Az elmúlt napok felsőoktatási történéseinek egyik legmeglepőbb fordulata az volt, hogy számos középiskola is csatlakozott az egyetemisták megmozdulásaihoz. Az alábbiakban két iskola tüntetéseinek szervezője mondja el a hvg.hu-nak, miért demonstráltak, és milyen tanulságai vannak szolidarizáló akcióiknak.

Iritz Márton, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola diákönkormányzatának elnöke:

"Nem politizálni akarok a gondolataimmal, nem akarok másokat a véleményemről meggyőzni, politikai személyeket támadni. Én nem politizálok, csak védekezem.

Mert mit vettek el tőlem? Mit vettek el tőlünk? Az esélyt egy sikeresebb, egy jobb életre. Nekünk, középiskolásoknak egyetlenegy utunk van: az hogy tanulással az ember boldogulhat és előrébb juthat. Ebben mindenki egyetért, nincs vita. Ennek az útnak ugyanúgy nyitva kell állnia a szegény és a gazdag, a fővárosi és a vidéki, a jobb- és baloldali családok gyerekei előtt. És most ezt az utat telerakták akadályokkal, buktatókkal, sokunk számára le is zárták.

Azok az egyetemek, ahová készülünk, most épp szénszünetet kénytelenek tartani, mivel a költségvetésüket drasztikusan csökkentették. A tandíjra kénytelenek hagyatkozni, különben bezárhatnak. Erre kényszerítették őket, ezért akarták csökkenteni az államilag finanszírozott hallgatói helyek számát. Majd most hirtelen ingyenessé tesznek mindent? Hogyan? Miből? Kiknek a kárán?

Félünk, mert nem vagyunk süketek és vakok, halljuk a sok dumát, de nem látjuk az érdemi cselekedetet. Féltjük a jövőnket. Többévnyi kemény munkánk, úgy látszik, kárba vész.

Viszont együtt vagyunk, erősek vagyunk, véleményünket a kormány épp ezért nem hagyhatja figyelmen kívül. Igaz, mi még talán nem vagyunk képesek olyan nagyszabású tiltakozó akcióra, mint az egyetemisták. Lehet, hogy nem vagyunk még elegen hozzá. De az elmúlt pár napból egy sem telt el úgy, hogy ne lett volna az országban gimnazista megmozdulás.

És mit tesz a kormány? Az állandóan a kétharmados felhatalmazásra hivatkozó miniszterelnök – kommandósok védelmében – pártja ifjúsági aktivistáival beszélget a mi jövőnkről, ahelyett, hogy meghallgatná és komolyan venné a gimnazisták és egyetemisták valódi, választott és demokratikus felhatalmazással bíró képviselőit. Ezzel teljesen világossá vált: nem vesz komolyan minket.

Pedig ha nem lesz kompromisszumos megoldás, továbbra is utcára vonulnak a fiatalok. És én is ott leszek az első sorban. Mert mit veszíthetünk, ha már esélyünk sincs? Semmit."

Straub Tamás, a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákja:

"December 12-én az egyetemistáknál betelt a pohár. Elegük lett a hallgatói szerződésekből, elegük lett a keretszámcsökkentésből, és elegük lett az egyetem autonómiájának elvesztéséből. Ekkor azt csinálták, amit az ilyen helyzetekben az egyetemisták már többször tettek a történelem folyamán: az utcára vonultak.

Még aznap este elindult a Facebookon egy középiskolás kezdeményezés, miszerint másnap ne vegyünk részt az órákon, inkább üljünk kint a folyósokon, ezzel tüntetve a hibás oktatáspolitika ellen. A Kölcsey Ferenc Gimnázium csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, de én, személy szerint, kételkedtem a sikerben az elején. Ezért ért hatalmas meglepetés, amikor beléptem másnap a suliba, és láttam, hogy mindenki kint ül a folyóson. Beszálltam a szervezésbe, és innentől ment minden, mint a karikacsapás.

