A 2010-ben alapított Xiaomi éppen most menetel be a legnagyobbak klubjába. A kínai cég néhány hónapja került fel a legnagyobb vállalatokat rangsoroló Fortune500-as listára, a legfontosabb (legnagyobb értékű) márkaneveket számba vevő BrandZ top 100-ban pedig a 74. helyen debütált idén nyáron. (Utóbbi összeállításban olyan márkákat előz meg, mint a 76. Ikea, a 81. Dell, a 92. Siemens vagy a 100. Adidas.) További fegyvertény a számháborúban, hogy az idei második negyedévben már 32,1 millió mobilkészüléket értékesítettek, egyes mérések világszerte már – a Samsung, a Huawei és az Apple után – a negyedik legnagyobbként tartják számon a Xiaomit.
A gyártó hazai country managere, Wagner Tibor a szerda esti sajtóeseményen elmondta, Magyarországon – a Samsung és a Huawei mobiljai után – a harmadik legnépszerűbb választást jelentik, száz itthon megvásárolt okostelefonból 18 már Xiaomi. Pedig még csak most teszik sebességbe magukat, derült ki, amikor a gyártót disztribútori oldalról támogató Tamás Zsolt arról beszélt, 9 év után most már itthon is van a Xiaominak hivatalos képviselete. Készülékeiket persze már évek óta be lehet szerezni Magyarországon is. De az, hogy az utóbbi időben már a hazai mobilszolgáltatók kínálatában is feltűnt a kínai márka, és hogy heteken belül minden fontosabb üzletben ott lesznek, az már jelentős részben az egy szem country managerből november közepére négyfősre bővült csapat érdeme.
A hazai képviselet két fontos kategóriában hoz be új eszközt a karácsonyi szezonra. Az olcsóbb a Redmi Note 8T. Ez egy 6,3 hüvelykes képernyő mögé tett, Qualcomm Snapdragon 655 chipsetből, 48 megapixeles kamerából, 4000 mAh-es akkumulátorból álló együttes, melynek nem csak előlapját (képernyőjét), hanem hátlapját is Gorilla Glass üveg védi. Wagner Tibor szerint ez a kialakítás sokak számára szimpatikus lesz abban a középkategóriában, ahol a készülékek hátulja általában kevésbé elegáns plasztik. Még többeket foghat meg az árcédula. A 4 GB RAM + 64 GB tárhely kombinációval szerelt verzió 74 990 forintért kerül a hazai polcokra, 64 gigányi plusztárhelyért pedig mindössze 5000 forinttal kell többet fizetni. Ráadásul az operátoroknál ebből némi hűségért cserébe könnyen 30 ezer forint lehet.

Az igazi nagyágyú a november elején Kínában Mi CC9 Pro néven bemutatott, felénk Xiaomi Mi Note 10-ként érkező csúcskategóriás modell. Ebbe 6,47 hüvelykes AMOLED képernyőt, Snapdragon 730G processzort szereltek. Hátuljára pedig 5 kamerát, melyből a legfontosabb gépszem egy hétlencsés, 108 megapixeles, 5x-ös analóg és 50x-es hibrid zoomolásra képes, f/1.7 rekeszértékkel rendelkező egység, ami nem csak a sajtóbemutatón prezentált példák, hanem a DxOMark laboratóriumi pontosságú mérése szerint is elképesztően jó fényképeket csinál. Nem mellesleg egy 5260 mAh-es akkumulátor van benne, ami különösen a 30W-os gyorstöltővel párosítva hangzik nagyon szerethetően. A legfontosabb szám ennél nagyobb, mégis meglepően kicsi: a 6 GB RAM + 128 GB konfiguráció 199 990 forintba fog kerülni, de a 8 gigányi RAM mellé 256 gigás tárhelyet kínáló Pro változatért is csak 219 990 forintot kell kiadni.

Xiaomi Mi Note 10 Pro
Xiaomi
Összehasonlításként: a Xiaomi hazai versenytársaként futó Huawei nálunk elérhető legfrissebb csúcsmobilja, a P30 Pro 330 ezer forintos áron debütált. Igaz, abban valamivel sebesebb processzor van. Kamerája legfeljebb ugyanolyan jónak tekinthető. Akkumulátora viszont 5260 mAh helyett “csak” 4300 mAh-es, bár az első labortesztek szerint – a jobb szoftveres és hardveres optimalizálás miatt – a két készülék gyakorlati üzemideje még így is pariban van. Papíron hirdethetünk végül is egy döntetlent, ahogy a szintén 330 ezer forinton nyitó Samsung Galaxy Note 10 esetében is. Csak hát a Xiaomi Note 10 Pro versenytársainál harmadával kevesebbe kerül.
A 110 ezer forint különbség már van annyira jelentős, hogy ha nem muszáj, senki nem szívesen hagyja ott a boltban.
Különösen akkor fontosak a hasonlóságok és a különbségek, amikor Huaweit vásárolni egyre nagyobb kalandvágyat igényel. A gyártó aktuális csúcsmodellje, Mate30 Pro a szeptemberi bemutató után két hónappal sincs még a magyar és a nyugati piacokon, hiszen az Egyesült Államok embargója miatt nem kerülhet rá az Android lelkét képező Google-szolgáltatástár. Gmail, YouTube, Google Térkép, de még Play áruház sem kerülhet rá, így pedig nem is lenne sok értelme piacra dobni, a Huawei is érzi, hogy Kínán és néhány másik keleti országon kívül sehol máshol nem vennének az emberek olyan telefont, melyen még youtube-ozni sem tudnak. Az iparágban lényegében egybehangzó vélemény, hogy a Mate30-széria idén már biztosan nem kerül a hazai vásárlók elé, a Huawei saját komplett rendszere pedig ugyan épül is, szépül is, de főleg késlekedik.
A Huawei ezzel együtt sokkal erősebb a Xiaominál, hát még a dél-koreai Samsung. Ráadásul biztos, hogy egyik androidos konkurens sem fogja hagyni magát. A Samsungnak könnyebb dolga lesz, az ő üzemmenetük – részben a Huaweit globálisan korlátozó amerikai intézkedések miatt – stabil, és ismét szépen bővül. A Huaweinek viszont, most úgy tűnik, egyre csak szűkülnek a lehetőségei.
Ebből a helyzetből és ezekkel az árakkal a Xiaominak lényegében nehezebb feladat veszíteni, mint nyerni.
Ha érdeklik a mobilvilág fejleményei, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.