Tálas Péter © www.honvedelem.hu

Tálas Péter: A magyar és lengyel pártok között jelentős különbségek vannak. Lengyelországban pártstruktúra sokkal bizonytalanabb, ugyanakkor a néhány ezer főből álló politikai elit a rendszerváltástól kezdve figyelemre méltó stabilitást mutat. Vagyis mindig ugyanazokat az embereket látjuk feltűnni, legföljebb változó pártszínekben. Jó példa erre a Kaczyński-ikrek és követőik pályafutása: a Jog és Igazságosság pártot 2001-ben alapította Lech, jelenlegi államfő, illetve Jarosław, a párt jelenlegi elnöke és a volt miniszterelnök. A párt tagjainak többsége korábban a mára megszűnt Szolidaritás Választási Akció, illetve még korábban a Lengyelország Újjáépítése Mozgalom, egykoron pedig a Centrum Megegyezés tagja volt. Donald Tusk miniszterelnök korábban a Liberális Demokrata Kongresszusban, aztán a Szabadság Unióban politizált, és csak ezt követően lett az Állampolgári Platform vezetője.

A politikusok Lengyelországban inkább eszköznek tekintik a pártokat. Ott nem akkora dráma egy politikai párt megszűnése, mint Magyarországon, ahol sokan azt gondolják, hogy a pártok állandósága tartja fenn a politikai rendszert. Ez végső soron kiegyensúlyozottabbá teszi a lengyel politikai életet, mint ahogy sokáig hittük. Azért is, mert az instablitás nagyobb kompromisszumkészséget alakított ki a pártok között, mint ami nálunk tapasztalható. Nem olyan heves a polarizáció, és nem is kétpólusú, ami azzal is magyarázható, hogy a politikai elitnek több csoportja van, és több régióból is verbuválódik: vannak gdanskiak, krakkóiak, poznaniak, varsóiak. Abban a tekintetben egyenesen konszenzus alakult ki a pártok között, hogy a gazdaság életének szabad folyást kell engedni, abba túlságosan mélyen nem szabad belenyúlni.

Donald Tusk miniszterelnök

T.P.: A pártoknak Lengyelországban sincs jelentős állandó tagsága, a két mai nagy párt, az Állampolgári Platform kb. 33 ezer, a Jog és Igazságosság 16 ezer taggal rendelkezik. A párttagok számának nincs politikai súlya. A Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) vezette lengyel baloldali blokk a 2007-es választásokon mindössze 13%-ot szerzett, pedig az SLD-nek 72 ezer tagja volt. A lengyel politikai rendszer korábban leginkább abban különbözött a magyartól, hogy a pártok és mozgalmak népszerűségében igen nagy szerepe volt a politikai személyiségeknek. De elnézve Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor utóbbi évekbeli politikai küzdelmét, ma már e tekintetben sem látok komoly különbségeket. Legfeljebb annyiban, hogy egyrészt a lengyel baloldalnak a rendszerváltás után soha nem volt olyan népszerű vezetője, mint volt korábban Gyurcsány, akiben a 2006-os választáskor egyfajta váteszt látott az MSZP. Másrészt a lengyel politika soha nem volt annyira kétpólusú, soha nem dominálta, illetve osztotta meg annyira két személyiség, mint Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor a magyart. Ott általában többszereplős volt a játszma.

Ugyanakkor a lengyel politikai rendszernek vannak bizonyos láthatatlan tényezői is. Lengyelországban például hagyományosan erős volt a szakszervezeti mozgalom. Elég csak utalni a Szolidaritásra, a baloldali OPZZ-re vagy Önvédelemre (Samoobrona), amely a parasztság érdekvédelmi szervezete volt, mielőtt populista párt lett. A szakszervezeteknek nagy volt a politikai súlya, és a szejmben kilencvenes évek végéig a „szakszervezeti frakció” volt a legnagyobb, még akkor is, ha tagjai különböző pártfrakciókban foglaltak is helyet. A lobbi tagjai könnyen összefogtak, és például a privatizációs ügyekben nem a politikai nézeteik, hanem az érdekeik alapján szavaztak.

hvg.hu: Lengyelországban a reformok bevezetése, tudomásom szerint, a jobboldali Jerzy Buzek kormányára hárult, míg nálunk ugyanezzel a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali koalíció kezdett kísérletezni, ami tudathasadásos helyzetet teremtett.

