Éppen egy ezereurós ingre tesznek jelölést, amikor megérkezem a Bródy Sándor utcai Tichy Tisztítószalonba. 1930 óta működnek, sokgenerációs családi vállalkozásról beszélhetünk, a Múzeumkerttől nem messze működő tisztítónak pedig 1953 óta ad helyet a mostani üzlethelyiség. (A Tichy tisztítódinasztia kalandos történetét néhány éve írtuk meg.) 

„Gyönyörűség, ez volt az életünk. De nem sajnálnám az üzletet" - egy makulátlan tisztítós dinasztia a belvárosból

A háborúban zsidókat bújtattak, 56-ban a Rádió ostromát az üzletbe zárva vészelték át a Bródy Sándor utcai tisztítósok. Tichyék kalandos sorsú családi vállalkozásában már a negyedik generáció készül arra, hogy átvegye az üzletet.

Egy valóságos szociológiai tanulmány, kiről mit mond el a ruhája, amit behoz hozzánk

– mondja Tichy Ildikó, az egyik üzletvezető. „Ugyanazt látjuk egy jó minőségű, márkás ruhadarabnál és egy olcsóbbnál is: van, aki nagyon elhasználja, és van, aki egy pici pöttyel is elhozza. Abszolút emberfüggő. Aki pedáns, az a két öltönyét is mindig rendben tartja, ápoltatja” – mondja Tichy Andrea arról, jobban vigyázunk-e egy drágább ruhára.

Élet az üzletben

Reviczky Zsolt

Na de visszatérve a szociológiai tanulmányra és a ruháinkon lévő foltokra, Tichyék arról számoltak be, hogy míg a régi étolaj abszolút mumus a tisztítósok szemében, mert nagyon nehéz kiszedni, addig ma már az egészségtudatos életmód sem „makulátlan”: „Aki egészségesen étkezik, annak állandóan balzsamecetes meg olívaolajos a ruhája, mert salátázik” – hoznak fel egy példát. Az olívaolaj pedig – ahogy ők mondják – „betyáros tud lenni”: ha már keresztirányba elkezd futni a folt az anyag szálain, nehezen jön ki. Egy 1-3 napos folt még frissnek számít – a ruha pedig menthetőnek. De hasonlóan rémálomnak számít a kólafolt is, bár az nem az egészségtudatos étrend velejárója.

Ki és miért tisztíttat manapság?

Míg évtizedekkel korábban sokkal természetesebb volt, hogy aki megtehette, egy blézert, ruhát, kabátot tisztítóba vitt időközönként, ez változott. Az 1990-es évektől egyre inkább teret hódítottak a szintetikus alapanyagú, illetve kevert szálas textíliák, és bár a fenntartható divattal kapcsolatos közbeszéd hajlamos máglyára vetni a szintetikus szálakat, előnyük az, hogy könnyebben kezelhetők. Már csak a szálszerkezetből adódóan is nem szívják be a szennyeződéseket, amiket utána könnyebb, gyorsabb, egyszerűbb már otthoni körülmények között is tisztítani: egyszerűen bedobjuk a mosógépbe, és kész. Bár a szintetikus szálak gyártása továbbra is dübörög világszinten, Tichyék azt látják, igenis van egy réteg, amelyik elfordul ettől. „30 éve még tényleg műanyagvilág volt. De már azt tapasztaljuk, hogy tér vissza az, hogy fontos a minőség. Az öltöny is visszatért a divatba, egyre több egyetemista hozza be hozzánk is, a vizsgák előtt, hogy tisztítsuk ki nekik” – mondja Tichy Ildikó.

Legendás szakértelem

Reviczky Zsolt

Elmondásuk szerint a „felső pár ezren” és az ügyvédeken felül (akiknek a tisztítandó öltöny munkaruha) egyre több fiatal is jár már hozzájuk. Andrea hozzáteszi azt is – ugyancsak a fiatalabb réteggel kapcsolatban –, hogy abszolút tendencia, hogy ha már vásárolnak, akkor előszeretettel választanak ruhákat másodkézből, használt ruha-, illetve vintage üzletekben. „Nagyon szép, finom anyagú, jó minőségű ruhákat hoznak be mostanában, mert ezeket igenis csak tisztítani lehet. Egyre inkább látjuk, hogy terjed az a szemlélet: egy legyen valamiből, de az legyen szép, és inkább örök darabokat vesznek meg” – mondja.

