szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A lakossági hitelfolyósítás növekedésének, az erősödő vállalati üzletágnak, illetve a bankadó csökkenésének köszönhetően az első félévet 33,6 milliárd forint nyereséggel zárta az Erste Bank Hungary.

„Sűrű és eredményes időszakot zárunk, és a tervezettnél is jobban teljesítettünk” – mondta Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója. Az Erste Bank Hungary adózás előtti eredménye 33,6 milliárd forint 2016 első 6 hónapjában, mely egyaránt köszönhető a lakossági új hitelkihelyezés volumen növekedésének, az erősödő vállalati üzletágnak és a kockázati jóváírásoknak. „A növekedési potenciálunk alapja a javuló gazdasági környezet, az ebből következő lakossági fogyasztás és beruházás növekedése, valamint tisztuló hitelportfoliónk. Célunk, hogy ez a nyereségesség fenntartható legyen, ennek érdekében ügyfeleink hosszú távú banki partnere kívánunk lenni” – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

„A lakossági fogyasztási kedv növekedése húzza a fogyasztási hitelezést, itt az Erste 2016 első félévében a tavalyi év azonos időszakához képest több mint duplájára növelte folyósítását. A lakáspiaci forgalom emelkedése és az állami támogatások pedig húzzák a lakáshitelezést, ahol szintén a piac felett nőtt idén az Erste” – ezt már Harmati László, lakossági vezérigazgató-helyettes mondta és hozzátette: „A háztartások megtakarításai a várt, magas szinten nőnek, örvendetes, hogy a hosszú távú öngondoskodás jellegű előtakarékossági formák (lakás, nyugdíj) és a biztosítások szerződés-állománya is erőteljesebben nőtt idén.”

A magas vagyonú ügyfélkör Ersténél kezelt vagyona több mint 25 százalékkal emelkedett egy év alatt. Erősítve a vagyonkezelés területén az Erste új szegmenst indított márciusban, Erste World néven, bővítve prémium- és privátbanki szolgáltatásait.

A vállalati üzletágban az Erste két kulcs-szegmensben is megduplázta az új folyósítást, a kis-és középvállalatok (KKV) üzletágban, illetve az Ingatlan- és strukturált finanszírozás területen. A teljes állomány így 2015 I. félévéhez képest 24 milliárd forinttal bővült.

Új vezetőkkel erősít az Erste

Az Erste Bank Vállalati üzletágának erősítésére új vezetők érkeztek.

A 2016-os félév fontos mérföldköve, hogy az Erste Jelzálogbank Zrt. megkapta a működéshez szükséges összes engedélyt, jelenleg az első kötvény-kibocsátási program engedélyeztetése zajlik. A Jelzálogbank alkalmas lesz arra, hogy a bank növelje hosszú lejáratú forrásainak arányát, és az üzleti potenciál kihasználásával más bankoknak is refinanszírozást nyújthasson. A bank továbbá megvásárolta a Budapesti Értéktőzsde Zrt. 2,3%-os kisebbségi részvénycsomagját.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

2,7 milliárd forint nyereséget szerzett a cég, amely Varga Juditot foglalkoztatja

2,7 milliárd forint nyereséget szerzett a cég, amely Varga Juditot foglalkoztatja

A legendás Stirling Mossnak állít emléket a legújabb V12-es sportautó

A legendás Stirling Mossnak állít emléket a legújabb V12-es sportautó

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

Sorozatban a tizenötödik évben lett veszteséges Simicska Lajos egyetlen megmaradt cége

Sorozatban a tizenötödik évben lett veszteséges Simicska Lajos egyetlen megmaradt cége