Tetszett a cikk?

A megbízók, a végrehajtók és a megzsaroltak, ill. többé-kevésbé önkéntes kollaboránsok kilétét még évtizedekig teljes homály fedi. És pont ez lehetett a cél.

Ha nem mutatunk rá kellőképpen, főleg a mai fiatal generációk számára, hogy az opportunizmus bűn, akkor örökké ugyanazt a rossz történetet fogjuk ismételgetni.” (Sofi Oksanen)

Most még nem bonthat pezsgőt Schiffer András, az majd csak jövőre lesz, akkor fogja épp tizedik alkalommal benyújtani ügynöktörvény-javaslatát a parlamentnek. Most még nincs itt a jubileum ideje, az LMP társelnöke épp csak kilencedszer fut neki a témának, előre borítékolható sikerrel, ez azonban semmit nem von le a próbálkozás értékéből, mély respect, ám innentől a történet már a (majdnem) kétharmados hatalomról szól.

Az ügy előre borítékolt kimenetele senkinek nem lehet kétséges, aki látta az elmúlt évek sajtóhíreit. 2013-ban (ötödik próbálkozás) az LMP országgyűlési határozati javaslatát söpörték le, tavaly pedig az alkotmányügyi bizottság még tárgysorozatba se vette a párt ügynöktörvény-javaslatát, ami végre feloldotta volna a pártállami állambiztonsági iratok titkosítását.

A kormány „szavakban antikommunista, tettekben viszont fedezi a múlt árnyait” – mondta Schiffer, és ez így pontos, talán csak Ungváry Krisztián megjegyzését kéne még idevenni, amely szerint ügynökügyben „az általános társadalmi butítás intézményesítéséről van szó”. Nem mintha e téren még lenne intézményesíteni való, kevés ügy járult hozzá ennyire az össztársadalmi közöny, apátia és cinizmus megerősítéséhez, mint a múlt többpárti szőnyeg alá söprése. És akkor itt jut eszembe, hogy mégiscsak jubilálhatunk: ennek az egésznek most van 25 éve.

Az MSZMP állambiztonsági szolgálatának, struktúráinak és/vagy kádereinek hézagmentes átmentése az új világba nyilván számos fázison ment keresztül. Ma már csak a végeredményt láthatjuk, azt, ami eleve célja lehetett a kezdeti manővernek: a megbízók, a végrehajtók és a megzsaroltak, ill. többé-kevésbé önkéntes kollaboránsok kilétének teljes homályban hagyása. Kis ország vagyunk, ön is ismeri a volt besúgóját, csak még nem tud róla.

Az állambiztonsági iratnyilvánosság ügye, amit pontatlan leegyszerűsítéssel nevezhetünk ügynökügynek is, hosszú utat tett meg a szocialista elkenéstől és sunnyogástól a fideszes elkenésig és sunnyogásig. Teljesen nyilvánvaló, hogy a rendszert váltott elitek is attól féltek, a gazdasági, műszaki-tudományos, akadémiai és médiaélet lényegében összeomlana, ha kiderülne, miről és kikről is lehet itten szó. Bajnai Gordonnak hívták az utolsó felelős magyar miniszterelnököt, aki komolyan gondolta az iratnyilvánosság ügyét.

Ezt leszámítva az elmúlt, elfuserált ügynökügyi negyed évszázadért egyértelműen a „szakma”, a volt hálózat a felelős. Ez az állambiztonsági lobbi sikerrel verte le a szocialista kormányok időnkénti bátortalan felbuzdulását, sikerrel vitte jégre az SZDSZ időnkénti bátor próbálkozásait, és máig sikerrel vezeti orránál fogva a Fideszt. A kulcsszó teljesen nyilvánvalóan ugyanaz, mint anno, a kommunisták idején: a nemzeti érdek. Nemzeti érdek a hálózat sértetlen működése, nemzeti érdek a paksi paktum, nemzeti érdek a keleti nyitás. Csak Moszkvában van teljes, hiteles ügynöklista – közölte Németh Miklós (amit ő egyébként honnan is tudhat?), Moszkvában pedig ki a főnök? A volt KGB-s és baráti köre.

Most éppen Szabó István 2006 óta tudott besúgói múltja ad aktualitást az iratnyilvánosság ügyének, szintén azt igazolva: nagyon valószínűtlen, hogy a tisztánlátás végett Moszkváig kéne zarándokolnunk. Gervai András kilenc évvel ezelőtti, híres ÉS-beli tényfeltárása után ugyanis most az amúgy borzalmas Pestisracok.hu közölt újabb, többrészes, idézetekkel sűrűn illusztrált tanulmányt a 19 évesen beszervezett „Képesi Endre” ügynökről, aki leleplezése után nem élt az ősztinte elbeszélés esélyével, hol azt mondta, hogy barátját igyekezett menteni, hol azt, hogy csak önmagát.

