Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Tóta W.: A féltudású magyar elitváltás

Bármikor, öt perc alatt fel tudtam húzni magam az LMP-n; kezdve a zöldkommunista alapvetésektől az olyan konkrét ökoszociális kártételeken, mint a plázastop felvetése. De halottról jót vagy semmit. A haszna éppen a halálában van, a bukás tanulságában.

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Tóta W.: Mit kíván a Magyarország Betéti Társaság?

Százezer cég mulasztotta el a kamarai regisztrációt, és vele az 5000 forintos hozzájárulás befizetését, ami örvendetesen nagy szám. Százezer vállalkozást már kicsit vadbarom dolog lenne emiatt törölni, úgyhogy most az lesz, hogy írnak emlékeztető levelet. Epekedve várom, és lenne néhány tanácsom is.

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Tóta W. Árpád: Jó ember kerestetik

Vannak ezek a reményteli pillanatok, amikre úgy tekintünk, mint apa a kisgyermekére, aki először próbál felállni, de még visszacsüccsen. Amikor elhangzik valami vállalhatatlan, mélysötét bunkóság, és a pártból hangok hallatszanak, arcok formálódnak a nyúlós tésztából, emberré válnak egy-egy percre, és kiszakad belőlük a sóhaj, hogy ők nem ilyenek.

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Tóta W.: Wake the fuck up!

Van egy elhibázott válasz. Egy generáció derékhada tudja le annyival, hogy őt nem érdekli a politika. Sok hangon szólal meg ez a közöny, és sok rétege van. De mind ugyanoda vezet: a strucchoz és az ő politikájához.

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Csak a jók mennek el

Most pedig lássuk színről színre, mire is jó egy nemzeti-keresztény kormány. Mindkét eposzi jelzője maradéktalanul érvényesül a tanmesében, és mindkettő tökéletes kudarc.

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Tóta W.: Nem kell ide forradalom

Nem egészséges rajongani a forradalmakért. De ha már ünnepeljük, akkor szomorú ezt úgy tenni, hogy felcicomázzuk magunkat a külsőségeivel meg a szlogenekkel, és máris mind pesti srácnak érezhetjük magunkat, anélkül, hogy elgondolkodnánk legalább azon, hogy gyerekkatonának lenni nem valami fényes pálya, harcba küldeni őket pedig háborús bűn. Ennél azért tanulságosabb is lehetne ez a zaklatott, rendre kellemetlen hangulatú ünnep.

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Tóta W.: Az ilyenek élete

Valamikor még azt képzeltem, hogy Orbán Viktor mögött gondolkodó, gondosan méricskélő hátország áll. Hogy ezek valamiféle stratégiát, legalább kommunikációs terveket készítenek, amelyekből a pártelnök aztán térfogatnövelővel és állományjavítóval süti ki azokat a szomorú hülyeségeket, amiket mondani szokott.

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Tóta W.: Dubajozás Bakuban

Idén januárban meglehetős tömeg vonult végig Budapest belvárosán azzal a céllal, hogy megmutassa a világnak: nem leszünk gyarmat. A szervezett aktivistákon és a rajongókon kívül bizonyára ott masírozott rengeteg jó szándékú, naiv magyar. Ma ők is felismerhetik, hová vezetett a nagy fene szuverenitás, és hogyan lehet pénzt szerezni, ha az IMF-é büdös.

1
9 10 11 12 13 14 15
A Lindt a vámok miatt mostantól Amerika helyett Európából visz csokit Kanadába

A Lindt a vámok miatt mostantól Amerika helyett Európából visz csokit Kanadába

Emberi koponyát találtak Nagyéren

Emberi koponyát találtak Nagyéren

Demeter elismeri, hogy nem érzi sikeresnek a közgyűjteményi központ eddigi működését

Demeter elismeri, hogy nem érzi sikeresnek a közgyűjteményi központ eddigi működését

Hogyan adtam le 20 kilót egyszerű sétálással ingyen, Ozempic nélkül?

Hogyan adtam le 20 kilót egyszerű sétálással ingyen, Ozempic nélkül?

Lukasenka beszállna a ritkaföldfém-bizniszbe, és kiadta a parancsot: Ásnunk kell

Lukasenka beszállna a ritkaföldfém-bizniszbe, és kiadta a parancsot: Ásnunk kell

Tartsanak házkutatást Mészáros Lőrinc cégeinél is – javasolta kihallgatásán a letartóztatásban lévő óbudai polgármester

Tartsanak házkutatást Mészáros Lőrinc cégeinél is – javasolta kihallgatásán a letartóztatásban lévő óbudai polgármester

Mekkora tragédiát jelent Ukrajna számára az amerikai támogatás felfüggesztése?

Mekkora tragédiát jelent Ukrajna számára az amerikai támogatás felfüggesztése?

Hibáztak a Gene Hackman halála ügyében nyomozó rendőrök, egy másik kutyát azonosítottak a házban

Hibáztak a Gene Hackman halála ügyében nyomozó rendőrök, egy másik kutyát azonosítottak a házban

Szijjártó szerint az amerikai külügyminiszter "nyitottságáról biztosította" Rogán szankciós listáról való törlésével kapcsolatban

Szijjártó szerint az amerikai külügyminiszter "nyitottságáról biztosította" Rogán szankciós listáról való törlésével kapcsolatban

A címlapról ajánljuk