Az Exeter Egyetem biológusai 96 kamerát és mikrofonokat telepítettek tücsökgazdag területre Spanyolországban, Asztúriában, nevezetesen egy olyan mezőre, amelyen - számításaik szerint - 152 tücsök élt- a megfigyelés kezdetekor. A berendezések automatikusan bekapcsolták magukat, amint tücsökmozgást vagy -hangot érzékeltek.

A kutatók mindegyik tücsök hátára parányi számot ragasztottak és mindegyikükből DNS-mintát vettek, hogy a rovarok utódait azonosítani tudják. Megállapíthatták, hogy a hímek muzsikájukkal próbálnak vonzók lenni a nőstények számára. A felvételek és számítások szerint egy tücsökpár átlagosan 40-szer közösül, emellett viszont kalandoznak is, mind a hímek, mind a nőstények, kiruccannak egy-egy röpke pásztorórára, vagy pásztorpercre, aztán visszatérnek párjukhoz.

Az erősebbek némán is sikeresek

Kiderült, hogy azok a tücsöklegények, melyek hosszabban zenélnek, több lányt hódítanak meg, viszont inkább csak a csenevészebb tücsökhímek szorulnak arra, hogy "zenészként" csábítóbbá tegyék magukat. A bogarak "Paganinijeinek" nagyobb termetű példányai nem kell, hogy a húrok közé csapjanak, mivel az erősebb termetűek némán is sikeresek a hölgyeknél.

Tücsökéknél nagy a halandóság, és a legtöbb hím nem is hagy maga után utódokat. A nőstények sem sokkal sikeresebbek, de még a legszaporább, mondhatni "tenyésztücsökanyáknak" is csak maroknyi ivadéka éri meg a felnőttkort, holott több száz petét ásnak jó mélyen a földbe.