© AP

Eric Hagt: Erről legfeljebb találgatni lehet, hiszen az sem világos, ki döntött az ügyben. Szerintem az akció leginkább az öntörvényű amerikai védelmi politikára, az űrlétesítmények biztonságának fejlesztésére felszólító Rumsfeld bizottság 2001 januárjában közzétett jelentésére és a rakétavédelmi rendszer fejlesztésére adott válaszként értelmezhető. Peking kezdetben külpolitikai akciókkal próbálkozott, hogy lefékezze az amerikai űrprogramot: az elmúlt években űrfegyverkezési verseny megakadályozásáról szóló ENSZ-konferenciák fő szervezője és hangadója volt. Eközben azonban a hadügyi vezetés – mint látható – másfajta válaszra is felkészült. Nem tudni, hogy a diplomáciai és a katonai szárny között milyen fokú lehetett az együttműködés. Az sem kizárható, hogy az elmúlt öt évben a kulisszák mögött komoly csaták folytak. Mára mindenestre nyilvánvalóvá válhatott, hogy a megegyezésre vonatkozó kínai külpolitika csődött mondott: Amerika nem hajlandó lemondani rakétavédelmi programjáról és a világűrben egyeduralomra törekszik. Ebbe viszont Kína nem hajlandó beletörődni.

Hvg.hu: Szimbolikus vagy valós érdekből?

E. H.: A világűr-hasznosítás a nemzet hatalmának szimbóluma Kínában, valamint a kormányzó elitet egyedül legitimáló gazdasági növekedésé. Emellett hatalmas üzletet is jelent. Nem véletlen, hogy a 2005-ben végződött 10-ik ötéves terv időszakában Kína már vagy kéttucat műholdat állított pályára, a tavaly kezdődött 11-ikben közel 100-at tervez. Az űrkutatás a tudományos fejlődés motorja, de a televíziós és távközlési célra használt műholdak közvetlen kereskedelemi bevételt is hoznak, akárcsak a más nagyhatalmakénál olcsóbban működtetett, korábban például Venezuela és Nigéria által is használt rakétakilövő-állomások. Ehhez jön még az információs hadviselés, ami szintén leginkább űrtechnikán alapul. A kínai védelmi doktrína lényege: a hadseregnek készen kell állnia arra, hogy egy rövid ideig tartó katonai konfliktusban - az információs hadviselés eszközeire alapozva - győztesen kerüljön ki.

© AP

E. H.: Nem. Tajvan elnöke, Csen Suj-pian továbbra is az alkotmány módosításának szükségességéről beszél, márpedig Kínában gyanakodva figyelnek mindent, ami a tajvani függetlenség kikiáltásának lehetőségét villantja fel. A kínai félelmek azonban eltúlzottak. A műhold-lelövési akció mindenesetre ez ügyben is komoly figyelmeztetés Tajvannak.

Hvg.hu: Egy űrobjektum lelövése rendkívüli pontosságot igényel, állítólag igencsak meglepte az amerikai elemzőket, hogy Kínának ilyen fejlett technológiája van.

E. H.: Egyes vélemények szerint most kiderült, a kínai haditechnika 10 évvel előbbre tart, mint ezt korábban feltételezték róla. Igazság szerint azonban a most bemutatott technológia nem annyira szofisztikált, elvégre egy saját – radarok által könnyedén nyomon követhető, védelmi rendszer nélküli – műhold kilövéséről van szó. Azt, hogy Kínának ballisztikus rakétái vannak, már évtizedek óta tudjuk. Másfelől könnyen elképzelhető, hogy Peking nem fedte fel az összes kártyáját: ez nem a legfejlettebb technológia, amivel rendelkezik. Az akció sem agresszív erőfitogtatás volt – mint egyesek mondják – hanem inkább egy visszafogott figyelmeztetés.

Hvg.hu: Washington és Peking kapcsolata legutóbb 2001 áprilisában jutott fagypontra, amikor egy kínai vadászrepülőgép nekiütközött egy nemzetközi légtérből megfigyeléseket végző amerikai kémrepülőgépnek. Peking napokig nem engedett amerikai diplomatákat a kényszerleszállást végzett repülő személyzetéhez, a gépet pedig csak két hónappal később, szétszerelve engedte elszállíttatni. Nem lehet, hogy pár hónap alatt ez az ügy is múló epizóddá szürkül?

E. H.: A vadászrepülős história a mostanihoz képest jelentéktelen incidens volt. Kína most nemzeti üggyé nyilvánította az űrfegyverkezés kérdését, egyúttal deklarálta, nem engedi meg, hogy Amerika egyoldalú lépésekkel dominanciára tegyen szert az űrben. Peking akciójának persze sok értelme nincs, fegyverkísérletekkel nemigen lehet az ellenfelet tárgyalásokra bírni. Sokkal inkább valószínű, hogy az amerikai válasz a Bush-kormányzattól megszokott lesz: még több fenyegetés, még több erő felmutatása. Egyelőre legalábbis semmi jele annak, hogy Washington Peking nyomásának engedve feladja pozícióját, és űrprogramjáról tárgyalásokat kezdjen. Egyébként az amerikai baloldalt is felháborította a műhold lelövése, a keletkezett űrtörmelék vagy 200 szatellitre, de talán még a nemzetközi űrállomásra is veszélyt jelenthet. Ha Amerika válasza az űrprogram felgyorsítása lesz, akkor az láncreakciót indíthat be. Az amerikai rakétavédelmi program megfosztaná Pekinget nukleáris elrettentő erejétől. Az űrfegyverkezés a játékelméletben ismert „biztonsági dilemma” tipikus esete: az egyik fél nagyobb biztonsága automatikus a másikét csökkenti, így fegyverkezésre kényszeríti. Akár újabb hidegháborús korszak kezdődhet. A politikai és katonai viszony mélypontra kerülése mellett már csak a mindkét fél számára létfontosságú gazdasági kapcsolatok működnek normálisan. Ebben viszont nemigen várható a közeljövőben változás. Kereskedelmi szankciók bevezetéséhez Amerikának nincs jogalapja: 1985-ben az Egyesült Államok és a Szovjetunió is kilőtt már saját műholdat, s a múltban éppen Washington ellenállása miatt nem írtak alá efféle űrkísérleteket tiltó nemzetközi szerződéseket.

SCHWEITZER ANDRÁS