„Egyre jellemzőbb, hogy a fiatalok előszedik a régi ruhákat. Egyfelől a nagymama blézerét, vagy éppen a békebeli darabokat” – teszi hozzá Tichy Ildikó. Egy ilyen esetben a leginkább az okoz gondot, ha piszkosan, foltosan tették el anno a ruhát, mert akkor az évtizedek alatt a szövetbe ivódott foltokat szintén szakmai kihívás eltüntetni. „Viszont egy ilyen esetben is nagyon beszédes, hogy ki milyen állapotban rakott el egy ruhát. Az igényesség mindenből látszik” – állítják. De a tisztítóba járó, fiatalabb réteg nem is csak a nagyi régi darabját viszik be, hanem az újakat is: „Van, aki az olcsó, de akkor is kedvenc és féltett ruhadarabjára akar minél jobban vigyázni.” Sokan visznek be olyan régi, féltve őrzött családi kincseket is, amiket már nem is tisztítani, hanem lényegében restaurálni kell, hogy rendbe hozzák, azonban Tichyék az ilyen trükköknek is a birtokában vannak.

Tervezői darabok esetében annál több a rizikófaktor, minél több(féle) díszítés van egy ruhadarabon, és minél többféle színből áll például az alapanyag mintája. Egy olyan pólót, amin például a nyakkörnél fémringlik és fémapplikációk díszítik az anyagot, a „rettegés fokaként” jellemeznek, mert a fémalkatrészek leeshetnek, megkophatnak, foghatnak és bele is akadhatnak az anyagba. Számos hazai, illetve külföldi, neves, tervezői darabbal is őket keresik fel, ha tisztításra van szükség, a szakértelmük, odafigyelésük ugyanis talán nem túlzás azt állítani, hogy legendás. „A tervezői daraboknál sajnos sokszor belefutunk, hogy az egyik alkatrész fekete, de a másik fehér, és csak egyben lehet tisztítani. És ma már minden anyagot Kínában festenek. De van, hogy egy kabáton belül van nyomott, meg egyszínű selyem és bőr. Holott teljesen külön kellene ezeket tisztítani” – sóhajtanak, azonban hozzáteszik: mindig megoldják. A benyomásunk pedig az, hogy határozottan élvezik is ezeket a kihívásokat. Megoldják azt is, ha mások hibáznak: a hozzájuk bevitt ruhadarabok egy része már megjárt másik tisztítót, azonban ott vagy nem jártak sikerrel, vagy éppen egy helytelen kezelés jól látható nyomait igyekeznek eltüntetni. Ilyen például, ha egy sötét, kötött pulóvernek világos, fehér a passzéja: egy gondatlan tisztítás során a fehér rész beszíneződhet.

Reviczky Zsolt

Nem feltétlenül iránymutató a textilkresz sem

Az, hogy egy ruhadarabot hogyan, mekkora hőfokon moshatunk, vasalhatunk, illetve hogyan tisztíthatunk, a bal oldalt, alul, belül bevarrt címke és az ezen szereplő ábrák jelzik. Ez az úgynevezett textilkresz. Ezt sokan kivágják, mert zavaró lehet viselés közben, azonban nagyon fontos információkat rejt. A tisztításra a kör vonatkozik: ha ez át van húzva, az adott darab nem tisztítható. A W a nedves tisztítást megengedő szimbólum. A körben lévő P azt jelenti, a darabot tetraklór-etilénnel tisztíttathatjuk, az F a kőolajos vegyszerre, az A pedig arra utal, hogy bármilyen vegyszerrel kezelhető az adott ruha.

Tichyék szerint azonban ezek nem mindig jelentenek kiindulási pontot. Számtalanszor tapasztalták már, hogy teljesen mást kommunikált a címke, mint amit kívánt a ruha. Így az, hogy egy egy kezelés során nem megy tönkre valami, amiben semmiben iránymutatás nincs, csak az ő több évtizedes tapasztalatukon és szaktudásukon múlik. De ha mutat is valamit a textilkresz, van, hogy mérlegelnek, aztán inkább nem veszik figyelembe, és a saját tapasztalatukra hagyatkoznak.

Egy ruhadarab esetében ráadásul olyan körülmények is nagyon befolyásolhatják a tisztítást, amelyek külsőek és nincsenek „ráírva”: „Egy szőrmebundánál például döntő szempont, hogy hol tárolták: melegen vagy hidegen. Melegen hajlamos kiszáradni a bőr, és meg is repedezhet, láthatatlanul” – magyarázza Tichy Ildikó. Andrea szerint gondot az jelent, ha vízbe kell tenni valamit: a selyem és gyapjú darabokra gyakran ráírják, hogy mosható, pedig „löttyednek” vízzel érintkezve, és könnyen tönkremennek, ha erre adnánk a fejünket. És miért ne hinnénk laikusként a címkéknek?

Tichyék eddigi tapasztalatai szerint a mosási hőfok is olyan, ami kapcsán hibás információkat tartalmaz gyakran a címke. Bár egyre több kímélő, drága és bio mosószer van a piacon, arra figyelmeztetnek, hogy a mosókapszulákkal is tönkretehetünk egy ruhát. „A bio mosószerek is vagy keményítenek, vagy puhítanak vagy foltot képeznek. Egy selyem darabot simán tönkretesznek” – intenek óvatosságra.

