Jeruzsálem belvárosában nem csak siratófalat őrzik gépfegyveres őrök: a kacskaringós, az óvárosba vezető egyik többsávos úton azonban nem az izraeli haderő fegyveresei, hanem zsoldosok védenek egy ötszintes épületet. Ez a Bizmax Innovation Center bázisa. Az épület portáján két újabb gépfegyveres őr grasszál, belépés csak az ujjlenyomat leolvasása után – vagy külön engedéllyel, meghívásra lehet.

Nem titkosszolgálati központról, vagy zsinagógáról van pedig szó, a Bizmax mással érdemelte ki a kiemelt védelmet: alapítói a haredi ultraortodox zsidó közösségnek hozták létre a központot Jeruzsálemben – ez pedig a palesztin határ közelsége miatt bőven elég ok a folyamatos fegyveres őrizetre.

Zsidó férfi sétál a siratófalnál Jeruzsálemben

Kacskovics Mihály Béla

A Bizmax csupán egy irodakomplexum Jeruzsálem közepén, aminek alapítói azt a célt szánták, hogy az ultraortodox közösségekből érkező vállalkozásoknak, startupoknak otthont adjon. Olyan otthont, amely egyszerre fogadja be az érkező vállalkozót és képzi őt tovább, ad neki kapcsolati hálót. Ahhoz, hogy értsük, miért kiemelten fontos a központ, érdemes megérteni az ultraortodox zsidók hátterét.

Vallási kérdésből gazdasági kérdés

Bár Izrael nagyon erős vallási alapokon nyugszik, a lakosságnak mégis csupán húsz százaléka vallja magát a mózesi értelemben zsidónak: ők azok, akik minden Bibliai tanítást szó szerint értelmeznek, hitük szerint csak a vallási alapokon működő zsidó társadalom visz közelebb a megváltó eljöveteléhez, a zsidók szuverenitása – és ezzel együtt a valódi Izrael megalapítása – pedig csupán a megváltó eljövetele után érhető el. Ez a társadalmi csoport azonban korántsem homogén, többféleképpen értelmezik az ószövetségi tanításokat, azonban rengeteg közös pontjuk van: ilyen, hogy szigorúan tartják a vallási előírásokat, saját negyedekben, közösségekben élnek, saját iskolákat működtetnek, a férfi és női szerepeket nagyon szigorúan választják el.

Életvitelük azonban nagyon nehezen egyeztethető össze a demokrácia alapelveivel: tekintélyelvű közösségekben élik a mindennapjaikat, a vallás és az állam közötti határvonalat pedig nem hajlandók elismerni. Ha csak egy hangos kisebbségről lenne szó, mindez nem lenne probléma Izraelben. De csak a haredik Izrael lakosságának 12 százalékát teszik ki, egyes becslések szerint pedig ez a szám 2065-re akár a 32 százalékot is elérheti, mivel szinte minden ultraortodox családban nyolc, tíz, vagy akár tizenkét gyerek születik.

Ultraortodox zsidó férfiak imádkoznak aratás idején.

MTI / EPA / Abir Szultan

Mi a probléma az életvitelükkel? A férfiak fele egyáltalán nem dolgozik, rájuk nem vonatkozik a kötelező sorkatonai szolgálat sem. Idejük nagy részét a zsinagógában töltik a vallásuk értelmezésével, miközben a nők között sokkal nagyobb, 78 százalékos a munkát vállalók aránya. Így viszont érthető az izraeli jegybank azon aggodalma, hogy az ultraortodox népesség növekedése komoly kockázatot jelent az izraeli gazdaságra.

A ultraortodoxok Izraelnek nem csupán gazdaságilag, de politikailag is megoldandó kérdést jelentenek, lévén egyre többen vannak azok, akik úgy szavazhatnak, hogy valójában a társadalom működésében tevékeny részt nem hajlandók vállalni. Ezen a helyzeten próbál úgy oldani valamelyest a Bizmax, hogy megpróbálja integrálni az ultraortodoxokat a munkaerőpiacra.

Ezzel pedig – a szervezet vezetőinek elmondása szerint – két legyet is ütnek egy csapásra: egyrészt munkára ösztönzik a férfiakat, másrészt elejét veszik a radikalizálódásuknak.

Izrael politikai palettája rendkívül színes, a zsidó szélsőséges, jellemzően ultraortodox vallási alapon nyugvó pártokat pedig – miután korrupciós ügyei miatt a liberális pártoknak már vállalhatatlan volt – Benjamin Netanjahu 2022-es újbóli hatalomra kerülésekor beemelte a hatalomba. A Bizmax nem ezeknek a pártoknak a vitorláiból próbálja kifogni a szelet, csupán alternatívát akar kínálni a munka világának megmutatásával a haredi fiataloknak.

De miért probléma a túltolt cionizmus? Azért, mert van egy pont, ahol egyszerű rasszizmusba csap át, annak pedig az Izraelben élő kisebbségek, valamint az izraeli demokrácia látja hosszú távon kárát.

