Kevesen tudják, mi az a Pusztazámori Nyilatkozat. 2025. április 4-én nyolc település 14 civil szervezete közös nyilatkozatot írt alá, kifejezve tiltakozásukat a veszélyes ipari üzemek és technológiák megvalósítása ellen a térségben. Pár nappal előtte hét polgármester fogott össze, egy látványos fáklyás felvonuláson, majd egy szakértőket is felvonultató lakossági fórumon. „Hogy mi polgármesterek így össze tudtunk fogni az pazar jó érzés és erre nagyon jó lesz később visszaemlékezni” – mondta itt Csőzik László, Érd vezetője.

Ezt a ritka szolidaritást az váltotta ki, hogy az Alsózsolcáról, majd Sóskútról már elkívánt kétes hírű szlovén akkumulátor-daráló üzem, az Andrada a sóskúti önkormányzatot megkerülve 2025. január 24-én megkapta a Pest Vármegyei Kormányhivatal engedélyét, Tarnai Richárd főispán aláírásával, később pedig a NAV fémkereskedelmi engedélyét is (ez egy vasárnap este 22 óra után egyszer csak megjelent a NAV frissített listáján). A lakosság viszont olyannyira nem akarta ezt a céget, hogy az ügybe belebukott a sóskúti polgármester is a 2024 áprilisi választáson.

Tüntetés Sóskúton az akkufeldolgozó építése ellen.

Veres Viktor

Az, hogy ez az engedélyezés miért jelent egyfajta szintlépést, az a „milyen” és „hogyan” kérdésekre adott válaszokban rejlik. Ez az engedély ugyanis nem egy akkumulátor-újrahasznosító üzemnek szól, hanem egy „egyszerű” hulladékgazdálkodónak. Így gondolta a cég és a hivatal megkerülni a 314/2005 (XII.25.) rendelet módosítását, mely szerint 2024. szeptembertől minden akkumulátorgyártással kapcsolatos üzemnek és hulladékkezelőnek környezeti hatásvizsgálati eljárásra és engedélyre van szüksége.

A kormányhivatal a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvényt megszegve nem tette közzé az Andrada kérelmét, megakadályozva, hogy a sóskúti önkormányzat ügyfélként felléphessen, amely február 24-én az engedélyező határozat megsemmisítését kérte a Budapest Környéki Törvényszéktől. A kormányhivatal április másodikán gyorsan visszavonta engedélyét, de a cég azonnal újra beadta a kérelmet.

Így ugyanis gyorsabb lesz az újabb engedélyezés, mint egy pereskedéssel. Április 10-én a kormányhivatal feltette honlapjára az Andrada 2024 júliusában készült 80 oldalas hulladékgazdálkodási engedélykérelmének első 5 oldalát (a tartalomjegyzéket és az alapadatokat). Ez valószínűleg nem hiba, hanem cinikus értelmezése a törvénynek (78/B.§ (2)): „A hulladékgazdálkodási hatóság 1. a honlapján a beérkezés időpontjában közzéteszi – a személyes adatok megismerhetetlenné tételével – az eljárást kezdeményező kérelem, valamint a hivatalbóli kezdeményezés adatait.” Azaz lehet úgy értelmezni, hogy nem magát a kérelmet, csak annak adatait…

Eddig eljárásrendi dolgokról volt szó, de nézzük, mi volt a hulladékgazdálkodási engedély tartalma, és mi vele a gond.

Az engedély napi 4,996 tonnát ad meg az előkezelni és hasznosítani kívánt fémhulladékra. Ez a Kormányhivatal és a cég másik trükkje arra, hogy az Andradának ne kelljen környezethasználati vizsgálat, hiszen

a rendelet napi 5 tonnától írja elő a hatásvizsgálatot. Vagyis négy kilogrammal cselezik ki a szabályt.

