szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy 180 millió forintos beruházást követően a brit piacot is Szerencsről látja el a Nescafé 3in1 kávéval, Európa nagy részéhez hasonlóan. Ez évente 1 milliárd tasak italport jelent, ráadásul a „három az egyben” kávét is a szerencsi gyárban fejlesztették ki tizenhárom éve.

Szerencsről indult el a NESCAFÉ 3in1 térhódítása az európai piacon, melynek kifejlesztése is itt történt – derül ki a cég sajtóközleményéből. A kávékeverékből évente 1 milliárd tasak talál vevőre Európában, most pedig a Nestlé Hungária új gyártósort állított üzembe a brit piac számára gyártott speciális kiszereléshez. A fejlesztést 180 millió forintos beruházással valósították meg, így a cég további 100 embernek ad munkát a szerencsi kistérségben, ezzel 480 főre növelve a helyben foglalkoztatottak számát. Az új soron évi 3000 tonna készterméket gyártanak majd. 

Horváth Szabolcs

Az elmúlt több mint 10 év fejlesztéseinek eredménye, hogy a szerencsi gyár mára regionális instant kávé és kakaó központtá fejlődött. Az itt készülő termékek – köztük a Magyarországon is nagy múlttal rendelkező NESCAFÉ és NESQUIK italok - már 26 ország polcain érhetők el. Az éves termelés 30 000 tonna, ennek 80 százaléka exportra készül. 2002-ben a szerencsi gyárban, helyi szakemberek bevonásával fejlesztették ki a NESCAFÉ 3in1 terméket az európai piacra, és azóta is itt folyik a gyártás.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kijev kész részt venni a hétfői tárgyalásokon az oroszokkal, de van egy feltétele

Kijev kész részt venni a hétfői tárgyalásokon az oroszokkal, de van egy feltétele

Drogdílertől lefoglalt 450 lóerős Audiból lett magyar rendőrautó

Drogdílertől lefoglalt 450 lóerős Audiból lett magyar rendőrautó

Szemrevaló és igen erős új Audi sportkombi érkezett

Szemrevaló és igen erős új Audi sportkombi érkezett

Ritka madár bukkant fel a Paksi ürgemezőn

Ritka madár bukkant fel a Paksi ürgemezőn