyik legnagyobb kérdésére kínál megfejtést.

A tanulmány modellszámításokkal támasztja alá azt az először 1984-ben megfogalmazott feltevést, hogy a Mars felszínének negyven százalékát elfoglaló Borealis-medencét egy kisbolygó becsapódása alakította ki évmilliárdokkal ezelőtt.

Amióta az 1970-es években a Voyager űrszondák sugározta képeket megpillantották, azóta okoz fejtörést a Mars kutatóinak, hogy miért olyan különböző az égitest két féltekéjének domborzata. Az északi félteke viszonylag lapos, síkságok alkotják, míg a déli félteke felszíne egyenetlen, hegyekkel borított, és hat-nyolc kilométerrel magasabban fekszik, mint az északié. A feltevések egy része valamilyen aszteroida becsapódásának tulajdonította a jelenséget, mások szerint egykor óceán hullámzott a mai Borealis-medence helyén.

A Nature-ben közölt legújabb tanulmány szerint a Mars négymilliárd évvel ezelőtt 45 fokos szögben összeütközött egy mintegy kétezer kilométer átmérőjű - a Plutónál nagyobb - kisbolygóval.

Csak két nagyobb ütközés szerepel a tudományos elméletekben. Az egyik sokat vitatott feltevés szerint a Naphoz legközelebbi pályán keringő Merkúr volt részese ilyen "karambolnak". Széles körben elterjedt elmélet viszont, hogy a Holdat egy csaknem Mars méretű tárgy szakította ki a Földből a Naprendszer kialakulásának korai szakaszában. Azonban mindkét ütközés olyan nagy erejű volt, hogy nem hagytak hátra látható nyomot.

A Borealis-medence területe akkora, mint Európáé, Ázsiáé és Ausztráliáé együttvéve. A Borealis-medencét nem számítva a 2400 kilométerszer 1800 kilométeres marsi Hellas-medencét és a Hold 2100-szor 1500 kilométeres Déli-Sark-Aitken medencéjét tartják számon a legnagyobb felismerhető becsapódásnyomként a Naprendszerben.