A szöveg szerint a telephelyre anódfólia hulladékok kerülnek be, rézfólia grafitos bevonattal és kötőanyaggal, ami „sztirén” (magyarul amúgy sztirol a neve), azaz műgumi. Mindezt kalcinálják, vagyis égetik 450-500 fokon, ami rákkeltő illékony szerves vegyületeket (VOC) szabadít fel. Az engedélyben azonban nincs hivatkozás a VOC-okra, illetve a levegő védelméről szóló, határértékeket tartalmazó rendeletekre. E helyett az engedélyben (21-23. pont) az áll, hogy a cég kezdje el a kalcinálást, majd 1 hónapon belül mérjen kibocsátást (emisszió) és ezeket az adatokat csatolva kérjen engedélyt a légszennyező pontforrásokra.

Iváncsán az SK On akkugyára.

Veres Viktor

A vállalat csak 2 millió forint pénzügyi biztosítékot adott meg, ami nevetséges összeg, de megoldották, hogy jogszerű legyen. A telephelyen egyidejűleg gyűjthető nem veszélyes hulladékok mennyiségét 50 tonnában adták meg. A pénzügyi biztosíték kiszámítása a 681/2023. (XII. 29.) kormányrendelet alapján történt, ebben az alap pénzügyi biztosíték összege 1 millió forint, ezt kell megszorozni a kockázati tényezővel, ami, ha a telephelyen egyidejűleg gyűjthető nem veszélyes hulladékok mennyisége 100 tonna alatt van, akkor kétszeres szorzót jelent.

Mit tudni erről a cégről? Az Andrada Miskolcon van bejegyezve a kormány által igen kedvelt Hell csoporthoz tartozó Avalon Center irodaházába. A cég három szlovén tulajdonosa, aki soha nem dolgozott az akkumulátor-újrahasznosítás területén, csak a járműiparban, tavaly összeveszett egymással, és fizetési problémáik is voltak. Az Andrada megvette a volt Orion épületét Sóskúton, ennek állapotát ez év március végén fényképekkel rögzítette a Sóskúti Civil Kör.  

Beszámolójuk szerint a cég területén nem tartják be az előírt felülvizsgálati, karbantartási, ellenőrzési kötelezettséget, nem rendelkeznek a villámvédelem és a villamos berendezések tűzvédelmi célú felülvizsgálatával és az épület ráadásul lyukas. Minderről értesítették a kormányhivatalt. A cég kérelmében szereplő technológiai leírást ugyebár nem ismerhetjük (vajon miért, ha nincs vele gond?), így csak bízhatunk benne, hogy

ez a darálógép nem fog felrobbanni, mint Szigetszentmiklóson, közel két éve.

Mi a tanulság az Andrada-ügyből? A Magyar Akkumulátor Szövetség (HUBA) ügyvezetője, Kaderják Péter rendszeresen azzal mentegeti a szabályszegő akkugyárakat és hatóságokat, hogy „ez egy tanulási folyamat”.  Bizony, a hatóságok azt tanulták és tanulják meg, hogyan legyenek egyre ügyesebbek a jogszabályok kijátszásában és a politikailag fontos akkugyárak felmentésében, működésük minden áron való segítésében.

Ezt eddig a dél-koreai akkugyárak esetében számtalanszor tapasztaltuk, minthogy a német autógyárakhoz hasonlóan a koreai cégvezetők is jóban vannak a kormányzattal. Köztudottak a hatóságok jogsértései a gyárak érdekében, hogy nincsenek veszélyességi zónák kijelölve, hogy nem volt stratégiai környezeti hatásvizsgálat az akkuipari fejlesztés eldöntésekor, hogy a versengés mámorában nem törődtek eléggé a munkaerő-, a víz- és az energiaszükséglet kérdésével.

A sóskúti engedély azért szintlépés, mert egyrészt egyszerre hatféle jogszabályt próbál megkerülni, másrészt cinikusan fittyet hány a helyiek kifejezett akaratára, az önkormányzat tiltó rendelkezéseire, harmadrészt pedig egy arra alkalmatlan épületben engedélyezi a működést. Ennyire gátlástalanul eddig még nem kedveztek akkuüzemnek.

