Egy életre elfelejtheti mindenki a görög válságot, a menekültáradatot és még azt is, hogy Brüsszel visszavonulót fújt az uborka görbületének meghatározásában: a britek kilépése még úgy is a legnagyobb pofont adta az integrációnak, hogy meglepetésnek aligha nevezhető. Igaz, a péntek reggeli reakciókból azért kiderült: a lelke mélyén mindenki arra számított, hogy a többség a szigetország bennmaradása mellett dönt.

Olyannyira, hogy az Európai Bizottságnak hivatalosan nem is volt B (értsd: Brexit) terve, de Donald Tusk, a tagállamokat tömörítő Európai Tanács elnökének az első reakciója is abban merült ki: a tények ismeretében informális EU-csúcsot hív össze a maradék 27 ország vezetőinek.

A radikálisnak enyhe túlzással sem nevezhető lépés értékét tovább csökkenti, hogy az uniós tagországok amúgy is tartanak kedd-szerdán egy csúcstalálkozót, aminek a fő témája eleve a brit népszavazás. Így legalább lesz miről beszélgetni.

Olyan ugyanis még soha nem történt az európai integráció bő hat évtizedes történetében, hogy egy tag a kilépésről döntött volna. Ennek megfelelően az EU még jogilag sem nagyon van rá felkészülve – bár az alapszerződés hét éve lehetővé teszi a távozás kérelmezését –, és persze a mechanizmusról is csak halvány elképzelései vannak a feleknek.

A nagy kérdés azonban mégiscsak az: mi lesz az Európai Unióval?

Szétesik?

A britek kilépése erősítheti az amúgy is erős passzban levő EU-ellenes erőket, ami dominóhatást válthat ki – pláne, ha már egyszer végre pontosan lefektetik a kilépés feltételeit. A rajtvonalnál állhatnak még egy páran, de valószínűleg nem a kilépést fontolgatják, hanem azt, hogyan szorongathatnák meg az EU-t némi előnyökért. (Ahogy azt tette David Cameron is, aki februárban olyan jogokat harcolt ki a többi országtól, mint hogy ne kelljen feltétlenül részt vennie az integráció erősítésében, vagy hogy korlátozhatja a többi EU-országból érkezők szociális jogait saját állampolgáraihoz képest.)

AFP / Anadolu Agency / Rui Vieira

Ezek az országok – köztük hazánk is – azért talán tisztában vannak azzal, hogy a britek mindig is különleges jogokat harcoltak ki maguknak az unión belül. Az egy dolog, hogy például nem vezették be az eurót, de nekik erre nincs is kötelezettségük – nem mintha a valóságban különösebb jelentősége lenne annak, hogy mondjuk a magyaroknak meg igen.

Vagyis az unió központi szervének tekinthető Európai Bizottságnak, de a tagállamokat tömörítő – végső soron a döntéseket meghozó – Tanácsnak is észnél kell lennie, ha szeretnék egyben tartani a szervezetet, vagy netán erősíteni az integrációt. Ez ugyanis nem csak ízlés kérdése. A valutaunió például folyamatos életveszélyben lesz, ha nem épül ki a bankunió, vagy egyes országai között tovább nő a gazdasági szakadék. Ha pedig a vám- és teljesen akadálymentes belső piac megbillen, akkor tényleg vége az egész projektnek – nem véletlen, hogy az EU-ellenes brit UKIP vezetője, Nigel Farage is jelezte: szeretnének az uniós piacon maradni a kilépést követően is.

Kilép Magyarország?

Orbán Viktor nagy szövetségesét veszíti el David Cameron távozásával – más kérdés, hogy ez leginkább a politikai kommunikációjuk hasonlóságában merült ki, az EU-hoz való viszonyulásukban nem feltétlenül. És nem csak azért, mert a britek az uniós költségvetés nettó befizetői, mi pedig az egyik fő kedvezményezettjei vagyunk. Azért is, mert a brittel ellentétben

a magyar gazdaság egész egyszerűen összeomlana, ha felmerülne a kilépés terve.

Nem csak a bizalmat elvesztő német befektetők vehetnék a sátorfájukat és költöztetnének el innen cégeket, hanem azok a távol-keletiek is, akiket az EU-tagságból eredő előnyök (főleg a vámmentes kereskedelem) vonz ide.

Az elhatárolódás jele lehetett a magyar kormány Daily Mailben megjelent hirdetése is: Orbán Viktor egyértelműen jelezte a külvilág felé is, ő Európa pártján áll.

Megy a kukába az euró?

A britek ugyan nem tagjai az euróövezetnek, ám a kilépésük mégis negatívan hathat az euró megítélésére, főleg az európai integráció jövőjével kapcsolatos bizonytalanságok miatt. Ez a népszavazás utáni első reakciókon is látszott: a reggeli kereskedésben nem csak a font zuhant, de a dollárhoz képest az euró árfolyama is esett.

Fülöp Máté

Hosszabb távon a vesztes azonban nem a közös európai pénz lehet, hanem Nagy-Britannia. Ma ugyanis az eurókereskedelem 35-40 százaléka a londoni pénzügyi központban zajlik. Ám azt a főbb nyugat-európai tőzsdéket tömörítő Euronext elnöke, Stéphane Boujnah néhány napja a Financial Timesnak nyilatkozva is világossá tette: ha a britek otthagyják a belső piacot, ez nem folytatódhat.