A Szabó-ügy eltaknyolásához azonban az is kellett, hogy az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc nyilvánosan átölelje Szabót, azt üzenve, hogy a baráti spicli nem spicli (UPDATE: azóta megtaláltam azt az ÉS-cikket, amiből kiderül, hogy Kuncze Gábor, sőt, Orbán Viktor is "tüntetően gratulált" Szabónak a Filmszemlén); meg az is, hogy 140 neves értelmiségi polgártársunk (köztük Garas Dezső, Göncz Árpád, Gönczöl Katalin, Jancsó Miklós, Koncz Zsuzsa, Koltay Lajos, Kő Pál, Presser Gábor, Tímár Péter, Valki László) aláírásával deklarálja:

Szabó István 45 éve nagyszerű és fontos filmeket csinál nekünk. Nemcsak magyaroknak. Elvitte hírünket mindenfele a világba. Beírta nevét kultúránk egyetemes történetébe. Szeretjük, tiszteljük és becsüljük őt.

Ahogy anno Tar Sándornál is egyértelműen deklarálni kellett, hogy hátrébb az ügynökvád agaraival, mégiscsak nagyszerű írónkról van szó. Ami persze tény, de ezt az égvilágon senki nem tagadta, a legkevésbé a Tar érintettségét nyilvánosságra hozó Kenedi János. És soha ne felejtsük el, hogy Szabó István ügyében egy embernek kellett állandóan magyarázkodnia: Gervai Andrásnak, például az őt, és nem Szabót megizzasztani akaró Orosz József előtt a Napkeltében.

„A magyar politikában majd’ száz éve időről időre felütik a fejüket nemzetközileg kiképzett ágensek. (…) Barcelona vagy Belgium, Afganisztán vagy Afrika – mindegy, itt is ott is 'helyt állnak'. Magyarországon is tették, teszik, amivel tartóik megbízták őket” – nyilatkozta nemrég Kövér László, erős putyinista felhanggal, Moszkvában is ez a retorika vezette fel a civil szervezetek idegen ügynökökké nyilvánítását. Annyival mindenképpen érdemes korrigálni ezt az egyébként szakorvos után kiáltó delirálást, hogy vannak olyan nemzetközileg kiképzett ágensek, akik viszont jó komcsik, hiszen készek voltak átvedleni és beilleszkedni. Ők tulajdonképpen ma már nemzetileg kiképzett ágensek, és az jellemzi őket, hogy a polgári kormánynak teljesen megfelelnek.

Megfelel a Fidesznek Tasnádi László rendészeti államtitkár, a 80-as években a III/II-es osztály egyik vezetője; megfelel a Fidesznek Fekete Géza, egy Baranya megyei járási hivatalvezető, aki III/III-asként anno fideszesekről is jelentett; és minden kétséget kizáróan megfelel a Fidesznek Czukor József volt III/I-es hírszerző tiszt, berlini nagykövet, ha egyszer ő lesz Orbán Viktor új külpolitikai főtanácsadója. Fő az ártatlanság vélelme. Olyan belpolitikai tanácsadója pedig nincs a miniszterelnöknek, aki azt javasolná, hogy nyíljanak meg végre az archívumok, tegyük megismerhetővé a híres NBH-s mágnesszalagokat (rajta több tízezer névvel, adattal, karton-hivatkozással), ha nem akarjuk örökké ugyanazt a rossz történetet ismételgetni.

A NER azonban nemcsak az általános társadalmi butítást intézményesítette, hanem az ügynökügyet is monopolizálta: évi 500-600 millió forintos büdzsével létrehozta a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, hogy feltárja a kommunista rendszer fehér foltjait és struktúráit, pl. azt, hogy Kádár Jánosnak hívták az MSZMP első titkárát. Mármost amíg ez az intézet létezik, amíg vezetői oda nyilatkozhatnak, hogy ez az egész ügynökügy túl van lihegve, nem az a lényeg, hanem a rendszer működtetői, addig itt nem lesz iratügyi nyilvánosság, nem lesz információs kárpótlás a volt áldozatoknak.

„A magyar iratnyilvánosságra nem mondhatjuk, hogy rosszabb lenne, mint bármelyik közép-európai országban” – állította halál komolyan a bizottság egyik szakmai vezetője, aki nyilvánvalóan maga is tudja, hogy állítása véletlenül sem felel meg az igazságnak. De nem, nem elég ügynökneveket előbányászni, „ha tényleg meg akarjuk érteni a múltat, akkor a nevek mellé történetet is kell tenni.” Ami, mint tudjuk, állami feladat, úgyhogy pár évtizedig még szíves türelmüket kérjük.

Schiffer András pedig már írhatja is a jövő évi törvényjavaslatát, és akkor pezsgőzünk.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!