Látszik, hogy a technológia, iparbiztonság és környezetvédelem helyett a jogászkodás lett a legfontosabb: furfangosan jogszerűvé tenni a visszásságokat.  Eközben megy tovább az álszent hivatalos mantra a „szigorú szabályokról”, „zárt rendszerről” és a jól működő magyar hatóságokról: „Igenis érdemes hinni a hatóságokban, mert a rendszer évtizedek óta jól működik… Az akkumulátoriparban nincs olyan speciális probléma, amit a jól működő magyar környezetvédelmi rendszer ma ne kezelne. Tény, hogy egy tanulási folyamat zajlik Európában csakúgy, mint nálunk, hiszen ez éppen egy EU-döntés alapján rohamosan fejlődő iparág. Ma már szigorúan kötelező az integrált környezetvédelmi engedély” – mondja a HUBA ügyvezetője.

A „jól működő” hatóságokkal még az is gond, hogy nincs elég szakember. 2010-ben még ezer felett volt a munkavédelmi felügyelők száma az országban (és nulla lítium-ion akkugyár), ma mindössze negyven ellenőr van és körülbelül negyven lítium-ion akkugyártással kapcsolatos üzem is. (Nem véletlen, hogy az álláshirdetésekben sok tűzvédelmi szakembert is keresnek.)

Debreceni tüntetés.

Reviczky Zsolt

A sóskúti ügy tanulsága az is, hogy ilyen alattomos módon elég nehéz lesz további akkumulátor-üzemet, vagy feldolgozót betelepíteni az országba. A lakosság a sorozatos problémákkal tisztában van, és nem bízik sem a hatóságokban, sem a kormányzatban. Hiszen Gödön látják a csatornákból feltörő habot, a mérgező tócsákat a földeken, a fekete port a tetőn, hallják a folyamatos zajt. (Mindezek ellen persze Tarnai Richárd főispán semmi érdemit nem tett, sőt elintézte, hogy a gyárnak a bírósági határozat ellenére se kelljen szüneteltetni tevékenységét).

Az emberek értesülnek a külföldi és hazai robbanásokról, tüzekről, érzik az illegálisan deponált akkuselejt bűzét. Mennyire „tanul” az a hatóság, amelyik 81. alkalommal (!) bünteti meg az akkuselejtet másfél éve illegálisan Abasáron hagyó vállalkozót és nézi, hogy nem történik semmi? (Pedig Skóciában a minap látványosan égtek a több hónapig tárolt használt akkumulátorok egy újrahasznosítóban.)

Egy tavaly év végi felmérés szerint a lakosság 69 százaléka ellenzi az akkugyárakat, de még a Fidesz-szavazók fele is. Az csak növeli az ellenállást, hogy a döntések leginkább az adott település kihagyásával, vagy ellenére történnek. Hiszen milyen is a magyar virtus a miniszterelnök szerint? „Nincs szükségünk arra, hogy más mondja meg nekünk, hogy mi hogyan éljünk. Ezt majd mi eldöntjük.” Pontosan így gondolják azok is, akik felépítettek maguknak egy házat, egzisztenciát, biogazdálkodást és most kapnak egy óriási gyárat, vagy akkudaráló üzemet a közelükbe, a megkérdezésük, beleegyezésük nélkül.

Az ilyen emberi gondok, a környezetszennyezések a milliárdos bevételekről álmodozó technohübrisz képviselőit nem érdeklik. Szerintük ezek apró problémák, majd megoldják a szakemberek. Ezzel csak az a gond, hogy a valóság szembejön: 1. alig vannak szakemberek, 2. akik vannak, nem akarják a felsőbb nyomással és a cégek lobbierejével szemben érvényesíteni a szabályokat, 3. a meglevő szakemberek sem tudnak vizet fakasztani és kezelni a több százezer tonna ismert és ismeretlen veszélyes vegyi anyag káros hatásait.

A bizalom elveszett, hiába ígéri akár egy csúcstechnológiájú, mondjuk kínai cég, hogy ő bizony szabálykövető lesz, nem csoda, hogy már ezt nem hiszik el az emberek. Könnyen lehet, hogy az inkorrekt és erőltetett akkusítás következményeként a lenézett lakossági ellenállás lesz a „bot a küllők között,” vagy a homok a gépezetben. Legalább nő az összefogás a társadalomban.