T.P.: Ez azért Lengyelországban is előfordult. Leszek Miller és Marek Belka kormányai 2001 és 2005 között baloldaliak voltak. Igaz, ennek a két kormánynak a kemény kézzel végrehajtott neoliberális reformjai teljesen „amortizálták” a baloldalt. E reformokra részben azért volt szükség, hogy Lengyelországot felvegyék az Európai Unióba, de ebbe az irányba nyomta őket a hozzájuk csatlakozó vállalkozói réteg is. A lengyel baloldal csődjét az idézte elő, hogy mindenki mást várt tőle ahhoz képest, amit végül kormányra kerülve csináltak. Elsősorban ebből a szempontból lehet a Miller- és Belka-kabineteket a magyar Gyurcsány-kormányhoz hasonlítani. Érdemes felidézni, hogy a Leszek Miller vezette Demokratikus Balolda­li Szövetség (SLD) és Munka Unió (UP) 2001 szeptemberében úgy szerezte meg a szavazatok 41 százalékát, hogy szociális, jóléti államot és reformokat ígért, amiből aztán szinte semmit sem teljesített. Kiderült, hogy ezek helyett komoly megszorításokra van szükség, melyet részben Miller aztán Marek Belka kormánya hajtott végre. Ez utóbbit a közvélemény a rendszerváltás utáni szociálisan legérzéketlenebb kormánynak tekintette.

Nemcsak 2001-ben, de még 2005-ben is azokra a pártokra szavaztak a lengyel választók, melyek a legtöbbet ígértek nekik, vagyis még mindig a szociális és jóléti állam illúziójában éltek. Megjegyzendő azért, hogy Lengyelországban a 2000-es évek elején sokkal rosszabb volt a helyzet, mint nálunk: 18-20 százalékos, elképesztően magas volt a munkanélküliség. Ez csak a az EU-ba történt belépés után kezdett csökkenni, de nem azért, mert olyan sok munkahelyet teremtettek, hanem azért, mert közel kétmillió lengyel ment Nyugat-Európába dolgozni. A lengyel munkavállaló hagyományosan mobil, amikor 1945 után átrajzolták Lengyelország térképét, több millió lengyelnek kellett a keleti, Szovjetunióhoz csatolt területekről a Németországtól elcsatolt nyugati területekre költözni, ez a tapasztalat még nem merült feledésbe.

hvg.hu: Miközben az 1990-ig regnáló Lengyel Egyesült Munkáspárt, a LEMP mereven követte a hivatalos vonalat, a reformereket hagyományosan kizárta a soraiból, az MSZMP a hatvanas évektől kísérletezett a reformokkal, és MSZP-vé alakulva, jobban tudott alkalmazkodni az új politikai és gazdasági viszonyokhoz. Vagy volt más oka is annak, hogy a magyar szocialisták jóval hosszabb ideig voltak, vannak hatalmon, mint lengyel társaik?

T.P. A MSZP három választásokon is győzelmet aratott, de ez nemcsak azzal volt magyarázható, hogy elődpártjában erősebb volt a reformszellem. A lengyel társadalom mindig jóval konzervatívabb volt, jelentősebb befolyása volt a parasztságnak, a katolicizmus pedig most is komoly politikai tényező. Ez is nehezítette a lengyel baloldal helyzetét, vagy másként fogalmazva: a magyar baloldalnak a társadalom attitűdje miatt is nagyobbak voltak az esélyei a hatalom megtartására, illetve a hatalomba való visszakerülésre. De arról sem szabad elfeledkezni, hogy az első jobboldali kormányról Magyarországon a társadalom negatív tapasztalatokat szerzett, visszaesett a gazdaság, nagyarányú munkanélküliség alakult ki és a szociális különbségek kiéleződtek. Lengyelországban viszont rendszerváltásnak azonnali pozitív eredményei lettek. Megteltek az üzletek árúval, megszűntek a sorállások, a mérsékelt jobboldali kormányok alatt végrehajtott Balcerowicz-program reformjai erős pénzt eredményeztek.

hvg.hu: Érdekes, hogy a korrupciós botrányok jórészt a baloldali pártokhoz kötődtek, nálunk is, Lengyelországban is.