A váltás a bankok távozásával, így akár több tízezer fős költözéssel járhat, a célpontok között emlegetik Frankfurtot, de Párizst vagy Dublint is. Ezért fontos, hogy a britek végül milyen megállapodást kötnek az EU-val – elképzelhető, hogy azok a tagországok, amelyek nyernének a költözéssel, bekeményítenek Londonnal szemben.

Beszántják Schengent?

A brit szigetek az ellenőrzés nélküli határátlépést biztosító schengeni rendszernek sem a tagjai, így a Brexit-pártiak Európából érkező menekülthordákkal való riogatásának sem volt sok értelme – legfeljebb az EU-ból tudják majd visszafogni a legális bevándorlást. A kilépéssel tovább szigorodhat a határellenőrzés, de nem feltétlenül. Az európai határőrizeti rendszer ugyanis nem vág egybe az EU-val: Schengenbe tartozik több nem EU-tag is, miközben több tagállam nem része.

Schengent nem is igazán a Brexit tenné tönkre, inkább az, ha a britek kilépése a kölcsönös bizalom további gyengülését idézi elő. Erre pedig jó esély van, és nyilván az sem segít, hogy a tavaly tetőzött menekültválság miatt több tagország is lezárta a határait, sőt azt is lehetővé tették, hogy ezt különösebb indoklás nélkül is meglépjék a jövőben.

Jön a kétsebességes Európa? Vagy szimplán német gyarmat leszünk?

A kétsebességes Európával való riogatás pont annyira semmitmondó közhely, amennyire az eltérő integráció évtizedek óta szerves része az uniónak. Az utóbbi időben azonban szinonimájává válik a „brit típusú” EU-tagságnak: vagyis hogy mindenki azt szeretné felvállalni a tagságból, ami neki jól esik, és az integráció (értsd: a kötelezettségek) más elemeit pedig elfelejtik. Az euró ma is ilyen, hiszen újabb országok főleg azért nem lépnek a valutaunióba, mert így például az árfolyam-különbözet a helyi exportőrök hasznára válhat.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne rendeződnének át az erőviszonyok az EU-ban a britek kilépése után. Már csak azért is, mert egy kemény tárgyalópartner esik ki a játékból – persze az EU-csúcsok biztosan unalmasabbak lesznek, ha nem az aktuális brit miniszterelnök erős beszólásával indulnak, mint az elmúlt évtizedekben.

AFP / John Thys

Ez több területen gyorsíthatja is a döntéshozatalt, bár kérdés, hogy milyen irányban. A britek nagy ellenzői voltak a támogatások fenntartásának, legyen szó akár az agrárpénzekről, akár a felzárkóztatási forrásokról. Ami az előbbit illeti, elképzelhető, hogy a közös agrárpolitika régóta ígért átfogó reformja továbbra is elmarad, a strukturális támogatásoknál viszont az is lehetséges, hogy nélkülük is leépítik a forrásokat. Például azért, mert hiányozni fog a britek befizetése a kasszából.

A németek befolyása viszont tovább erősödhet – elméletben a francia-német tandem erősödéséről kellene beszélni, ám aligha túlzás azt állítani, hogy a kettősből már amúgy is régen Angela Merkel és kormánya maradt a húzó/fegyelmező erő az unión belül. És ebben François Hollande francia államfőnél sokkal jobb partnernek bizonyult David Cameron, legyen szó a költségvetési fegyelemről vagy akár a szabadpiacról. Nem véletlen, hogy a Deutsche Welle néhány napja már ezzel a címmel vezette fel elemzését: A németek félelme az egyedül maradástól.

Ebben persze az is szerepet játszhat, hogy  a britek kilépésével újabb közhely válik igazabbá: a szegény országoknak juttatott uniós támogatásokat a német adófizetőktől vonják el. És ha a német ipar és a német fogyasztás erősítése adja a legstabilabb erőt az európai gazdaságnak, Merkel és pénzügyminisztere, Wolfgang Schäuble még erőteljesebben tudja hangoztatni a szigor fontosságát.

Összeomlik az európai gazdaság?

A britek a világ gazdaságának 3,9 százalékát, míg az uniós kibocsátás nagyjából tizedét adják. Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet kutatója szerint ez számottevő, de az EU nélkülük is gazdasági nagyhatalom marad. Annál is inkább, mivel rövid távon a visszaesés inkább a briteket fenyegeti. Azzal azonban számolni kell, hogy ez továbbgyűrűzhet Európa többi része, így Magyarország felé is.

Nem csak az árfolyamok gyengülése vagy a részvénypiacok esése fenyeget, de az is, hogy az európai piac elvesztése vagy a City leépülése miatt recesszióba süllyedő országban csökken a fogyasztás. Így pedig csökken a kereslet az európai áruk iránt is, és

meglehet, hogy kevesebb brit turista segíti majd a görög gazdaságot vagy a hetedik kerületi kocsmákat.

Azt, hogy ez a válság mennyire lesz mély, felelősséggel képtelenség megjósolni – a prognózisok épp ezért sokfélék, a GDP néhány tized százalékától 1-2 százalékig terjednek. Ez nagyban függ majd attól, az átmenet mennyire lesz sima, milyen hamar igyekszik a brit kormány és az EU eloszlatni olyan bizonytalanságokat, mint hogy kivetnek-e vámot a szigetországból érkező termékekre vagy hogy milyen jogosultságokat kap az EU-n kívüli City.

Ami Magyarországot illeti, a Nemzetgazdasági Minisztérium a GDP 0,3-0,4 százalékára teszi a negatív hatás mértékét, elemzőik is elsősorban a pénzpiacokon várható turbulenciákkal és a külkereskedelem visszaesésével magyarázzák a csökkenést.