"Persze, hogy megvan a pénze. Igen, be van fektetve, és nem, nem tudják lenyúlni" – nyugtatott meg a privát nyugdíjszámlámat és egyéb megtakarításaimat kezelő ügynököm (de pontosabb, hogy tartótisztem), miután sokadszor rákérdeztem arra, jól döntöttem-e anno, hogy nem hittem a Nemzeti Együttműködés Rendszerének. Sok pénzem persze ott sem gyűlt össze, de arról legalább tudom a fentieket. Ez ugye ma nem jellemző tudás, ami a jövendő nyugdíjunkat illeti.

Merthogy, mint kiderült, nem lesz sem egyéni számla, sem nyugdíjreform. Nahát, úgy meglepődtünk, azóta lényegében megszólalni sem tudunk a csalódottságtól: ezek hazudtak? Megcsinálják az egyéni számlákat, hogy bevezethessék a svéd modellt? Nem csinálták meg, hiszen dehogy akarnak ők svéd modellt, soha nem is akartak, nem tervezték, hogy bármi változzon a felosztó-kirovóban, az egyetlen svéd dolog a rendszerben az IKEA-íróasztal, amin a hazugságaikat gépbe pötyögik.

Kiiratkozik az állami nyugdíjrendszerből, aki marad a magánban? Mint hamar kiderült, mégsem iratkozott ki senki sehonnan, lévén az alkotmányellenes lenne, úgyhogy csak azzal az elhanyagolható mennyiségű, 2,8 millió választópolgárral kúrtak ki, akiket így bezsaroltak a rendszerbe. A magánnyugdíj nem magánvagyon? Dehogynem, benne volt a törvényben, sőt, "alapjogi védelem illeti meg". Megmentik a nyugdíjvagyont, megvédik a rendszert? Nonszensz, elherdálták a kényszerrel beszedett pénzt, miközben éppen ők vádolták meg "eltőzsdézéssel" azt a privát pillért, amelynek befektetési lehetőségeit a törvény igen szigorúan körbebástyázta, és amit a PSZÁF felügyelt.

Ha a mindenkori kormányt is ilyen törvény szorította volna keretek közé kezdettől fogva, mint a pénztárakat, már nem itt tartanánk.

De itt tartunk, egy eszetlen, rövidlátó és überetatista kormány kétéves hazugsághalmazával, egy általa ellopott, napi kiadásokra elszórt nyugdíjvagyonnal, és egy mindezt lehetővé tévő gyáva és szervilis alkotmánybírósággal, amely egy évig nem bírt dönteni a magánnyugdíjügyi beadványokról.

A nyugdíjreform elmaradása jóval súlyosabb döntés, mint pár újabb kormányzati blöff és azok kényszeredett, cinikus beismerése, valamint annak konstatálása a lapok gazdasági rovataiban, hogy nahát-nahát, a NER kormánya csupán az általa kreált büdzsélyuk betömésére használta az egyszer ellopható nyugdíjvagyont, mintegy 3 ezer milliárd forintot. Ugyanis itt nőnek fel köztünk azok a generációk, amelyek már nem tudják majd eltartani a közeljövő nyugdíjasait (és ezzel egyébként alaptörvény-ellenes helyzetbe kerülhetnek, hiszen az emberek kétharmada ugye azt akarta, hogy a fiataloknak kötelességük erről gondoskodni), hogy most az ő jövőbeni nyugdíjukról és más fikciókról ne is beszéljünk.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának levelében a legfigyelemreméltóbb momentum talán az, hogy a szaktárca mintegy büszkén hirdeti egy eddig nem publikált, parlamenti nemzeti konzultáció eredményét: "Valamennyi párt fontosnak tartotta, hogy a jelenlegi körülmények között ne változzon a nyugdíj-megállapítás szabálya." Magunk sem tudjuk, miért, de ezúttal nem kételkedünk abban, hogy ez a kijelentés valós alapokon áll.

*

A "sajnálatos és retrográd" rövidlátás és a kollektív felelőtlenség elve húsz éve megfigyelhető nyugdíjfronton, kivéve talán azt a rövid intermezzót, amikor a Horn-kormány (!) 1997-ben bevezette, hogy a pályakezdőknek kötelező privát kasszát választaniuk, hogy oda irányítsák járulékuk egy hangyafasznyi részét. A néhai Fiatal Demokraták Szövetsége (már akkor is: Selmeczi Gabriella), és vele szoros érv- és érdekközösségben a baloldali szociológusok egy része, kezdettől fúrta-faragta a privát nyugdíjpillért, merthogy hogyan kerül a profitmotívum bármibe, ami szociális, és (természetesen) mi lesz majd a szegényekkel. Ez utóbbi kérdés akkor most megoldódott: mindannyian osztozunk sorsukban, csak öregedjünk meg.

Bármely kormánynak el illett volna azon gondolkodnia, mi lesz azokkal a nehezen cáfolható tényekkel, hogy a) mint nép kevesen vagyunk, termékenységi rátánk alacsonyabb, mint az IQ-szintünk, b) kevesen dolgozunk és fizetünk adót, járulékot, c) ezen belül is kevesen végzünk valóban produktív, piacképes munkát, d) drasztikusan nő az idős emberek aránya (különösen a hatos villamoson, ill. a Lukács uszodában), miközben csökken az aktív fiataloké, e) eme fiatalok jó része már most elmenne külföldre, és ha mindez így folytatódik, ne legyen kétségünk: el is fognak menni.

Az idősek és a nyugdíjak ügye a rendszerváltás óta csak választási szempontból, célcsoport és ígérgetés szempontjából volt érdekes ("megvédjük", megőrizzük az értékét, sőt adunk 14. havit, nyugdíjasokhoz nem nyúlunk, korhatárt nem emelünk, további privatizációról ne is álmodjon senki stb.). A nyugdíjasok Horn-korszakbeli ingyen reptetése talán megoldaná a kérdést, de úgy hallani, Kanada már nem fogad, Ausztrália klímáját pedig nehezen szoknák.

Az öregek tehát maradnak a nyakunkon, valamint azok a nyomasztó polgártársaink is, akik megették a Fidesz (és ezek szerint a többi szocialista párt) maszlagját, és valamiért félnének pl. chilei mintára belevágni az öngondoskodó, privát jövőbe, holott ezt már rég meg kellett volna lépni. De ugye, ahogy a szaktárca találóan írja, az összpárti konszenzus szent, nincs ember, aki ezt fel merné rúgni. Marad a nyugdíjcsökkentés, és ki tudja, mi jön még.

Hogy akkor mi a megoldás? A bevándorlás. Ezt javasolja legalábbis európai szinten Cecilia Malmström EU-biztos ("Európának szüksége lesz a bevándorlásra a demográfiai helyzet alakulása miatt"), és ezt javasolják hazai pályán a Magyarországon működő nagyvállalatokat reprezentáló Európai Üzleti Tanács szakértői is, akik szerint önmagában a születések számának növekedése már nem képes kezelni a munkaerőpiac problémáit.

Hát, akkor Willkommen in Ungarn. Welcome to Hungary. Bárhogyan is fog kinézni húsz év múlva.