Beszédek hangzottak el és megérkeztek a média képviselői, hogy megmutassák az országnak, a gimnazistáknak sem tetszik ez a 'reform'. Este, mikor hazaérkeztem, nagyon boldog voltam és büszke az iskolámra. Ezelőtt még soha nem láttam ilyen összefogást a Kölcseyben. Azonban nem lehettem teljesen boldog, mert tudtam, hogy nem minden iskolában valósult meg a sztrájk. Tudtam, hogy sok energiát kell még belefektetni a szervezésbe, hogy a továbbiakban meglegyen az összehangoltság az iskolák között, úgyhogy erre a célra alapítottunk egy csoportot Facebookon.

A megalakulás után két nappal már 2000 fő felett volt a csoport létszáma. Hihetetlen mértékben mozdultak meg a magyar középiskolások. Senkinek sem tetszett az oktatás jelenlegi helyzete. De vajon mindenki tisztában van azzal, miért is tüntetünk és sztrájkolunk? Nem hiszem. Sokan kérdezték tőlem például csütörtökön, hogy miért nem megyünk be órára és mi ez az egész. Mindenkinek ugyanaz volt a válaszom: azért, hogy mi is tanulhassunk a felsőoktatásában, szabadon választhassunk szakirányt, és ha kedvünk tartja, tanulmányaink után szabadon elhagyhassuk az országot, hogy más környezetben is kipróbálhassuk magunkat.

Nem akartuk hagyni, hogy nélkülünk döntsenek a jövőnkről. Azon felül, hogy kevés, még igazságtalanul is van elosztva az ösztöndíjak száma. A hallgatói szerződésekkel való röghöz kötés pedig teljesen szembemegy az európai sémával. A legfontosabb célunk e problémák kiküszöbölése. Mi akarjuk eldönteni, hogy akarunk-e vagy sem egyetemen tanulni, ez ne függjön az anyagi helyzetünktől, mit akarunk tanulni ott, és utána hol akarjuk kamatoztatni tudásunkat, itthon vagy külföldön.

Már most le kell szögezni, hogy a fizetős felsőoktatás nem ördögtől való, de ezt szépen fokozatosan kellett volna bevezetni, átgondolva és konzultálva. A magyar kormány egyiket sem tette meg az előbb felsoroltak közül. Ezt a gyors, átgondolatlan döntést pedig azzal próbálják megoldani, hogy aki nem tudja kifizetni az egyetemi oktatást, az vegyen fel diákhitelt. Azt viszont nem teszik hozzá, hogy ezzel már 18-19 évesen eladósodnak a fiatalok. Csak egy példa: ha az ELTE jogi karára akarsz járni, az kb.10 félévre 2,2 millió forint. A diákhitelt felvevő egyetemistának mindez, kamattal együtt, közel 3 millió forintjába kerül. Én megértem, hogy meg kell reformálni a felsőoktatást, mert tandíjmentesen már nem tudja fenntartani az állam, de ezt miért nem lehetett megváltoztatni több év alatt? Vagy kellett hirtelen pénz a stadionra, és ezt a felsőoktatásból vonták ki?

Azt, hogy az iskoláknak össze kell hangolni a tüntetéseket, egy szombati példa mutatta meg. A Trefort gimnázium tüntetést szervezett a Múzeum kertbe. Mivel nem egyeztettek senkivel és nem hirdették sehol, teljes volt a kudarc. Mindössze harminc ember gyűlt össze, akikkel a Radnóti elé mentünk, ahol még öt ember csatlakozott… Én levontam a tanulságot a történtekből. Párbeszédre van szükség az iskolák között, hogy ez ne ismétlődhessen meg, és legközelebb harminc helyett 3000 diák tüntessen.

Persze addig még sok munka van. De ha sikerül, akkor talán észrevesznek minket, belátják, hogy hibáztak, és kidolgoznak egy olyan felsőoktatási reformot, amivel nem zárnak ki több ezer diákot az egyetemekről.