T.P. : Ez valóban így van, mint ahogy ezeknek a botrányoknak a következményei is a baloldalt sújtották. Persze, mindig azok kóstolnak bele a levesbe, így 2001 és 2005 között a lengyel baloldali politikusok, akik közel állnak a fazékhoz, azaz hatalmon vannak. A LEMP a rendszerváltáskor nem veszítette el a befolyását, a korábbi nomenklatúra-elit viszonylag gyorsan alkalmazkodott, ugyanúgy, mint Magyarországon. Riválisaiknak, a jobboldali pártoknak nem volt kormányzati tapasztalatuk az állam, a gazdaság irányításában. Emiatt a baloldali gazdasági vezetők szinte végig „helyzetben” maradhattak, köztük azok is, akik hajlamosak voltak a korrupcióra. Mindehhez hozzájárult, hogy a politikai pártok finanszírozása Lengyelországban, ugyanúgy, mint nálunk, egyáltalán nincs megoldva. Márpedig ez a korrupció melegágya.

hvg.hu: A magyar médiában - tisztelet a kivételnek - mindennaposak a szélsőséges hangok, a méltatlan személyeskedések. Lengyelországban mintha minkét oldal sajtója jóval felelősség teljesebb lenne. Miért?

T.P.: A tájékoztatás terén nagy különbségek voltak a két ország között. Amíg a Kádár rendszer „gulyáskommunizmusában ” a párt lényegében megőrizte a tájékoztatás monopóliumát, addig Lengyelországban az 1976 utáni ellenzék, s különösképpen a Szolidaritás egy olyan féllegális ellenzéki médiát hozott létre, részben a katolikus egyház, részben pedig az emigráció közreműködésével, amelynek komoly társadalmi hatása volt A lengyelekben hagyományosan erősebb a szólás szabadságának, illetve a tájékoztatás szabadságának az igénye, mint Magyarországon. Mindez segít kiszűrni a szélsőségeket.

hvg.hu: A lengyel külpolitika jóval távolságtartóbb Oroszországgal szemben, mint a magyar.

T.P.: Lengyelország történelme és geopolitikai helyzete miatt sokkal érzékenyebb erre a problémára, mint Magyarországé. Lengyelországban felháborodást keltett az orosz titkosszolgálat néhány akciója, de Magyarországon ilyen jellegű botrányok sem voltak. Lengyelországban csak a legutóbbi választáson, 2007 októberében tűnt el a politikusok eszköztárásából a kommunistázás, ez volt az első alkalom, amikor az ügynöktörvény körüli viták már nem játszottak jelentősebb szerepet.

hvg.hu: Sokan állítják, hogy az MSZP is hasonló méretű vereséget szenvedhet a 2010 tavaszi választásokon, mint ahogy neoliberális reformokkal kísérletező lengyel baloldali pártokat szinte megsemmisítette a 2007-es választás, a két jobboldali párt 375 mandátumot, a baloldali LID pedig csak 53-at szerzett.

T.P.: A jelenlegi közvélemény kutatások valóban nem zárják ki a Fidesz nagyarányú győzelmének lehetőségét a következő választásokon. Ugyanakkor Lengyelországban az utóbbi három évben a két nagy jobboldali párt, a mérsékelt Állampolgári Platform és a radikális Jog és Igazságosság Párt versengése alakította át a lengyel politikai palettát, azaz a jobboldalon belül volt alternatíva, keletkezett politikai törésvonal. Magyarországon a Fidesznek nem lesz komoly jobboldali vetélytársa. A kérdés az, hogy Magyarországon a jobboldali populizmus mekkora teret nyer? E tekintetben figyelemre méltó, hogy a legutóbbi lengyel választásokon Jaroslaw Kaczyński két korábbi populista szövetségese, a Lengyel Családok Ligája és az Önvédelem nem érte el a parlamentbe való bekerüléshez szükséges küszöböt sem, és kiesett a parlamentből. Némileg javítja az MSZP esélyeit, hogy a Fidesznek nincs komoly jobboldali alternatívája. Magyar sajátosság viszont, hogy a baloldalnak, miután két cikluson keresztül folyamatosan kormányzott, viselnie kell a felelősséget az elmulasztott lehetőségekért. Egyelőre csak találgathatunk, Donald Tusk vagy Jaroslaw Kaczyński példáját fogja-e követni Orbán Viktor, ha pártja ismét kormányzásra kap felhatalmazást a választóktól.

Pelle János