Arra a kérdésünkre, hogy megjelenik-e a környezetvédelem, a vegyi anyagok száműzése a tisztításban a vendégeknél, határozott igen a válaszuk. „Sokan nem fogadják el például a nejlonzacskót, vagy a vállfát” – mondanak egy példát, a hulladékmentesség miként ölt testet a ruhatisztítók esetében. A Tichynél száraz vegytisztítással dolgoznak, így a víztakarékosság nem olyan erős szempont, hisz alapból kevés vizet használnak fel. „Az impregnálás során már rákérdeznek, hogy ez veszélyes-e” – hoz fel még egy példát Tichy Ildikó. (Az impregnálás az, amikor egy anyagot egy másikkal átitatunk, hogy megváltozzon valamilyen tulajdonsága, ebben a divatiparban leggyakrabban a víztaszító kikészítést jelenti – a szerk.)

A legfőbb azonban szerintük nem is az, milyen anyagokkal dolgoznak, hanem az óvatosság és az odafigyelés. Tapasztalataik alapján a fiatalabb és középkorú klienseik esetében merül fel a környezettudatosság és a fenntarthatóság. „Van, aki például mindig vissza is hozza azt a zacskót, amibe csomagoljuk a már kitisztított ruhát. Becsomagolni pedig be kell, mert az védi a ruhát. Volt már, hogy valaki visszautasította a műanyag csomagolást, aztán az ajtón kilépve végig is húzta a frissen tisztított ruhát egy autó oldalán. Jött is vissza” – mondja Ildikó. Visszaemlékszik arra is, hogy az 1970-es években még selyempapírba csomagolták be a tisztított ruhákat. „De a papír meg fakitermeléssel jár. És a biológiai úton lebomló csomagolásokkal meg az a baj, hogy nem olyan könnyű újrahasznosítani” – mondja Ildikó, milyen dilemmákba ütköznek.

Reviczky Zsolt

Zöldülő (?) tisztítók

A hagyományos vegytisztítás lényege, hogy a vegytisztító berendezés víz helyett perklóretilént használ, ebben az oldószerben tisztítják a ruhát. Mivel egy erős kemikáliáról beszélünk, ami mérgező, csak körültekintéssel lehet végezni. Ugyan a vegytisztító berendezések zárt rendszerben működnek, így nem beszélhetünk arról, hogy ez azután a csatornákban kötne ki, a veszélyesség miatt több országban betiltották már, a berendezések cseréjét pedig államilag támogatták. Több országban egymás mellett működik a két technológia: a biotisztítás és a vegyi. Tichyék vegytisztítással dolgoznak, Magyarországon nem támogatták a technológiai cserét.

Arról azonban hiába kérdezem őket, pontosan milyen elven is működik a mostanában egyre inkább hirdetett biotisztítás, ahol csak természetes anyagokkal dolgoznak a tisztítósok, mert több információt nehéz erről találni: „Nem mondják meg, mi az az összetevő, ami tisztító hatással rendelkezik. Nagyon homályos, hogy vízalapú tisztításról beszélünk, amit meg már minden ruha esetében nem lehet alkalmazni, vagy csak rámondják, hogy bio, aztán csak valamilyen vegyszerrel dolgoznak” – mondják.

Reviczky Zsolt

A vízalapú tisztítást mint új technológiát nekik is ajánlották, de Tichyék óvatosak: egy új technológia mindig kockázatos lehet (és ugye selymet és gyapjút nem is lenne szabad mosni, ne feledjük): „Nagyon szelektálni kell, mi mehet vízbe, és mi nem” – figyelmeztetnek. Ez a módszer az USA-ban már elterjedtebb, de meglátásuk szerint még elég labilis alapokon áll Európában. Azt elismerik, hogy az általuk használt perklóretilén nem veszélytelen, de minden lehetséges óvintézkedést megtesznek, hogy ne maradjon a ruhadarabokban egészséget veszélyeztető anyag. „Volt olyan tisztító technológia, az ún. KWL, ami kíméletes lett volna és hatékony, azonban nem engedték itthon a használatát” – mondja Ildikó arra vonatkozóan, hogy a jogszabályi háttér is meghatározza, mivel dolgozhatnak a tisztítósok. Arról szó sincs, hogy ne lennének nyitottak az újdonságokra, mert elmondásuk szerint is folyamatosan keresik a legújabb technológiákat, az azonban már más tészta, hogy egyfelől mit engedélyeznek itthon, másfelől mi felel meg a legkényesebb textíliák igényeinek is.