Két szék között

32 apró falu húzódik meg a Negev-sivatagban, közülük kilenc nagyobb – ezt a kilencet ismeri el Izrael. A beduinok 23 másik aprócska falujában se víz, se áram, se közbiztonság – semmi nincs. A falvak lakói magukat mégsem nomádokként fogják fel – bár elmondásuk szerint ha valahol összetűzésük támad a helyi lakossággal, gyorsan készek továbbállni. Ezek a falvak leginkább menekülttáborokra emlékeztetik az arra tévedőt: a sivatagban, a palesztin határtól néhány kilométerre felhúzott, fehér ideiglenes házak kupacai hirdetik, hogy élnek ott emberek.

Beduinok tábora Jeruzsálem közelében.

AFP / NurPhoto / Artur Widak

Az elismert falvakban valamivel jobb a helyzet: a közművekhez hozzá lehet jutni, bár internet még ott is csak elvétve van. „Csak annyit szeretnénk, hogy minket is teljes értékű polgárként kezeljenek” – magyarázza már az egyik elismert faluban, Lahavban a beduinokat felkaroló Desert Stars civil szervezet egyik vezetője. Faiz Abu Sehban szerint legnagyobb problémájuk, az elszigeteltség arab származásukból fakad: a zsidók ellenségesen viselkednek velük szemben, az arabok egy része pedig kollaboránsként tekint rájuk, hiszen letelepedtek Izraelben, nem viselnek háborút ellenük.

A beduinok a 21. században nem tartoznak valójában sehova, nincs hová menniük, az izraeli társadalom és politika pedig nem tud velük mit kezdeni.

Miért? Az izraeli kormány legnagyobb vitája a beduinokkal azon földek miatt van, ahol a beduinok élnek, azt ugyanis közel képtelenség meghatározni, hogy ezek a földek pontosan kinek a tulajdonában vannak. Amíg viszont ezt a kérdést nem tudják tisztázni a mindenkori hatalommal, közműrendszerről és a településeik elismeréséről csupán álmodhatnak az említett falvak. Évente megbukó, vagy egyenesen szélsőséges, az arab kisebbségekkel szemben fellépő kormányokkal viszont a tárgyalás nehéz, vagy egyenesen lehetetlen – magyarázza Abu Sehban, aki szerint Netanjahu megválasztása előtt helyzetük megoldásában reménykedtek, azóta viszont látják, hogy a régi-új miniszterelnök a zsidóknak is komoly problémát jelent – se idejük, se energiájuk nincs 240 ezer ember bajának megoldására.

AFP / Hazem Bader

Vagyis magukra maradtak. A helyzet – Lahavot, a Desert Stars központját végigjárva, beszélgetve – mégsem tűnik teljesen reménytelennek. „Ezek a gyermekek falvai” – mondta Abu Sehban a központi faluból látható néhány apró településre mutatva. Szavait pedig már egy 22 éves beduin nő támasztja alá: Shireen családjában a harmadik legidősebb gyerekként nőtt fel, azonban azt már maga sem tudja, hogy pontosan hány testvére van: vagy 13, vagy 14, nem biztos benne. A civil szervezet pedig pont a fiatalokra koncentrál.

Tervük hosszú távon egy iskola felhúzása – ahhoz azonban pénz kell. Amíg az nincs, addig a már meglévő intézményekben kezdik meg a gyerekek integrációját az izraeli társadalomba. Mivel ők arabul beszélnek, az alsóbb osztályokban hébert tanítanak nekik, majd jöhet az angol. A problémát – ahogy az ultraortodoxoknál – legfőképpen az jelenti, hogy a tradíciók miatt a legtöbben nagyon fiatalon alapítanak családot, ettől a ponttól kezdve pedig a továbbtanulás már nem foglalkoztatja őket.

Továbbtanulás mint példa

Shireen azon 23 falu egyikéből jön, amit az állam nem ismer el. Ő az első nem csupán testvérei, de a falu lakosai közül is, aki egyetemre jár. Testvérei legtöbbje már megállapodott: férjük, feleségük, gyermekeik vannak, a család elmondása szerint rá is ferde szemmel néz, hogy ő nem így tett. Nem volt egyszerű dolga: elmondása szerint évekig könyörgött apjának, amíg az beadta a derekát, és így most a Ben-Gurion Egyetemen tanulhat Be’er Shevában. A Desert Stars pedig őt és a hozzá hasonlóan továbbtanulókat próbálja példaként állítani a fiatalok elé.

A 23 éves Shiereen (jobbra) és a Desert Stars egyik segítője.

Kacskovics Mihály Béla

„Olyanok vagyunk, mint Európában a cigányság” – magyarázza már egy másik, a programban szintén résztvevő beduin fiú a kisebbség elmaradottságára, kirekesztettségére utalva. Helyzetük megoldásához politikai szinten stabilitásra, szolidaritásra (és rengeteg pénzre) lenne szükség – ám ebből nem látnak semmit a kormányválságok sora miatt. Az állam jelenleg ugyanazzal segít rajtuk, mint az ultraortodoxokon: a civilszervezeteket hagyja működni. De valós segítséget ezen felül nem ad – hiába volna elemi gazdasági érdeke a lemaradó társadalmi rétegek felzárkóztatása.

A cikk a Europe Israel Press Association (EIPA) és a European Jewis Association (EJA) márciusi sajtóútján készült.