A naptevékenység átlagosan 11 éves periódusokban változik, ám vannak hosszabb ciklusok is, s e miatt kialakulhatnak olyan időszakok, amelyeket a tudósok „nagy napfolttevékenységi minimumnak” neveznek. Ilyen időszakot élünk át most, s az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA tudósai emlékeztetnek arra, hogy ilyen legutóbb 1650–1715 között történt. Ez az időszak volt az úgynevezett „kis jégkorszak”, amikor a naptevékenység visszaesése és a légkörbe került nagy mennyiségű vulkanikus por miatt az északi féltekén évtizedek át az átlagosnál jóval hidegebb volt a klíma.

A „kis jégkorszak” azonban most nem ismétlődik meg, s ennek hátterében valószínűleg a klímaváltozás áll. „Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása által okozott felmelegedés hatszor nagyobb, mint az esetleg elhúzódó naptevékenység-csökkenésnek betudható hűtőhatás. Ha ez akár száz évig tartana, akkor is emelkedne a bolygó átlaghőmérséklete. Bár sok tényező befolyásolja a hőmérsékletet, a legfontosabb a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó szén-dioxid” – idézte a NASA közleményét a CNN.

A naptevékenység mostani visszaesése – ez a napfoltok és felszíni kitörések számának a jelentős csökkenésével jár – nem okoz meglepetést, hiszen a 11 éves alapciklusnak megfelelően a legtöbb napfoltot 2014-ben észlelték, s a mélypont 2019 végére esett.  Az átlagosan 11 éves ciklust figyelembe véve a következő csúcs 2024-ben lesz. A tudósok szerint egyébként már a 2014-es maximum is eléggé gyengére sikeredett, jóval kevesebb napfolt volt, mint a korábbi csúcsok idején.

A NASA arra is figyelmeztetett, hogy központi csillagunk aktivitásának visszaesése miatt a kozmikus háttérsugárzás nagyobb hatással lehet a Földre. „A minimumok idején meggyengül a Nap mágneses tere és e miatt a bolygókat könnyebben eléri a távoli világűrben bekövetkezett robbanásokat kísérő sugárzás” – hangsúlyozta a NASA, amely szerint a sugárzási szint megemelkedése elsősorban a Föld körüli pályán tartózkodó űrhajósok számára jelenthet veszélyt.

Közben már a Nap közelében jár a Parker nevű szonda, amely máris megállapította, hogy még a naptevékenység minimumának környékén is a korábban gondoltnál sokkal több részecskét bocsát ki a csillag. A Parker hétévesre tervezett küldetése során 21-szer járja körül a Napot, s 2024-ben 6,2 millió kilométerre közelíti meg az égitestet, azaz közelebb lesz hozzá, mint a Naprendszer legbelső bolygója, a Merkúr.